Zöldség-Gyümölcs
Zöldség-Gyümölcs

Az idei meggytermés valamivel az átlagos alatt lesz

Az idei meggytermés valamivel az átlagos alatt lesz

Agrofórum Online

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a csütörtöki Cseresznye- és meggy tanácskozáson és fajtabemutatón hangsúlyozta: a meggy a második legfontosabb gyümölcskultúránk az alma mögött, de a cseresznye is igen közkedvelt a magyar fogyasztók körében.  

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének rendezvényén az előadók a hazai cseresznye és meggy ágazat helyzetét ismertették Czerván György előadásában kiemelte, hogy 2016-ban a kertészeti ágazatok kibocsátása 348,5 milliárd forint volt, ezen belül a friss gyümölcsök kibocsátása 89 milliárd forint. Ez 13,3%-a, illetve 3,4%-a a teljes mezőgazdasági kibocsátásnak. Az ágazat évről évre jobban teljesít.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a meggy termőterülete hazánkban mintegy 13 ezer hektár, éves termésmennyisége az elmúlt 10 évben az 50 és a 85 ezer tonna között ingadozott. Mint mondta:A 2017. évi termés valamivel az átlagos alatt lesz, 55-60 ezer tonna várható. Az áprilisi éjszakai fagyok, valamint a virágzást hátráltató hűvös, szeles időjárás az előzetesen várt rekordmennyiségű termésnél komoly károkat okoztak. Hozzátette: A későbbi érésű fajtáknál a fagyok miatt jóval gyengébb termésre számíthatnak a gazdák, ugyanakkor jó, illetve nagyon jó a termés az Érdi bőtermő esetében.

Megemlítette továbbá, hogy a cseresznye hazai termőterülete 3.000 hektár körül van és a fagykárok következtében az idén az átlagosnál gyengébb, mintegy 7-10 ezer tonna közötti termés várható.

Magyarországon az egy főre jutó gyümölcsfogyasztás az elmúlt években jelentősen emelkedett, 2010-ben 37,8 kg-ot fogyasztott a magyar lakosság, míg 2015-re ez már 45,8 kg-ra tehető. A Földművelésügyi Minisztérium célja növelni, de minimum stabilizálni a termelést; a piacot és a jövedelmezőséget- hangsúlyozta Czerván György.

Az agrárállamtitkár ismertette: A 2017. évi ”az élelmiszerlánccal kapcsolatos egyes törvények módosításáról” szóló kihírdetés előtt álló törvényjavaslat a meggyágazat számára fontos újítást tartalmaz, ugyanis bevezeti a friss meggy Magyarországon történő értékesítésére irányuló szerződés írásba foglalásának kötelezettségét.

A meggypiac stabilizálása érdekében, a termelőket és feldolgozókat is magába foglaló munkabizottság dolgozta ki azt a javaslatot, amely alapján a termék eladásakor annak feldolgozásáig a termelő és a feldolgozó, vagy forgalmazó között írásbeli szerződést kell kötni.

Kifejtette, hogy ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szállításokat megelőzően a feldolgozónak, vagy felvásárlónak írásbeli ajánlatot kell tennie, amely alapján létrejött szerződést kell írásba foglalni. A szerződés határozott, vagy határozatlan időre szólhat, az írásbeli ajánlathoz a feldolgozó, vagy felvásárló 6 hónapig kötve van. Ez a kötöttség csak a benne foglalt mennyiség kimerülésééig érvényes. Az ajánlattal érintett és a szerződéssel lefedett mennyiség szállítása csak a szerződés aláírását követően kezdődhet meg. Ennek betartását a mezőgazdasági szakigazgatási szerv fogja ellenőrizni.

Az államtitkár kiemelte, hogy a szabályozás célja nem a piaci folyamatok korlátozása, hanem a piac stabilizálása, a kiszámíthatóság, a számonkérhetőség és a felek piaci biztonságának növelése.

(FM sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A 8 legjobb zöldségféle magaságyásba

2024. március 28. 17:10

Az ajánlott zöldségek magjai március–áprilisban vethetők, hamar szedhetők, egészségesebb és frissebb alternatívát kínálva a bolti kínálathoz képest.

A cékla csökkenti a magas vérnyomást – igyuk préselve!

2024. március 27. 14:10

A legfrissebb kutatások szerint már napi egy csésze céklalé fogyasztása is jelentősen csökkentheti a magas vérnyomást – épp ugyanannyira, mint az e célra felírt gyógyszerek.

Elég egy innovatív öntapadós matrica a gyümölcsök és zöldségek frissességének megőrzéséhez

2024. március 26. 14:10

Az innovatív öntapadós matrica forradalmi megoldást kínál a gyümölcsök és zöldségek hosszabb frissességéért, prebiotikus összetevőjének köszönhetően pedig hatékonyan késlelteti a káros baktériumok elszaporodását.

Darabja 700 forint: ezt tudja a világ legdrágább epre

2024. március 26. 07:10

Az „Omakase Berry” névre hallgató eper elképesztő árakkal és páratlan ízélménnyel hódítja meg a világot.

A duzzadó vagy fakadó rügyekben fagykárokkal lehet számolni

2018. március 18. 23:35

Az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce már szinte mindenütt megkapta az első fejtrágyát, ez meg is látszott a határ képén, hiszen a vetések üdítően zöldellenek. Most ezt a kedvező képet zavarta meg a visszatérő télies idő.

Eltűnhetnek az erdélyi zöldségek a piacokról?

2023. január 5. 11:41

Nehéz helyzetbe hozta az erdélyi zöldségtermesztőket a mezőgazdaságot sújtó inputanyag- és energiaárrobbanás. A gazdák és szakemberek a helyi termékek védelmét sürgetik az önkormányzatok által fenntartott piacokon.

Erről ismerhető fel a napégés, és így védekezhetünk ellene

2023. szeptember 19. 17:10

Sajnos a károsan erős napsugárzás idén sem kímélte a növényeket, a perzselési tünetek a szőlőn, a gyümölcsféléken, a zöldségeken, de még a dísznövényeken is mutatkoztak, az ebből eredő károk az árutermelő gazdaságokat, kisüzemeket és hobbikertészeteket egyaránt sújtották.

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában - szeptemberi kerti munkák

2019. augusztus 13. 04:36

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.