Agrárközélet
Agrárközélet

Az unióban csökkentenék az üvegházhatású gázok kibocsátását

Az unióban csökkentenék az üvegházhatású gázok kibocsátását

Agrofórum Online

A tagállamok illetékes miniszterei az Európai Unió 2021 és 2030 közötti klímapolitikájának fő elemeit tartalmazó jogszabálytervezeteket vitattak meg és fogadtak el 2017. október 13-án, az Európai Tanács Környezetvédelmi Tanácsa luxembourgi ülésén. Ez többek között érinti az erdőket is.

A Tanács megállapodásra jutott a közös kötelezettségvállalásról szóló rendeletre, valamint a földhasználatról, a földhasználat-megváltoztatásról és az erdőgazdálkodásról (LULUCF) szóló rendeletre vonatkozó tárgyalási álláspontjáról.

Az erőfeszítés-megosztási rendeletre vonatkozó jogszabályjavaslat célja, hogy az Európai Unió tagállamaiban az épületek hűtése és fűtése során, továbbá a közlekedés, a hulladékgazdálkodás és a mezőgazdaság által a légkörbe bocsátott üvegházhatású gázok mennyisége 2030-ig együttesen 30 százalékkal csökkenjen a 2005-ös szinthez képest. Ezt a javaslatot a tagállami delegáltak egyhangúan elfogadták.

A másik jogszabálytervezet ahhoz az uniós célhoz kapcsolódik, hogy a légkörbe bocsátott szén-dioxid – pl. erdők általi – megkötésében ne következzen be számottevő csökkenés 2030-ig. Ezért a tagállamoknak biztosítaniuk kell azt, hogy a földhasználat, a földhasználat-változtatás és erdészet összességében továbbra is széndioxid-nyelőként működjön. Ezt a jogszabályjavaslatot minősített többséggel fogadta el a Tanács.

A két rendelet révén az EU azon átfogó célkitűzésének teljesítéséhez is közelebb kerülhet, hogy 2030-ra az 1990-es szinthez képest legalább 40%-kal csökkentse a kibocsátásokat, így ezek a jogszabályok az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás keretében vállalt kötelezettségek teljesítését is elősegítik majd. A létrejött politikai megállapodások alapján indulhatnak meg az egyeztetések az Európai Parlamenttel a két jogszabály tartalmának, szövegének véglegesítéséről.

(NFM/Európai Tanács)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Moszkva miatt csökkenhet az uniós búzaexport

2021. április 13. 05:17

Az Európai Unió búzaexportja az idény végére jelentősen csökkenhet, mivel Oroszország továbbra is szállítja az utánpótlást az exportilletékek ellenére.

Az Európai Unió agrárszektora járhat rosszul Trump keménykedése miatt

2020. január 23. 10:40

Az amerikai elnök a novemberi választás előtt számít egy kereskedelmi megállapodásra az Európai Unióval.

Veszélyes PFAS-peszticidek a gyümölcseinkben és zöldségeinkben

2024. március 5. 09:10

Keserű igazságot tárt fel a Pesticide Action Network Europe által készített tanulmány: az európai polgárok egyre inkább ki vannak téve az ún. PFAS-vegyületeket tartalmazó „növényvédő szerek” koktéljainak.

Az európai búza elsődleges célországa Marokkó lett

2023. március 26. 10:16

Abban az évben, amelyet a fő gabonaexportőr Ukrajna orosz inváziója jellemez, az EU nagy mennyiségben értékesített a július-júniusi exportkampány elején, mivel az importőrök alternatívákat kerestek a fekete-tengeri gabonára.