Növénytermesztés
Növénytermesztés

Határszemle és aratási gyorsjelentés Kaposszekcsőről (+KÉPEK)

Határszemle és aratási gyorsjelentés Kaposszekcsőről (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Néhányad magunkkal Papp Nándor igazgatósági elnök meghívására – és már nem először – aratás (közbeni) előtti határszemlén vettünk részt a Kaposszekcsői Mezőgazdasági Zrt-ben június 22-én.

TOVÁBBI KÉPEK>>>

Ahhoz képest, hogy a talajaik 3-20 (átlag 16) aranykoronásak, és a csapadék sem kényeztette el a környéket a terméskilátások – a kukorica kivételével – nem olyan rosszak, mint azt hinni véltük.

Az elmúlt évi eredményeket azért nem lesz könnyű elérni, de legalább megközelíthetők lesznek? – erről beszélgettünk Papp Nándorral.

Elnök úr! Milyen termésekre számítanak?

Majd aratás után megmondom – volt a baráti csipkelődésnek betudható válasz. – Learattunk egy 20 hektáros őszi árpa táblát, több mint 7 tonnás termésátlaggal. (Itt egy pillanatra leesett az állunk.) Az őszi vetésű sörárpánk ennél jobb lesz, és a búzákban is bízunk, bár lehet, hogy az elmúlt évi 6,7 t/ha-os átlagot nem fogjuk elérni, pláne, ha a napok óta tartó 33-35 oC-os melegben a későbbi érésű fajták esetleg megszorulnak. A triticale viszont várakozáson felül jól mutat a gyengébb területeken is. A már majdnem beérett, napok múlva aratható szárazborsó, bízom benne, hogy 3 tonna felett lesz. (Jóleső érzés volt látni ezt a száz hektár körüli borsótáblát, amelynek a termésén kívül az utónövényre gyakorolt pozitív hatása közismert. Az viszont sajnálatos, hogy a vetésszerkezetünkben csak itt-ott található meg. Reméljük, hogy az újjáélesztett fehérjeprogram hozzásegíti a gazdákat, ahhoz, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a borsóra.)

Az ipari repcéből 350 hektárt vetettünk, szép is az állomány, és örülnénk, ha négyessel kezdődne az átlagszám (tavaly 4,42 t/ha volt).

Ez az érem egyik oldala, de mi lesz a kukoricával meg a napraforgóval? – kérdeztük.

A napraforgók még bírják, de a kukoricák már senyvednek. Ha így marad az idő és nem jön meg az eső – ami az aratás miatt meg nem hiányzik – akkor elbúcsúzhatunk az elmúlt évi 10 tonnás termésátlagtól.

Ha összegezni akarjuk a látottakat, akkor azt a dodonai választ adhatjuk, hogy a „játszma”, ma még, a látottak alapján két esélyes. A kalászosok, a borsó és a repce bíztató, és ha valami közbe nem jön az előzetes várakozásokat is felülmúlhatják. A „pályafutásuk” első szakaszában lévő napraforgó és kukorica csapadék esetén még bármire képes lehet, de egy tartós aszály esetén csak veszteséget fog termelni.

De legyünk optimisták és bízzunk a jövőben, meg az égi áldásban – mert mi másban bízhatunk?

És az égi áldás meg is érkezett. Emiatt késett ez a beszámoló is, mert az elmúlt hét végén 7+17 mm csapadékot kaptak, ami némileg felülírta az akkor látottakat. Az érőfélben lévő, vagy már érett terményeknek még nem ártott, a kukoricának meg a napraforgónak – ha nem is számított jelentős mennyiségnek – a túléléshez mindenképen elegendőnek bizonyult, így némileg felüdültek a növények.

(Dr. Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dél-Ukrajna titkos kertje: üvegházi csoda csemegekukoricával!

2024. március 28. 10:10

Ukrajna déli részén a termelők azon fáradoznak, hogy újabb „csodát” hozzanak létre, munkájuknak köszönhetően a csemegekukorica életre kelt az üvegházak melegében, és ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az asztalokon is.

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

2024. március 27. 10:10

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

Nemcsak hálóval vagy fóliával lehet már bálát kötözni, csomagolni

2024. március 26. 10:10

A neccháló és a takarófólia egyfajta „keverékét” alkotta meg egy izraeli cég, forradalmasítva a bálák kötözését, csomagolását.

Mindenki nyer vele: napenergiával működtetik az öntözést Dél-Afrikában

2024. március 24. 12:10

A dél-afrikai gyümölcsösökben sok helyen már inkább napenergiával működtetik az öntözőrendszereket ahelyett, hogy az országban bizonytalan energiahálózatra hagyatkoznának.

Az argentin szárazság miatt drágult a szójabab

2021. március 6. 11:25

Chicagóban a búza 0,6 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab pedig 1,6 százalékkal drágult.

Nitrogén fejtrágyát a búzának és árpának… de mennyit?

2019. március 1. 11:49

Tavasszal az egyik legelső és legfontosabb szántóföldi munka a gabonák első fejtrágyázása, amit minél előbb célszerű elvégezni, amint az időjárás és a hatályos rendelkezések megengedik, valamint rá lehet menni a talajra jelentős taposási kár nélkül.

A kedvező időjárás miatt csökkentek az árak

2023. április 21. 08:44

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Az erős rubel miatt stabil az orosz búza exportára

2021. május 19. 04:46

Az orosz ótermésű búza exportára többnyire stabil volt a múlt héten, amit az erős rubel és alacsonyabb chicagói és párizsi búzaárak is támogattak.