Növénytermesztés
Növénytermesztés

Vetőnap-esőnap, azaz tudósítás a Kukorica Vetőnapról

Vetőnap-esőnap, azaz tudósítás a Kukorica Vetőnapról

Agrofórum Online

Még szerencse, hogy a vetőgépek megmérettetése, vagyis az ellenőrzött körülmények között végzett parcellavetések a Bemutató és Konferencia előtti napon, május másodikán, ragyogó napsütésben megtörténtek.

Május harmadikára virradóan, a Dalmand melletti Szilfás pusztán viszont már megindult az égi áldás, és a délelőtt folyamán szinte leszakadt az ég.

A konferenciát a sátorba beszorult szakemberek részére azért megtartották a szervezők. A rendezvény Gyenei Ferenc a Bonafarm cégcsoport növénytermesztési ágazat igazgatójának előadásával vette kezdetét, melynek címe: Hol tart a Dalmand Zrt. a precíziós növénytermesztés bevezetésében?

Dr. Szieberth Dénes, aki egyúttal a konferenciát is levezette a kukoricatermesztés technológiájának fejlesztési irányzatairól beszélt.

Borsiczky István izgalmas témát boncolgatott; Precíziós gyomirtás a kukoricában címmel.

Ezután „korreferátumok” és egyéb hozzászólások következtek, majd szót kaptak a „minőségi versenyben” résztvevő gépforgalmazók szakemberei is, akik – mivel az esőnap miatt a vetési bemutatót nem lehetett megtartani – szóban ismertették a vetőgépek előnyös tulajdonságait.

A versenyben részt vettek a Kuhn Center Kft., az Austro Diesel Kft., a Tomelilla Kft. és Väderstad Kft. által képviselt (forgalmazott) vetőgépek, illetve a Dalmand Zrt. egy John Deer vetőgéppel. Érdekes színfolt volt a teljesítmény rekorder Väderstad Tempo vetőgép bemutatása.

A konferencia helyszínén, – ha nem is munka közben – de láthatók voltak az előző napon versenyző vetőgépek.

Volt egy „kísérő” bemutató is, gazdagítva a programot, amelyen részt vett: a Robotpilóta Magyarország Kft. egy egész vetőegységgel, a Metra Kft. öntözési javaslataival, a Mobilizátor Kft. precíziós tárolási rendszerével, a Hydro Logica (Gerrit Kiers) a talaj szerves tápanyagainak pótlására vonatkozó tanácsaival, a Green Plus a folyékony üzemanyag használat hatékonyságát javító technológiával, az SGS laborhálózatának és  tevékenységének bemutatásával.

A vetőnapból eső nap lett, amit végül is aligha bántak a résztvevők, mert a vetést ugyan nem láthatták, de kárpótolt mindenkit a várva-várt májusi eső.

Aki további részletekre kíváncsi, keresse fel a MKK honlapját.

(Dr. Bódis LászlóAgrofórum OnlineFotó: Prág Ferenc)

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

300 ezer hektáron termesztenének bambuszt Ugandában, ezzel pörgetnék fel a gazdaságot

2024. március 29. 14:10

Itthon is nagy keletje van a bambuszból készült termékeknek, nem csoda, ha az ugandai kormányzat bővíteni szeretné a bambusztermesztést és -exportot.

Dél-Ukrajna titkos kertje: üvegházi csoda csemegekukoricával!

2024. március 28. 10:10

Ukrajna déli részén a termelők azon fáradoznak, hogy újabb „csodát” hozzanak létre, munkájuknak köszönhetően a csemegekukorica életre kelt az üvegházak melegében, és ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az asztalokon is.

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

2024. március 27. 10:10

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

Nemcsak hálóval vagy fóliával lehet már bálát kötözni, csomagolni

2024. március 26. 10:10

A neccháló és a takarófólia egyfajta „keverékét” alkotta meg egy izraeli cég, forradalmasítva a bálák kötözését, csomagolását.

Augusztusban ismét: Szentlőrinci Mezőgépnapok – írják fel a naptárba!

2023. július 28. 15:10

A program fókuszában két fő program, az állógép bemutató és a szántóföldi gyakorlati bemutató lesznek.

Gyakorlati gépbemutatóval és gyárlátogatással várnak a Fliegl nyílt napon

2023. május 8. 07:34

Jubileumi évet, vagyis 30. születésnapját ünnepli a Fliegl Abda Kft., amelynek alkalmából nyílt napot szervez hazai telephelyén.

Talajművelő gépek a gazdák véleményére támaszkodva - Lemken és Farmet újdonságok az Andest Gépshow-n

2019. augusztus 21. 07:33

Augusztus 2-án Farmet és Lemken talajművelő eszközök lepték el a Fejér megyei Lajoskomárom határát, ahol az Andest-2005 Bt. tartotta meg immáron hagyományos, nagyszabású szántóföldi gépbemutatóját.

Gépészet Képgaléria Videó

„Földöntúli élmény” a lébényi réten - Fliegl nyílt nap

2019. szeptember 30. 14:48

A nagyszámú külföldi és hazai meghívottak számára a teljes gyártmány portfóliót bemutató monstre programot szervezetek.