Növényvédelmi előrejelzés: Egyre több a rágcsáló, tetemes kárt okoz a repcebolha

2017. október 20. 10:49

A napsütéses ősz kedvez a betakarításnak. Ezt azonban rögtön az elején pontosítani szükséges, ugyanis hozzá kell tenni, hogy „de nagyon kellene az eső”. Szinte az ország minden tájegységében arra panaszkodnak a termelők, hogy szeptemberben többször esett, nagyjából rendeződött a talajok vízellátottsága, de szeptember végétől-október elejétől nem, vagy csak kevés csapadék hullott. Ez azt eredményezte, hogy a talaj felső rétege fokozatosan kiszáradt. Ez különösen igaz az ország déli, dél-alföldi tájegységére, ott a szeptember sem hozott elég esőt, és azóta is „tartozik” vele az időjárás.

Itt az ideje a gyomirtásnak

Most pedig annak a furcsa helyzetnek vagyunk tanúi, amikor egy hurrikán (Ophelia) a Brit szigeteken pusztítást okoz, hozzánk pedig meleg levegőt taszított, így alakult ki egy tartós és szokatlanul meleg vénasszonyok nyara. De ennek is vége szakad e hétvégén. A meteorológia előrejelzés már szombat tájékára lehűlést és esőt mond, és várhatóan ez folytatódik a jövő héten, vagyis visszatérünk a normális mederbe.

Jól haladt a különféle növények betakarítása, annak a munkának igazán kedvezett az eddigi időjárás. Haladtak a talajmunkák, a vetések is. Ami gond, az a nedvesség szűkösségéből adódó lassú, elhúzódó kelés, egyenetlen állomány. Erre megoldást csak az időjárás változása hozhat.

Növényvédelmileg csendesebb, eseménytelen időket élünk

Növényvédelmileg csendesebb, eseménytelen időszakhoz érkeztünk, a betakarításra váró kultúráknál már nem történik nagy dolog, az új vetéseknél pedig még nem jelentkezett veszély.


Szép, szép, de mi lesz vele?

Mostanság foglalkozni kell az őszi káposztarepcével. Annak ellenére, hogy általában szépek és jól fejlettek az állományok, van gond némely területen, és van feladat is.

Van mit tenni a repce esetén

Az időben elvetett és időben kikelt repcék már 4-6-(8) leveles fejlettségűek, de tipikusan a Dél-Alföldön a száraz körülmények miatt nem, vagy csak hiányosan, lassan keltek ki a vetések. Pontosan a száraz körülmények miatt a repcebolhák tömegesen lepték el a kikelt állományokat, és tetemes kárt okoznak mind a mai napig. A késői kelés, fejletlen, heterogén és hiányos állomány kérdésessé teszi, hogy ezek a táblák képesek-e áttelelni, illetve érdemes-e meghagyni azokat.

Máshol a földibolhák kevésbé károsítottak, illetve mára már a repce növények kinőttek a kártevő foga alól. A repcedarázs általánosan megjelent az új vetésű táblákon, de csak gyenge fertőzésről beszélhetünk. A lárvakelés folyamatos, de a lárvák kártétele nem fenyegeti a növények lombozatát. Figyelembe véve, hogy esős idő közelít, aztán várhatóan a lehűlés is megjön, komoly kártétel az őszön nem valószínű.


Az árvakelésen lehet csemegézni

A betegségek közül a repceperonoszpóra lépett fel az ország nyugati felében. Ott szeptemberben kellő mennyiségű eső esett, tartós nedvesség alakult ki, ami kedvezett a kórokozó fertőzésének. Október első felében is előfordult csapadékos nap, ami a betegség terjedését támogatta. Mostanra a megállt a betegség terjedése, a száraz, napos időjárás nem kedvezett az újabb fertőzéseknek. Mindezen hatások eredőjeként az állományok 15-20%-án figyelhető meg a betegség tünete, de csak gyenge fertőzési szinten.

A fómás levélfoltosság országosan jelen van, de ez a betegség sem ért el erős fertőzést, inkább csak észlelési szinten található. Az ország nyugati felén kicsit gyakoribb, míg a középső és keleti tájegységben egészségesek a növények.

