Zöldség
Zöldség

A zöldségfélék tél alá vetéséről

A zöldségfélék tél alá vetéséről

Agrofórum Online

A késő őszi vetést a zöldségtermesztésben tél alá vetésnek nevezik. Az úgynevezett hidegtűrő zöldségféléknél alkalmazzák, amelyek egyébként február végén, március elején lennének vethetők (borsó, hagyma, sárgarépa, petrezselyem, hagyma, fejes saláta, spenót, sóska, mák, metélőhagyma). Ugyanakkor nem azonos a nyár végi, kora őszi vetésekkel (pl. áttelelő hagyma, áttelelő káposzta és saláta, őszi spenót és sóska), amelyek esetében cél a növények fagyokig történő megerősödése, és ilyen formán való átteleltetésük.

A tél alá történő vetés meglehetősen vitatott időpontja a zöldségfélék szaporításának, sok érv szól mellette, de ellene is. Mindenképpen előnynek számít a tavaszi vetéssel szemben, hogy munka szempontjából nem csúcsidőszakban történik, és a talajviszonyok is általában alkalmasabbak ősszel a magágy előkészítésre és a vetésre, mint február végén, március elején. A primőrök esetében az is jelentős előnynek számít, hogy az így megvalósítható korábbi magvetésből, ha nem is sokkal, de valamivel korábban lesz szedhető termés. 

Ellene szól a bizonytalanság. Hazai teleinkre jellemző, hogy december végén, januárban, ha rövid időre is, de felmelegszik az időjárás, és ilyenkor a talaj hőmérséklete is eléri az említett növények alacsony (2-4 oC) csírázási hőmérsékletét. A kelésnek indult növények már nem képesek az újabb lehűlést, a rendszerint kemény, hideg februári időjárást elviselni, elpusztulnak.

Nagy a veszélye a kártevők pusztításának is. Madarak, talajlakók a vetéssorokon végighaladva hihetetlen mértékű kárt képesek okozni.

A zöldségfélék esetében is egyre nagyobb költséget jelent a vetőmag beszerzése. Nemcsak a hibridek ára magas, hanem a szabadelvirágzású fajták magjai is komoly kiadást jelentenek. Nehéz felelőséggel állást foglalni a tél alá vetés ügyében! Minden esetre fontos szabály, hogy nem szabad vele ősszel sietni, meg kell várni, amíg a levegő 2-3 oC alá hűl, de a talaj még nem fagyos.

(Terbe István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sűrűbbre vagy ritkábbra ültessem? (II. rész) – Melegigényes zöldségfajok ültetése

2024. április 16. 09:10

Szabadföldre kockázattal április végétől, biztonságosan a talajmenti fagyok elmúltával, május közepétől ültethetők az úgynevezett melegigényes, két nagy és fontos családhoz, a burgonyafélékhez és a kabakosokhoz tartozó zöldségfélék.

Sűrűbbre vagy ritkábbra ültessem? (I. rész) – Zöldségnövények tenyészterületével kapcsolatos fogalmak

2024. április 13. 16:10

A növénytermesztésben, így a zöldségfélék esetében is az eredményes termesztés egyik alapfeltétele a növényfaj, illetve fajta igényének megfelelő tenyészterület megválasztása.

Újra kétségbeejtő a helyzet a csemegekukorica és zöldborsó ágazatban

2024. április 5. 15:40

Idén a csemegekukoricánál az lesz a kérdés, hogy támogatások nélkül sikerül-e nullára kihozni az egyenleget, míg a zöldborsónál már a nullához is 8 tonna/ha körüli hozamok kellenének.

Retek frissen az ágyásból

2024. április 1. 14:10

A retek ideális zöldség a kezdők számára: magjai gyorsan és megbízhatóan csíráznak. A retek frissen, ágyásból a legjobb ízű. Ne várjuk meg, amíg teljesen kifejlődik, de különösen a korai fajtákat szedjük le, mielőtt elérnék a jellemző méretüket.

Mitől sárgulnak a zöldségek levelei?

2023. augusztus 19. 04:38

Kertemben foltokban sárgulás lépett fel a zöldségnövényeken. Tápanyaghiány okozza a tüneteket vagy valami más lehet a probléma?

Kabakosok levéltetű okozta sárgaságvírusa

2021. szeptember 11. 06:36

A betegség megjelenésének megelőzése a levéltetvek legrövidebb úton történő kiiktatása, a termesztőberendezések vektorhálóval történő védelme útján valósítható meg.

4,4 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak tavaly novemberben

2019. január 14. 10:02

A gabonafélék ára 13,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 21,5, a kukoricáé 6,0 százalékkal.

Paradicsomot termelő üvegházat adtak át Győrben

2019. május 27. 09:47

A győri üvegházban 150-200 ezer paradicsomtő található, és négy fajta paradicsomot termesztenek, klasszikus fürtös paradicsomot, koktélparadicsomot, cherry és datolya cherry paradicsomot.