Zöldség-Gyümölcs
Zöldség-Gyümölcs

Kezdődik a várva várt cseresznyeszezon

Kezdődik a várva várt cseresznyeszezon

Agrofórum Online

A húsvét utáni fagyok miatt körülbelül 20 százalékos lehet a terméskiesés, emellett a munkaerő-hiány is befolyásolhatja a cseresznye árát – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara termelői körképéből.

Hirtelen felmelegedéssel érkezett idén a tavasz, majd húsvét táján lehűlés, fagyok jöttek. Ahol a cseresznye már virágzásban volt, ott bizonyos arányú fagykár érte az ültetvényeket. Több termelő a szokásosnál nagyobb mértékű természetes hullást figyelt meg, ami arra utal, hogy az érzékenyebb fajták a húsvétot követő időszakot nem viselték jól. Becslések szerint az időjárás okozta terméskiesés országosan 20 százalék körüli.

A legkorábbi érésű cseresznyefajták (például a Münchenbergi korai, a Májusi korai, a Pomázi hosszúszárú, a Rita) szedése már május közepe után egy-két nappal megkezdődött, de ezek a fajták nem annyira elterjedtek. A szezon a május utolsó-június első napjaiban érő Bigarreau Burlat fajtával indul be igazán, amit számos másik fajta követ az érési sorban. A vásárlók jellemzően a nagy méretű, fényes és sötétpiros színű gyümölcsöt keresik. Ilyen a magyar nemesítésű Carmen, illetve a termelők körében elterjedt a Kordia és a Regina. A késői érésű fajták július közepéig elérhetőek.

Magyarországon összesen 2800 hektáron termesztenek cseresznyét, a jelentősebb termőterületek Pest (mintegy 600 hektár), Heves (500 hektár), Szabolcs-Szatmár-Bereg (430 hektár) és Bács-Kiskun megyében (340 hektár) vannak. A frisspiaci étkezési cseresznye szedése munkaerő-igényes feladat, ami a munkaerő-hiány miatt egyre nehezebb; a betakarított mennyiség nagyobb része a feldolgozóiparba kerül. Az utóbbi öt évben a cseresznyetermés 15-20 ezer tonna között mozgott, a tavaszi, nyár eleji időjárástól függően (virágzáskor a fagy, terméséréskor a nagy mennyiségű csapadék okozhat kárt). Mintegy 700 termelő foglalkozik cseresznye piaci árutermesztéssel. A termőterület az elmúlt 15 évben folyamatosan emelkedett, a termésmennyiség is. A becsült termésmennyiség 2016-ban – amikor nagyobb kiesések nem voltak – közelítette a 20 ezer tonnát.

A fajtainnováció folyamatos, a fajták tekintetében kihívás, hogy a fogyasztói elvárások mellett (nagy méret, ropogósság, íz, szín) a kereskedelmi (eltarthatóság, csomagolástechnika) és a termesztéstechnológiai szempontoknak is meg kell felelni. A termelés biztonsága lényegesen emelhető az intenzív, jég- és esővédő fóliával takart ültetvényeken, de ezek beruházási költsége magas. A termelés szerkezetében lassú átalakulás folyik: meghatározó fajta még mindig a Germersdorfi óriás mintegy 20 százalékos aránnyal, ezt követi a Bigarreau Burlat és a Van körülbelül 10-10 százalékkal. A régebbi magyar nemesítésű fajták – mint a Margit, Katalin, Linda – összességében 20 százalék körüli részt képviselnek. Ugyanakkor terjedőben vannak az újabb nemesítésű magyar hibridek, mint a Carmen, a Rita vagy a Vera. A cseresznyeexport átlagosan évi ezer tonna körül alakul és elsősorban a környező országokba valamint Németországba és a Baltikumba irányul. A cseresznyeimport minimális mértékű, mintegy 100 tonna, amely javarészt Németországból érkezik, szeptemberben.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A megszokottnál korábban indult az idei spárgaszezon

2024. április 15. 11:40

A hirtelen jött felmelegedésnek köszönhetően az idén tavasszal a három héttel korábban indult a spárga szedése a hazai kertészetekben.

Így segítenek a növényeknek megbirkózni a szárazsággal és a sóterheléssel

2024. április 14. 12:10

Az Intrahorti mint higiéniai és tápoldatokat gyártó cég megfelelő szakértelemmel rendelkezik a piacot jelenleg érintő kihívások kezeléséhez. Ilyen például a Spanyolországban és Olaszországban tapasztalható szárazság.

Késlekednek a lengyelek, ez jó lehetőséget kínál az ukrán uborkatermesztőknek

2024. április 12. 12:10

Az ukrán Zsitomir régióban található Stanyshivka település egyik üvegháza arról számolt be, hogy eredményesen indult el az idei uborkaszezon. Ebben az idényben több mint 30 tonna terméssel számolnak.

Az agyműködést javíthatja egy újfajta paradicsom

2024. április 9. 07:10

A „GABA" elnevezésű hatóanyag világszerte jelentős figyelmet kapott, mivel képes az idegek működésének kiegyensúlyozására és a stressz csökkentésére.

Kampány indult a magyar dinnye fogyasztásának növelésére

2018. június 25. 13:39

Az elmúlt évek promóciós kampányainak sikerét bizonyítja a hazai fogyasztás növekedése: míg az éves dinnyefogyasztás 10 éve fejenként 8-9 kilogramm volt, mostanra 13-15 kilogramm körül mozog.

Több helyen is kárt okozhatott a fagyos időjárás

2018. március 5. 18:35

A hideg idő növényvédelmi szempontból hasznosnak ítélhető.

Teendők tartósan vízhiányos időszak esetén

2018. augusztus 27. 07:03

Augusztus 15-túl hivatalosan is tartósan vízhiányos időszak van. Bővebb összefoglaló az ezen időszak alatt fennálló nyilatkozattételi és adatszolgáltatási kötelezettségekről.

Legyen a friss zöldség a reggeli rendszeres része!

2023. április 17. 11:46

Az Európai Friss Csapat program reggelizős tippjeivel bárki feldobhatja és még egészségesebbé teheti a reggelijét!