A repcék az utolsó héten is gyorsan fejlődtek, mostanra általánosan elérték a regulátoros kezeléshez ajánlott fejlettségi állapotot (5-6 leveles). Ez a kezelés hat az előbb említett fómás levélfoltosságra is, de ebben a helyzetben inkább a növekedés visszafogásában és a télállóságban lesz szerepe.

Fejlődnek a kalászosok

A száraz körülmények ellenére erős gyomosodás jellemző a táblákra, itt az ideje az őszi posztemergens gyomirtásnak.

Sokat fejlődött az őszi árpa is, általában a bokrosodás kezdetén tart, bár a szárazabb vidékeken elhúzódott a kelése. Kórokozó, kártevő nem jellemző a táblákon, ennek ellenére javasolt az állományok gyakori szemlézése, és a betelepedő levéltetvek ellen időben védekezni kell, hogy ezzel is csökkentsük a sárgulásos tünet együttes kialakulását, amiben vírus is közrejátszik.

Jól halad az őszi búza vetése, sok esetben a napraforgó vagy kukorica tarlók elmunkálása lassít a munkán. A talaj állapota megfelelő a talajmunkákhoz, de kevés a nedvesség a csírázáshoz. Több helyen hengerezéssel próbálják a maradék kevés nedvességet a maghoz tömöríteni, ezzel is segítve a megindulást. Megoldást a csapadékos időszak hoz majd, reméljük hamarosan.

A korábbi vetések már kisoroltak, 1-3 leveles növényeket lehet látni. Gombabetegség vagy kártevő még találta meg ezeket az állományokat, egészségesek, zöldek. Az árvakelések viszont azt mutatják, hogy az ősz kezdetén tömegesen fertőzték a növényeket különféle gombabetegségek, vagyis a vetett táblákon is várható megjelenésük.

Vadkárra figyelni!

Egyre kevesebb a kint levő kultúra, és azok területe is egyre csökken. Tipikusan ilyen a kukorica. Vizét leadta, jól halad a betakarítás. A nagyvad egyre kisebb területen zsúfolódik össze a maradék táblákban, és ezzel egyre nagyobb kárt okoznak. Vannak különböző megoldások ellenük, de igazából a betakarítás segít megmenteni a termést.

A fuzáriumos csőpenész terjedése leállt, most 0-5% közötti a fertőzés gyakorisága, de a betegség tünete a csővégekre korlátozódik, így nem súlyos a károsítás.

Jól halad a szója betakarítása is, remélhetőleg egy héten belül biztonságos helyre kerül a termés. A cukorrépa még a területen van, egészséges az állomány, betegség csak nyomokban fordul elő (cerkospórás levélfoltosság). Terjed az aranka, egyes táblákon a répát is behálózta. Érdemes a pillangós területeket is ellenőrizni, és az esetleges arankás foltokat még a magvak érlelése előtt leperzselni, és ugyanez javasolható az út menti foltok esetében is.

A kései betakarítású fejes- és kelkáposzta délen szenved a vízhiánytól, lehet, hogy kései öntözésre lesz szükség. Kártevők már kevésbé vannak az állományokban.

Folytatódik az alma és a sőlő szedése

Az alma betakarítása is a végéhez közeledik. Fel kell készülni az őszi lombfertőtlenítésre, réztartalmú készítmény, esetleg kénnel kombinálva javasolható. A lehullott lomb talajba dolgozása csökkenti a varasodás és az aknázó molyok áttelelést.


Színesedik és hull a szőlő levele

A szőlő szürete is a végéhez közeledik, de némely tábla termését szándékosan a tőkéken hagyták, számítva a minőség javulására, a bogyók töppedésére és Tokaj-Hegyalján az aszúsodásra. E folyamatnak kedvez a jelenlegi időjárás, így jó eséllyel a telesülnek a várakozások.

Tovább gyarapodik a rágcsálók népessége

A rágcsálók népessége gyarapodik, betelepednek az ültetvényekbe és az őszi vetésekbe is. Érdemes figyelni rájuk, és a „T” fák kihelyezésével elkezdeni a védekezést.

Sokan készülnek a Halottak Napjára krizantém nevelésével. Az őszi időszakban meglepték a levéltetvek, ezért ajánlott átnézni a növényeket – a bimbókra és a bimbó alatti szárra kell figyelni – s szükség esetén még van lehetőség a védekezésre.


Levéltetű a krizantém bimbó alatti részén

Növényorvos

(Agrofórum Online)