Növényvédelmi előrejelzés
Növényvédelmi előrejelzés

A rágcsálókról – a mezei pocok felszaporodásának várható tendenciái

A rágcsálókról – a mezei pocok felszaporodásának várható tendenciái

Agrofórum Online

Amennyiben a mezei pocok felszaporodásának jelenlegi állapotát és várható tendenciáit akarjuk elemezni, akkor egy kicsit vissza kell tekintenünk. Ismeretes, hogy egy-egy gradációs ciklus általában 2-3 évig tart, aztán valamilyen okokból, általában több tényező együttes hatására összeomlik.

Az első jelzések a szaporodó pocok népességről 2014-ben érkeztek, tehát nézzük meg az akkori körülményeket. Nos, a 2014. év úgy maradt meg a meteorológiai emlékezetben, mint a 100 éves adatsorban egy kiemelkedően meleg évjárat. Ami még jellemző, hogy a meleg évjáratot nem a nyári, alapban is meleg hónapok extrémitásai hozták, sokkal inkább a „nem meleg” hónapok átlagtól magasabb hőmérsékletei adták.  Az érthetőség kedvéért, a január és a február 3,3 Co-kal, míg a március 4,1 Co-kal volt melegebb, mint a sokéves átlag. Ez azt jelenti, hogy ez a tavasz összességében a legmelegebbek közé tartozik. És így ment ez szinte az év folyamán következetesen, csak 2 hónapban, konkrétan a májusban (-0,4 Co) és augusztusban (-0,2 Co) regisztráltak a sokéves átlag alatti hőmérsékletet.

Természetesen e két hónap sem tekinthető hűvösebbnek, hiszen ez a 0,2-0,4 Co alig érzékelhető, vagyis a sokéves átlag érvényesült. Ezzel szemben állt a 2,5-3,3-4,1 Co-os melegedés a különböző hónapokban.

Csapadék tekintetében újra az extrémitásról kell szólnunk, a 739,8 mm, ami 30 %-kal magasabb, mint az elmúlt 30 éves átlag. A csapadékra is az időbeli kiegyenlítettség lett a jellemző. A hónapok közül a március, június és a november hónap adott kevesebb esőt, e hónapokban csak a sokéves átlag 50 %-a, a többi hónapban bőségesen hullott. Különösen nedves volt a nyár vége és az őszi hónapok.

Ha ezeket a tényezőket a pocok szempontjából értékeljük, akkor azt kell megállapítani, hogy az enyhe tél teljesült, ami kedvezett a pocok teleléséhez. A csapadékosságnak viszont ellentétes hatást kellett volna kifejtenie. Mindezek eredőjeként tavasszal megindult a populáció gyarapodása, és ősszel, a tavaszi állapothoz képest nagyobb népesség kezdte meg a telelést.

És aztán jött a 2015. év újra csak extrém körülményeket hozva magával.  A hőmérséklet ismét rekordokat döntögetett, ez az év is a legmelegebb évek egyike volt.  A hőmérséklet alakulására ismét az általánosan és folyamatosan magasabb értékek váltak jellemzővé.


Itt az őszön még vidám élet folyt, de januárra elhagyatottnak tűnik mind a járat, mind a környéke

Egyedüli kivétel az október hónap, amikor 0,6 Co-kal volt kevesebb a havi átlag hőmérséklet, mint a sokéves átlag. Csapadék tekintetében időjárásunk visszatért a megszokott mederbe, az éves mennyiség csak 538,9 mm-t ért el, ami az elmúlt 30 éves átlag 92 %-a.  A hónapokra inkább a sokéves átlag alatti mennyiség lett a jellemző, 7 hónapban kevesebb, míg 5 hónapban a több hullott.

Az általánosan enyhébb, melegebb időjárás kedvezett a pocok népesség telelésének, majd felszaporodásának.  Ezt a tendenciát erősítette a csapadékban szegény év, így őszre újra nagyobb népességet lehetett a határban találni.

2016 indulása enyhe telet hozott, átlagos csapadékmennyiséggel. A január hőmérséklete még az átlaghoz közelített, de a február már kimondottan melegre sikeredett – ez volt az elmúlt 100 év méréseiből a legmelegebb február. Csapadék tekintetében hasonló megfigyeléseket rögzítettek, a január kicsit, a február lényegesen csapadékosabb volt, mint a sokéves átlag. A tavasz hasonlóan enyhe, de csapadékban kissé szegény időszakot hozott. A nyár fordított az időjárás menetén, a hőmérséklet kissé melegebb volt, mint az átlag, de csapadék az bőven hullott a nyári hónapokban. Az őszre a változékonyság lett a jellemző, átlagos szeptember, kicsit hűvös, csapadékos október és kellemesen enyhe november, átlagos csapadék mennyiséggel, ami jellemzően a hónap első felében hullott.  Az év vége kimondottan hideg, télies időjárást hozott. Korán érkezett meg a fagyos időszak, és szinte az egész hónapban velünk maradt. Ugyanakkor csapadék semmilyen formában nem hullott, így szárazon teleltek a vetések.

