Növénytermesztés
Növénytermesztés

Öntözésfejlesztési stratégia megalkotását kezdeményezi a kormány

Öntözésfejlesztési stratégia megalkotását kezdeményezi a kormány

Agrofórum Online

Öntözésfejlesztési stratégia megalkotását tartja szükségesnek a kormány, mivel állami feladatnak tekinti az öntözéses gazdálkodás elterjesztésének, észszerű fejlesztésének, a vízkészletek védelmének és hasznosításának ügyét.

A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározat szerint a megvalósítás érdekében a kormány felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együttműködve, készítsen Magyarország területére öntözési katasztert a talajvédelmi, környezetvédelmi, természetvédelmi korlátok, a növénytermesztési feltételek, az öntözésfejlesztési igény, valamint az öntözésre alkalmas területek figyelembevételével ez év december 31-ig.
   
A földművelésügyi miniszternek – a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, a nemzetgazdasági miniszterrel és a belügyminiszterrel együttműködve – meg kell vizsgálnia a stratégiához szükséges feltételrendszert, és javaslatot kell tennie az együttes működtetéshez és a termelői közösségek kialakításához szükséges feladat-, pénzügyi és szabályozási feltételrendszerre, jövő év január végéig.
   
A kormányhatározat felhívja a belügyminisztert, hogy vizsgálja meg az öntözési célú víztározási lehetőségeket, vizsgálja felül a kettős működésű rendszerek, valamint a belvízrendszerek üzemeltetését a védekezés fenntartása és a víz visszatartása, továbbá a tározása érdekében. Határozza meg továbbá a védekezés fenntartását, a belvizek területen hagyását, a víz visszatartását, tározását szolgáló lehetséges területeket. Ennek a határideje is 2018. január 31.
   
A földművelésügyi miniszter feladata lesz, hogy a belügyminiszter által szolgáltatott alapadatok felhasználásával a víz komplex hasznosítása érdekében vizsgálja meg, és tegyen javaslatot a víz hasznosítása céljából a környezetvédelmi szempontból is előnyös vizes élőhelyek kialakítását szolgáló területekre, jövő év február 28-ig.
   
A határozat felhívja a belügyminisztert, hogy a földművelésügyi miniszterrel együttműködve mutassa be a hatékony öntözéses gazdálkodás elterjesztéséhez és működtetéséhez szükséges műszaki, infrastrukturális feltételrendszert, humánerőforrás- és pénzügyierőforrás-igényt, valamint készítsen szakmai stratégiát az öntözésfejlesztéshez szükséges jelenlegi és távlati infrastrukturális és vízkészlet-gazdálkodási lehetőségekről. A teljesítés határideje: 2018. február 28.
   
Szintén a belügyminisztert utasítja a határozat, hogy – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) bevonásával, a földművelésügyi miniszterrel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és a nemzetgazdasági miniszterrel együttműködve – készítse elő az Öntözésfejlesztési stratégiát, és terjessze azt a kormány elé jóváhagyásra legkésőbb 2018. április 30-ig.
   
A nemzetgazdasági miniszternek gondoskodnia kell, hogy az Öntözésfejlesztési stratégia elkészítéséhez – egyszeri jelleggel – rendelkezésre álljon a feladat végrehajtására az idei központi költségvetéséből 195 millió forint. Emellett biztosítson 55 millió forintot, szintén e cél teljesítésére a költségvetés Földművelésügyi Minisztérium fejezet terhére az Agrárgazdasági Kutató Intézet javára.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

300 ezer hektáron termesztenének bambuszt Ugandában, ezzel pörgetnék fel a gazdaságot

2024. március 29. 14:10

Itthon is nagy keletje van a bambuszból készült termékeknek, nem csoda, ha az ugandai kormányzat bővíteni szeretné a bambusztermesztést és -exportot.

Dél-Ukrajna titkos kertje: üvegházi csoda csemegekukoricával!

2024. március 28. 10:10

Ukrajna déli részén a termelők azon fáradoznak, hogy újabb „csodát” hozzanak létre, munkájuknak köszönhetően a csemegekukorica életre kelt az üvegházak melegében, és ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az asztalokon is.

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

2024. március 27. 10:10

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

Nemcsak hálóval vagy fóliával lehet már bálát kötözni, csomagolni

2024. március 26. 10:10

A neccháló és a takarófólia egyfajta „keverékét” alkotta meg egy izraeli cég, forradalmasítva a bálák kötözését, csomagolását.

Frissült az öntözési eljárások útmutatója

2019. július 10. 11:22

A NAK a hatályos jogszabályoknak megfelelően aktualizálta az öntözéssel kapcsolatos vízjogi engedélyezési eljárásokat összefoglaló útmutatóját.

Szolnoki Precíziós Gazdálkodási Nap: a Magtár GPS Kft. és az Agro Aim Hungária Kft. szervezésében

2019. június 21. 12:38

Az előadások elsődlegesen a precíziós gazdálkodásról szóltak, de a szakemberek e témakör mellett az egyre nagyobb jelentőséggel bíró talajjavításról, belvízzel veszélyeztetett területek megoldási javaslatairól, valamint az öntözési lehetőségekről is beszéltek.

Szerbiában csökkent az öntözött területek nagysága

2020. május 23. 11:47

Az öntözővíz legnagyobb részét 88,3 százalékát a felszíni folyóvizekből, a maradék mennyiséget pedig a felszín alatti vizekből, tavakból, víztározókból és a vezetékes vízből biztosították.

Miért torzul és csavarodik a sárgarépa?

2022. október 26. 04:37

Felszedett répáim között több olyan is található, mely csavarodott és torz. Mi okozza ezt?