Növényvédelmi előrejelzés
Növényvédelmi előrejelzés

BASF szőlővédelmi riasztás – Indul a szőlővédelmi szezon!

BASF szőlővédelmi riasztás – Indul a szőlővédelmi szezon!

Agrofórum Online

Mivel az április eleji időjárás szokatlanul meleg volt, számos ültetvényben a szőlő már április 4-én elérte azt a fejlettségi állapotot (2–3 kisleveles kor), amelynél az aszkospórás lisztharmatfertőzés bekövetkezhet. Ahhoz azonban, hogy tényleg be is következzen, megfelelő időjárási körülmények kellenek: legalább 1 mm eső, ami legalább 6 órán keresztül benedvesíti a növényfelületet úgy, hogy közben a levegő hőmérséklete végig 10 °C fölött marad.

Ezek a föltételek, így együtt, április eleje óta szőlőterületeink nagyobb részén a mai napig nem teljesültek. Ugyan többször is volt csapadék, volt hosszú nedvességborítás, és voltak melegebb időszakok is, csak nem egyszerre. Egyes területeken ugyanakkor minden együtt volt.

Azokon a területeken, ahol a lisztharmatfertőzés április végén bekövetkezett, az első tünetek megjelenése május 10-e körül várható. Mivel – a meteorológiai előrejelzések szerint – az elkövetkező napokban melegszik az idő, és sok helyen lehet újabb csapadék, azokon a termőhelyeken is megtörténhet az aszkospórás fertőzés, ahol eddig elmaradt. A micéliumos rügyfertőzésből eredő tünetek, az ún. „zászlóshajtások” megjelenésére ugyanakkor sehol nem kell számítani, mert a lisztharmatgomba rügyekben telelő szövedéke – számításaink szerint – mindenfelé áldozatául esett a kemény téli hidegnek.

Védekezés tekintetében a legfontosabb teendő elkezdeni a lisztharmat kezeléseket azokon a termőhelyeken, ahol az aszkospórás fertőzés időjárási föltételei teljesen vagy legalább részben teljesültek (1. ábra). Erre a célra a Kumulus S 4 kg/ha-os adagját vagy – ahol az egy hektárra kijuttatott permetlé mennyisége 200 liternél kevesebb – 2%-os töménységű oldatát használhatjuk. Ez még nem a fő védekezés, csak a primer fertőzés gyérítését segíti. Miután a tünetek megjelentek, akkor kell majd kipermetezni a betegség teljes elfojtására szolgáló Sercadist (0,15 l/ha). Mivel az aszkospórás fertőzés folyamata általában elhúzódik (van, hogy 30–40 napon át tart), fontos, hogy ne csak egy, hanem két Sercadis-kezeléssel tervezzünk (nem egymás után, hanem megszakítással). Azokon a borvidékeken, ahol eddig részben se teljesültek az aszkospórás fertőzés meteorológiai föltételei, fölösleges még a lisztharmat ellen védekezni.


1. ábra: Az aszkospórás fertőzés feltételeinek teljesülése. A térkép a 2017. április 27-28-i állapotot tükrözi

Járjon egy lépéssel a szőlőbetegségek előtt a BASF szakértői segítségével!

Regisztráljon a www.szoloelorejelzes.basf.hu weboldalon, ahol a műszeres betegség-előrejelzés mellett rendszeres szöveges és videó előrejelzéseket is talál.

(szoloelorejelzes.basf.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 27. 15:10

Március utolsó hetének időjárására a nagyfokú változékonyság a jellemző. Az ilyenkor megszokottnál még mindig melegebb az átlaghőmérséklet, de éjszakánként gyakran csökkent a hőmérséklet fagypont közelébe. A számára kedvező időjárás miatt erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat.

Meggondolandó a talajfertőtlenítés – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 26. 17:10

Március utolsó hetére a változékony időjárás nyomta rá bélyegét. A nappali hőmérséklet még most is átlag feletti volt, de éjszakánként gyakran fagyközeli értékeket mérhettünk.

Kísérjük figyelemmel a kártevők rajzását – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 21. 07:10

A gyümölcsészek ezekben a napokban aggódva figyelik a reggeli hőmérsékleti adatokat, lesz-e fagy, és mekkora kárt okozhat. A már elvirágzott és éppen most virágzó mandula és kajszi ültetvényekben jogos a félelem.

Erősödhet a gabona-lisztharmat terjedése – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 19. 16:10

Március 19-én hajnalra fagyos reggelre ébredtünk, és ez így várható néhány napig, de ez a lehűlés nem befolyásolja a szántóföldi tevékenységet, azonban a virágzásban levő gyümölcsfák idei termése veszélyben van.

Összhangban a kukorica igényeivel

2018. március 29. 09:46

Hazánk időjárása – főként csapadék eloszlását figyelembe véve – egyre kiszámíthatatlanabb, ezért a tavaszi vetésű növényeink kelése és gyomosodása is gyakran heterogén.

A nagy kártétel is kis kártétellel kezdődik!

2021. szeptember 23. 04:41

A rovarkártétel veszélye miatt a gondos gazda napi gyakorisággal járja a területét, keresi a kártevőket, azok kártételének nyomait, rágásnyomokat, hámozgatást a leveleken. De, mit is érdemes figyelnünk?

Hitek és tévhitek a biotermékekről

2019. augusztus 8. 04:37

Mitől lesz bio a bio? Mi a pontos megnevezése? Árulhatom-e a piacon a kezeletlen paradicsomomat? Csak néhány kérdés, amit nap, mint nap hallhatunk a biotermékekkel kapcsolatban.

Veszélyes kártevők: a talajlakók

2019. szeptember 4. 04:36

A polifág talajlakók ellen a leghatékonyabb megoldás a kémiai védekezés. Természetesen ebben az esetben a védekezés elsősorban a lárvák ellen irányulhat.