A pocokra gondolva joggal lehetett feltételezni, hogy a viszonylag jó telelés után a kártevő népessége gyarapodásnak indul, és ez be is következett. Ezt követően szintén joggal lehetett arra gondolni, hogy a csapadékos időjárásban a járatai átáznak, elönti azokat a víz. Ennek következménye az alom megbetegedése, és a gradáció összeomlása. A pocoknak erős a vitalitása, jó az alkalmazkodó képessége, így megkereste a magasabb fekvésű részeket, és ott építette ki új járatait, amelyek aztán egyre több láb által lett kijárva. Egészen késő ősszel aktív, lakott járatokat lehetett találni az árokpartokon, nem művelt területeken, de a friss vetésekben is.

A növényvédelmi hatóság a beérkezett jelzések alapján Bács-Kiskun, Békés, Hajdu-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megye területét minősítette az erősödő gradációval sújtottnak. E területeken a védekezés támogatására szükséghelyzeti engedélyt adott ki 2016. szeptember 28-tól, 2017. január 18-ig terjedő időszakra a Redentin 75 RB készítményre. A konkrét védekezéshez termelői regisztrációra volt szükség az illetékes Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályán.


Látkép 2010-ből, aktív a család, táplálkoznak, és annak látványos az eredménye

Nagy kérdés, hogy mi várható ezután? A télnek még messze nincs vége, de az eddig eltelt időszakban kemény hideg volt. A pocok, mint tudjuk, nem alszik téli álmot, vagyis aktív télen is. Ennek következtében jobban kitett a téli kedvezőtlen körülmények hatásainak.

Valószínűleg a termelői védekezések is gyérítik az állományt. A harmadik tényező a természetes ellenségek felszaporodása. Ismert, hogy a bőséges táplálék környezetében az abból táplálkozó állatok felszaporodnak, így van ez a ragadozó madarak és a mezei pocok népességeinek összefüggésében is. Nem is beszélve arról, hogy a termelő is segíthet a ragadozó madaraknak „T” fák kihelyezésével.

2017. január 18., a Redentin 75 RB szükséghelyzeti engedélyének lejárata után a készítményt már nem tudjuk használni. Maradnak a normál engedéllyel rendelkező termékek. Az Arvalin LR (cink-foszfid), Polytanol (kalcium-foszfid) a járatokba helyezendő és a járatot be kell tömni. A Delu termék (kalcium-karbid) csak riasztásra való, ezt is a járatba kell helyezni, és lezárni.

Meg kell említeni, hogy a pocok népesség alakulása némi aggodalomra adott okot, de ugyanez nem mondható el a hörcsögről. E rágcsáló esetében veszélyes mértékű felszaporodást nem figyeltek meg, beavatkozásra nincs ok.

Növényorvos

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 27. 15:10

Március utolsó hetének időjárására a nagyfokú változékonyság a jellemző. Az ilyenkor megszokottnál még mindig melegebb az átlaghőmérséklet, de éjszakánként gyakran csökkent a hőmérséklet fagypont közelébe. A számára kedvező időjárás miatt erősen fertőzhet az almafa-lisztharmat.

Meggondolandó a talajfertőtlenítés – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 26. 17:10

Március utolsó hetére a változékony időjárás nyomta rá bélyegét. A nappali hőmérséklet még most is átlag feletti volt, de éjszakánként gyakran fagyközeli értékeket mérhettünk.

Kísérjük figyelemmel a kártevők rajzását – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 21. 07:10

A gyümölcsészek ezekben a napokban aggódva figyelik a reggeli hőmérsékleti adatokat, lesz-e fagy, és mekkora kárt okozhat. A már elvirágzott és éppen most virágzó mandula és kajszi ültetvényekben jogos a félelem.

Erősödhet a gabona-lisztharmat terjedése – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. március 19. 16:10

Március 19-én hajnalra fagyos reggelre ébredtünk, és ez így várható néhány napig, de ez a lehűlés nem befolyásolja a szántóföldi tevékenységet, azonban a virágzásban levő gyümölcsfák idei termése veszélyben van.

20 éve a biológiai növényvédelemért

2023. április 9. 10:42

A Biocont Magyarország Kft. fennálásának 20. évfordulóját ünnepli hazánkban.

Amistar Sun – a sikeres és nyereséges repcetermesztés kulcsa

2019. április 5. 06:58

Az intenzív módon őszi káposztarepcét termesztő gazdálkodók körében köztudott tény, hogy a magas és nyereségesen értékesíthető terméshozam elérése a tenyészidőszak során szigorú technológiai fegyelem betartását követeli meg.

A gesztenye krifonektriás kéregkárosodása és az ellene való védekezés lehetőségei

2019. március 22. 06:47

A Cryphonectria parasitica gombát az USA-ban először 1904-ben írták le. Európába valószínűleg amerikai közvetítéssel került be, a járványszerű pusztítás Észak-Olaszországból indult.

Mit lát a szakértő? – Kalászos évértékelő 2022

2022. november 2. 06:47

Használjanak 2023-ban is Bayer kalászos gombaölőszeres technológiát a biztos háttér és az egészséges állományok érdekében!