Agrárközélet
Agrárközélet

Korszerű, gyakorlati képzés kell az agráriumban

Korszerű, gyakorlati képzés kell az agráriumban

Agrofórum Online

A magyar mezőgazdaság versenyképessége nagy mértékben függ az ágazatban dolgozók szakképzettségétől, a szakemberhiány megoldásától, és az oktatás minőségétől - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter hétfőn Nagykátán, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közötti megállapodás aláírásán.

Fazekas Sándor a Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskolában elmondta, olyan összefogást erősítettek most meg a májusban kötött partnerségi keretmegállapodás után, amelynek célja, hogy a gyakorlatorientált iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli középfokú agrárszakképzés növelje a térségben működő agrár-, és élelmiszergazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezetek versenyképességét és népességmegtartó erejét.

A miniszter szerint fontos a konkrét együttműködés a cégekkel, a kamarával, a gazdaszervezetekkel és a termelőkkel azért, hogy a beiskolázási mutatók javuljanak és korszerű gyakorlati képzésben részesüljenek a diákok.

Hozzátette, a képzések fejlesztésére már történtek lépések, ezek közül az egyik legfontosabb az elfogadott Tessedik Sámuel agrárszakképzési koncepció, amely megújítja az agrárszakképzés rendszerét és fejleszti a duális képzést. Az érdeklődést az is mutatja, hogy a mezőgazdasági gépész képzésre jelentkezők száma 2013 óta megduplázódott, 1200-ról 2500-ra – fűzte hozzá a tárcavezető.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy az elmúlt négy évben a nemzetgazdaság húzóágazata a mezőgazdaság volt. Közölte, 2016-ban 2,2 százalékos volt a nemzetgazdaság növekedése és ennek egyötödét a magyar mezőgazdaság adta. Hozzátette, hogy az agrárexport is jól szerepel, 2012 óta 8 milliárd euró felett áll.

Az államtitkár kitért arra, hogy a Környezet és energia operatív programból (Keop) 240 millió forint támogatásban részesül a nagykátai Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola, a pénzt az épületek energetikai fejlesztésére, hőszigetelésre, nyílászárók cseréjére fordítják. Hozzátette, reményei szerint a fejlesztések folytatódnak, és a régi kollégiumot is felújítják.

Velkei József, a NAK Pest megyei elnöke arról beszélt, hogy a kamara, a kormánnyal kötött stratégiai megállapodása szerint, jelentős szerepet és felelősséget kapott a szakképzésben, amelyeknek eleget is tett. Hozzátette, a mostani partnerségi megállapodás lehetőséget nyújt arra, hogy Pest megyében a kamara megállapodást kössön az iskolákkal és ehhez csatlakozhatnak a gazdálkodók, az agrárvállalkozások, az önkormányzatok, a nemzeti parkok, az erdőgazdaságok, a szakmaközi és szakmai szervezetek is, hogy közelebb kerüljön a gazdaság szereplőihez a szakképzés. Így javaslataik alapján kezdeményezik a képzési jegyzék korszerűsítését, a szakmai- és vizsgakövetelmények módosítását a mezőgazdasághoz, illetve az élelmiszeriparhoz tartozó 80 szakmakörben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Befektetőt talált a mezőgazdasági kereskedőcég

2020. december 12. 13:33

Egy svájci infrastrukturális befektetőcég átveszi a német BayWa mezőgazdasági és építőanyag kereskedőcég energia részlegének 49 százalékát.

A mezőgazdasági szektort sújtja leginkább az aszály az észak-afrikai országban

2023. április 6. 11:39

Vízkorlátozásokat vezettek be Tunéziában, a gazdasági válsággal és az évek óta tartó szárazsággal küzdő észak-afrikai országban a szabályozás vélhetően a mezőgazdasági szektort sújtja majd leginkább.

Dinamikusan növekszik a mezőgazdaság kibocsátása

2019. augusztus 28. 15:03

Az agrárium tartós fejlődésének, jövedelmezősége emelkedésének alapvető feltétele, hogy a termelékenység tovább javuljon az ágazatban.

Betanított munkásokat várnak az agrárcégek

2018. április 9. 10:57

A vállalkozások egyre nehezebben találnak megfelelő dolgozót, a munkaerőhiány mellett a tapasztalat hiánya és az alacsony képzettség is akadályozza az álláshelyek betöltését.