Idáig 97 milliárd forint támogatási előleget fizettek ki a gazdálkodóknak

2017. október 31. 15:09

Eddig 97 milliárd forint idei támogatási előleget fizetett ki a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár - mondta a Magyar Államkincstár elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Kondra Laura elmondta, hogy az előlegek kifizetését október 16-án kezdték meg, és már a kifizetés első napján több mint 43 milliárd forintot kaptak meg a gazdálkodók. Ez duplája volt az előző évi első napi előlegfizetésnek.
   
A tervek szerint az idén összesen mintegy 205-206 milliárd forint előleget fizetnek ki, 2018. június 30-ig pedig összesen több mint 400 milliárd forint idei közvetlen támogatás kifizetésére számíthatnak a gazdák - tájékoztatott az elnökhelyettes.
   
Emlékeztetett: 2016-ban 11 EMGA- (Európai Mezőgazdasági és Garancia Alap), illetve nemzeti jogcímen, valamint ehhez kapcsolódóan további 2 vidékfejlesztési jogcímen fizetett előleget az akkori Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az idén a megtartott 11 jogcím mellett további 4 Vidékfejlesztési Program intézkedésével egészült ki az előlegfizetési jogcímtár. Hozzátette: az államkincstár összesen 27 jogcímben teljesít előleg- és végkifizetést az előlegfizetési időszakban.
   
Megjegyezte: ahhoz, hogy az előlegfizetés zökkenőmentes legyen, az összes közreműködő szereplő összehangolt munkájára van szükség. November végén ugyanis nem áll meg az előleg kifizetése, hanem a kifizetéseket részfizetésekkel folytatják. A közvetlen támogatásra jogosult gazdáknak ugyanis a kifizetést jövő év június 30-ig kell megkapniuk. A végkifizetést viszont az államkincstár szeretné határidő előtt befejezni.
   
Annak érdekében, hogy a gazdálkodók mielőbb a pénzükhöz juthassanak a Magyar Államkincstár számos ponton egyszerűsítette a rendszer működését - közölte az elnökhelyettes.
   
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy a kamara sikeresnek tartja az előlegfizetést, és a gazdáknak nagy szükségük van erre a forrásra az őszi munkák során.
   
Tájékoztatása szerint eddig mintegy 12 ezer adategyeztetésre volt szükség, a falugazdászok 6 ezer egyeztetésben vettek rész, amelynek 26 százalékát sikerült megoldaniuk.
   
Győrffy Balázs arról is beszélt, hogy a NAK mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a gazdákat megillető források megnyirbálását, az uniós agrárforrások források átcsoportosítását a migránsválság kezelésére. A NAK az uniós gazdaszervezetek, a Copa-Cogeca tagjaként minden fórumon kiáll azért, hogy a közös agrárpolitika (KAP) forrásait a jövőben továbbra is a gazdák kapják meg - ígérte a NAK elnöke.

(MTI)

Témakör: