Gépinfo
Gépinfo

Túl a 6000. eladott New Holland traktoron!

Túl a 6000. eladott New Holland traktoron!

Agrofórum Online

A váci székhelyű B.M. Tiszamenti Kft. alapítója és tulajdonosa, Batár Miklós hat darab új, T8.380-as New Holland-dal korszerűsítette gépparkját, mellyel kétezer hektáros, egybefüggő területén gazdálkodik.

 

A birtokon főleg kukoricát, őszi búzát, napraforgót, szójababot és egyéb növényeket termesztenek. Emellett állattartással is foglalkoznak, az évekkel ezelőtt megvásárolt és mintaszerűen kialakított telepen mangalicákat és juhokat tartanak. A mezőgazdaság több területén is jártas családi vállalkozás kimagasló teljesítménye a megújult gépparkkal – leváltva a korábbi T8000-es széria modelljeit – továbbra is garantált, hiszen az új fejlesztésű traktorcsalád minden tagja még erőteljesebb lett, mint az elődmodellek voltak. Többek között ennek köszönhetően érdemelte ki a T8-as sorozat 2014-ben az Év Traktora nemzetközi díjat. A sorozat minden tagja Cursor 9-es erőforrással szerelt; az ECOBlue™ HI-eSCR technológiás motorok pedig megfelelnek még a legszigorúbb, Tier 4B károsanyag-kibocsájtási előírásoknak is.


A képen balról jobbra: Teremi Béla (AGROTEC), Illés Zoltán (AGROTEC), Batár Miklós (tulajdonos), Szabó György (fő-agronómus)

Bízunk benne, hogy hosszú éveken keresztül megbízható szolgálatban részesül a gazdálkodó.

Agrotec Magyarország Kft.

Fotók: Aszódi János.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ők nyerték a Fliegl Abda Kft. év kereskedői díját – Rekorderedmények a mezőgazdasági eszközök értékesítésében

2024. április 18. 16:10

A Fliegl Abda Kft. minden évben fontosnak tartja, hogy kiemelje és díjazza legeredményesebb kereskedőinek a munkáját. Közel tíz éve támogatása jeléül minden évben egy saját kivitelezésű díjjal és egy oklevéllel teszi eme közösen elért sikert emlékezetessé.

Átadásra került az 1000. eladott Tempo Magyarországon!

2024. április 18. 14:10

A Väderstad magyarországi leányvállalata egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. Az 1000. Carrier, majd 1000. Rapid és a 6000. Magyarországon értékesített Väderstad munkagép után, 2024. április 4-én ünnepélyesen átadta a Magyarországon értékesített 1000. Tempo szemenkénti vetőgépet, mely egy 750 mm-es sortávú, 12 soros Tempo L.

Ilyen lesz a debreceni BMW!

2024. április 17. 13:10

A BMW Group új tanulmányautója első ízben enged betekintést a Neue Klasse modellgeneráció SAV karosszériaváltozatába.

Skoda Epiq: itt az új elektromos városi SUV!

2024. április 16. 11:10

A Skoda AUTO közzétette tisztán elektromos, akkumulátorhajtású (BEV), városi SUV-crossover modelljének nevét, valamint az újdonságra első betekintést kínáló dizájntanulmányát.

Meglepetés Csehországból: új generációs Zetor traktorok érkeznek

2023. október 20. 07:10

A Zetor a közösségi médiában közölte a jó hírt a cseh márka rajongóival, felhasználóival, hogy hamarosan új generációs traktorokat dob piacra. Mit és mikor? Ez még titok.

Massey Ferguson 7719 - AZ ÉV TRAKTORA

2019. február 27. 09:34

A Massey Ferguson 7719 az Év Traktora lett saját kategóriájában a SIMA kiállításon 2019-ben.

Továbbra is mélyrepülésben a traktorpiac

2018. augusztus 7. 08:09

Az év első hét hónapjában 1825 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 16 százalékos visszaesés 2017 hasonló időszakához képest.

Traktor kellene? A minőség nem lehet kérdés!

2020. december 18. 09:47

A Két-KATA Kft. új telephely átadó ünnepségének megvalósítását lehetetlenné tette a COVID-19 vírus. Ennek ellenére nem estek kétségbe, kitaláltak egy megoldást, amivel minden érdeklődőhöz eljuthatnak: egy online, telephely átadó videósorozatot.

Gépinfo Videó