254 milliárd forint előleget fizetett ki a Kincstár

2017. december 1. 10:45

Idén is sikeresen teljesítette az Államkincstár a közvetlen támogatások előlegfizetési időszakát.

2017. október 16. és november 30. között a tavalyi 16 helyett idén már 24 jogcímen 254 milliárd forintot utalt a szervezet az arra jogosultaknak.

Már a kifizetés első napján több mint 43 milliárd forintot kaptak a gazdák. Ez az összeg 2016-ban 18 milliárd, 2015-ben 2 milliárd forint volt.

A legnagyobb összegeket és legnagyobb ügyfélkört érintő jogcímek közül, Egységes Területalapú Támogatásban (SAPS) 135 ezer ügyfélnek 130 Mrd forintot, Zöldítés jogcímen 122 ezer ügyfélnek 52 Mrd forintot, míg Agrár-környezetgazdálkodás és Ökológiai átállás, fenntartás támogatása (AKG, ÖKO) jogcímen 10 ezer ügyfélnek 27 Mrd forintot utalt a Kincstár.

A Kincstár számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy a megnövekedett támogatások kifizetése az eddigi évekhez képest jelentősen gyorsabb ütemezésben történjen. A MePAR (mezőgazdasági parcellaazonosító rendszer) legfrissebb verziójának használata is tovább rövidítette a beérkezett kérelmek elbírálási idejét. A továbbfejlesztett Egységes kérelem elektronikus benyújtó felület, a 2017-ben bevezetett elektronikus adategyeztetés és az előzetes ellenőrzés rendszere ma már lehetővé teszi, hogy a kérelmezők elektronikusan tudjanak adatot módosítani és a kérelmezésben elkövetetett hibákat szankciómentesen javítani.

A korábbi éveknél dinamikusabb és gyorsabb teljesítéshez elengedhetetlen volt a Kincstár és a kormányhivatalok dolgozóinak elhivatottsága és fegyelmezett munkavégzése is.

(Magyar Államkincstár)

Témakör: