Amíg él, mezőgépeket fejleszt - Hazai mezőgépgyártók I.: Busa Bt.

2015. április 22. 10:10

Forgókapa, gumikerék, tárcsák és kultivátorok. Horváth Benedek, a Busa Bt. alapítója élete jelentős részében ezekkel foglalkozott, nem csoda tehát, hogy nagy szeretettel tud beszélni a mezőgazdasági gépekről. Magyar mezőgép-gyártóként, fejlesztőként 1971-ig nyúlig vissza karrierje, amikor az egyetemről kilépve a Kecskeméti Mezőgéphez került konstruktőrnek. Többször kellett újrakezdeni, de mára a magyar földek jól ismert eszközeit gyártja, ráadásul két fia is a nyomdokaiba lépett. Hazai gépgyártókról szóló sorozatunkban elsőként ezt az életutat mutatjuk be.

Kezdjük talán mindjárt a legelejéről. Hogyan lett gépészmérnök, honnan indult ez az életút?

Igazi parasztgyerek vagyok. Nagymamának volt 3-400 hold földje és az elődeim mind olyan emberek voltak, akik a semmiből hoztak létre valamit. Nem adatik meg mindenkinek, hogy ilyen örökséget kapjon, én viszont ebbe a légkörbe születtem bele. Két bátyám is agrármérnök, az egyik az állattenyésztést választotta, a másik növénytermesztést.
A gimnáziumban még tetszett az elektromérnök szakma is, de végül mégsem azt választattam. Persze vannak ismereteim, amik még jól jöhetnek. A gépeket egyébként mindig is nagyon szerettem. Végül aztán Gödöllőn lettem gépészmérnök, és 1971-ben kerültem konstruktőrként a Kecskeméti Mezőgéphez.

Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra? Az egyetemről kikerülve biztosan nagy lehetőségekről álmodott.

13 évet dolgoztam ott, és sok minden megadatott nekem ezekben az időkben. Voltunk nagyjából 100-an, de érdemben csak 4-5 ember készítette a gépeket. Két termékkörünk volt, a silótornyok és a talajművelő gépek. Én ez utóbbiba csöppentem, főként a KSMK kultivátorokat konstruáltam.
Már három éve ott dolgoztam, amikor a főnököm odajött hozzám és azt mondta: „Kiskomám, te ezt a holtod napjáig nem fogod tudni abbahagyni”. Nem foglalkoztam én azzal, hogy kifizetik-e a túlórát és mennyit adnak a munkáért, csak dolgoztam. Ha idény volt, akkor éjszaka is, hiszen kultivátorozni csak meghatározott időben lehetett, így késni nem lehetett: májusra el kellett készüljenek a kultivátorok. Aztán végül kitalálták, hogy nem lehet éjszaka dolgozni…

Végül eltelt ez a 13 év. Mi történt ezután?

1982-től „maszek” lettem, egy gazdasági munkaközösséget (GMK) alapítottam. A megyében már a 90-es évek előtt az egyik legnagyobb cég voltunk. Aztán ennek is vége lett, a privatizáció után pedig ismét újra kellett kezdenem, mert a GMK vagyonát elsikkasztották. 1997-ig hadakoztunk.

Hogyan sikerült ezután újrakezdeni?

Először konstruáltam egy kultivátort, ami már a fejemben korábban is megvolt. Ahhoz pedig kellett kapát is készíteni. Végül 5 kultivátort legyártottunk, amit el is adtunk, de túl nagy nyereség nem volt rajtuk. Viszont megmaradt néhány kapánk, ami miatt felhívtam a szolnoki Agrokert. Ők lecsaptak rá, amit követően neki is kezdtünk a kapák gyártásának, és amiért darabja 1000 forintot kaptunk. Ez mindjárt 3-4 milliós bevételt hozott, hiszen sokat tudtunk belőle készíteni.

Az öt kultivátor után tehát a kapák jelentették a megélhetést és a fejlődést is?

Igen, de az elején ki kellett találnom, hogy hogyan lehet a gyártásukat gépesíteni. A kapaszárat ugyanis először le kellett fűrészelni és amikor az megvan, utána kifúrni, rászegecselni stb. Ezekhez akadt présgépünk, de a fűrész az nem volt az igazi. Hat perc alatt vágtunk le egyet és ezt soknak találtam. Végül ez is megoldódott.
Nem volt egyszerű a kezdés. A lángvágó használatát például a szomszédom mutatta meg. Volt egy szabály, miszerint ezzel nem szabad kapkodni, még akkor sem, ha a forró vas a cipőbe megy. Hát, ezt hamar megtanultam és mindig igyekeztem bekötni a cipőt. Háromezer kapát egy nekifutásból aztán le is gyártottunk, majd megszereztük az egész kapapiacot. Jött a kecskeméti Agroker, hogy nekik is szükségük lenne rá, majd további 2-3000-es megrendelések is érkeztek. Így hát ráálltunk a kapagyártásra.

A történetnek viszont nincsen vége a kapákkal, aki ismeri a Busa gépeket, az mindezt nagyon is jól tudja. Mi volt a következő lépés?

A kapagyártásnak azonban szezonja van, ami május 9-én kezdődött és június végén már be is fejeződött. Ez pedig mindössze csak két hónap, ami mellett van még tíz. Így elkezdtem rajzolgatni, majd fabrikálni és készítettünk egy tárcsát.

Emellett pedig volt egy találmányom, az öntisztító kerék. Ez akkoriban – még a Kecskeméti Mezőgépnél   ugyanolyan jól hozta a pénzt, mint a kapa: 5-6 emberrel rengeteg alkatrészt gyártottunk kultivátorokra. De mivel jöttek a megszorítások és a kerekek gyártásánál az import alapanyagokat letiltották, ami miatt nagyot romlott a minőség. Ezért szóltak, negyed évem van, hogy erre a problémára megoldást találjak. Elvégre mindig azt a lovat nógatták, amelyik húzta a kocsit…

Pesten elmentem a gumigyárba, ahol elmondtam, hogy nem jó az a megoldás, amivel az új kerekek készülnek. Beszéltem néhány emberrel, aztán pedig terveztem egy sajátot, amit ki is próbáltuk. Csináltam egy fárasztógépet is és azon végeztük a teszteket 70 kilogrammos plusz terheléssel. Az eredeti fordult hármat és esett is le. Az új konstrukció, ami egyébként fele annyiba is került, mint a régi, ment egy hetet a kultivátorral a 70 kilogrammos extra terheléssel.

Elárulom, hogy a találmányoknak mindig egyetlen gondolat a lényege, és ez itt sem volt másképpen. Mivel ez a fejlesztés nagyon egyszerűnek tűnt, kaptam érte 50 000 forintot és az enyém lehetett. Így a Mezőgép megszüntével a jogok nálam maradtak. Minden jól ment tehát, amíg le nem másolták az ötletet, ami ellen viszont nem volt egyszerű bármit is tenni. Nem is értem el kiemelkedő sikereket. A gumikerék tehát a kapa mellett jó üzlet volt, de végül összeomlott a piaca.

Térjünk vissza egy kicsit az említett tárcsákra, hiszen ez is mérföldkőnek számított a cég életében.

Miután a bátyám hazatért Brazíliából, elkezdtünk tárcsákat készíteni. Hat évig egy magyar mintagazdaságot vezetett a déli féltekén kormányszakértőként. Az a vidék pedig igazi tárcsagazdaság volt, ekét nem is lehetett találni. Hozott nekem prospektusokat, amelyeket átnéztem, végül pedig olyan tárcsákkal jelentünk meg a magyar piacon, amik addig ismeretlenek voltak.

A legnagyobb találmány azonban a felsoroltak mellett a forgókapa, amely igazi különlegességnek számít. Mi a különlegessége?

A forgókapás magágykészítő gépünk az igazi „messzehordó” fegyverünk. Ez adja az árbevételünk jelentős hányadát. A hagyományos szerszámokból kész vonatot kell összerakni, hogy elérjük azt a hatást, amit a mi eszközünk egyetlen menetben képes elérni. A rögaprító képessége miatt akár négy, hagyományos géppel végzett menetet is helyettesíthet. Kiváló minőségben kapál, ráadásul a mechanikus növényvédelemben is rendkívül hatékony. A gyomot ugyanis ledönti, lehúzza a levelét, összetöri a szárát nyolc centiméterenként, a maradványokat pedig eltünteti, míg a gyökereket a felszínre hozza. Ráadásul egy nagyon szép, egyenletes, sík felszínt hoz létre.

A vásárlók összetételéről mit lehet tudni? Egyáltalán, mennyire tudatos az, aki mezőgazdasági gépet kíván vásárolni?

Elmondhatom, hogy ugyanannyi gépet adunk el a kicsiknek, mint a nagyoknak, külföldre pedig Szlovákiába és Romániába is szállítottunk a forgókapából. Ami pedig a tudatosságot illeti, fel kell lelkesíteni a vevőket, amiben leggyakrabban a szomszéd szokott segíteni, aki használ már Busa gépet. Azt látni kell, hogy a rossz hír nagyon gyorsan terjed, a jó viszont nem annyira. Ezért sem szeretem az olcsó dolgokat. Mi nem fogjuk az árainkat megváltoztatni csak azért, mert van olcsóbb gép is. Ha a vevőnek rosszabb minőséget adnánk, akkor nem tudná használni, amikor szüksége lenne rá. Mi soha nem mentünk a nagy darabszámokra, inkább a minőséget tartjuk fontosnak. Gépeink minden részét mi magunk gyártjuk, kizárólag alapanyagot veszünk. Ez azért jó, mert tudjuk szavatolni a minőséget.

Hogyan képzeli el a jövőt? Folyamatos a fejlődés?

Természetesen folyik az újabb mezőgépek fejlesztése, most például, van egy új kapálógépünk, ami a jól ismert forgókapás magágykészítőnk továbbfejlesztett változata. Van két fiam, mindketten gépészmérnökök és jó konstruktőrök, sőt, jobbak mint én! A három lányom nem ezt a szakmát választotta.
A jövőt illetően fontosnak tartom termelésünk korszerűsítését. Most terveztettünk például egy új csarnokot, mert arra készülünk, hogy jelentős fejlődési lehetőség áll előttünk. Ha lesz nagyobb volumenű megrendelés, akkor arra felkészülünk.

A Busa Bt. legújabb fejlesztéseiről az korábban részletesebben is írtunk Horváth Benedek fiával, Horváth Bencével készített riportunkban. ELOLVASOM >>>

Gribek Dániel

A cikk az Agrofórum Szaklap áprilisi lapszámában jelent meg. Fizessen elő az Agrofórum Szaklapra online >>>

(Agrofórum Online)

Témakör: