Állattenyésztés
Állattenyésztés

25 ezer tonna halat termelünk – sereghajtók vagyunk halfogyasztásban

25 ezer tonna halat termelünk – sereghajtók vagyunk halfogyasztásban

NAK

Külföldön nagy a kereslet a minőségi magyar hal iránt, ugyanakkor a hazai halfogyasztás egyelőre messze elmarad az uniós átlagtól.

Az élőhal és a halhús idén januártól kedvező, 5 százalékos áfakörbe tartozik, ennek révén a feketegazdaság tisztulása és a fogyasztás növekedése is prognosztizálható.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) stratégiai együttműködési megállapodást kötött 2018. május 24-én, Akasztón.

„A magyar hal keresett külföldön is, ugyanakkor az ágazat versenyképességének növeléséhez fejlesztésekre van szükség. Illetve ösztönöznünk kell a hazai fogyasztást, hiszen a magyarországi 6-7 kg/fő éves halfogyasztás messze elmarad az uniós 20-25 kilós átlagtól”

– fogalmazott Győrffy Balázs, a NAK elnöke a megállapodás aláírásakor.

„Nagy öröm az ágazat számára, hogy 2018. január elsejétől 27-ről 5 százalékra csökkent az élőhal és a halhús áfakulcsa, aminek köszönhetően mérséklődtek a fogyasztói árak, és fehéredik az ágazat. Reményeink szerint már az idei évben 10 százalékkal nő a halfogyasztás”

– hangsúlyozta dr. Németh István, a MA-HAL elnöke.

A most kötött megállapodásban a NAK és a MA-HAL közös célként rögzítette többek között a haltermékek népszerűsítését, illetve a halgazdálkodás és a halfeldolgozás fejlesztését. Kiemelten fontosnak tartják továbbá, hogy a gazdálkodók, feldolgozók számára rendelkezésre álljanak a szükséges támogatások, illetve az azok igénybevételét segítő kamarai szolgáltatások, megfelelő szaktanácsadás. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program pályázati révén jelentős beruházásokra nyílik lehetőség, amik szükségesek is ahhoz, hogy a magyar hal versenyképes legyen a külföldi termékekkel. Valamint a feldolgozóipar fejlesztésével az egész ágazat erősödhet.

A hazai tógazdaságok és az intenzív üzemek termelése évente közel 25 ezer tonna hal, amelyből mintegy 17 ezer tonna az étkezési célú. Az étkezési célú hal jelentős része exportra kerül, a magyar élő hal keresett a nemzetközi piacon. A rohamosan fejlődő intenzív akvakultúra az étkezési haltermelésből mintegy 3 ezer tonnát állít elő. Magyarországon pontyból termelnek a legtöbbet, ez adja a tógazdasági termelés 75-80 százalékát; az intenzív termelés nagyját, 80 százalékát pedig az afrikai harcsa teszi ki. Hazánk a második legnagyobb pontytermelő Európában, illetve az afrikai harcsa termelésével is előkelő helyen szerepel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.

Döbbenetes húsforrással kísérleteznek, ehhez azért gyomor kellene

2024. március 20. 11:10

A legfenntarthatóbban előállítható állati fehérjeforrás lehet egy új tanulmány szerint a pitonhús, amelynek íze a csirkééhez hasonlít.

Már tenyésztik a klímasemleges szarvasmarhát

2024. március 19. 15:10

A szarvasmarhákat a legnagyobb szén-dioxid-termelők között tartják számon. Argentína azonban nem a marhák leselejtezésében, hanem új tanúsítási rendszerben gondolkodik. A cél a klímasemleges szarvasmarha.

Komoly kihívás: 2,4 millióval kevesebb tehénnel kell majd több tejet előállítani az EU-ban

2024. március 16. 14:10

Európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak.

A Balatonra is kiterjedt a világ 31 tavát érintő egyedülálló kutatás

2020. június 11. 08:54

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában közölt tanulmány szerint a vízminőségben bekövetkezett változások jelentős hatással lehetnek a tavakon regisztrált halfogási adatok alakulására, ami kihat az adott régió gazdaságára és élelmiszerbiztonságára is.

Így járnak a balatoni orvhalászok!

2020. november 30. 16:10

Hosszas megfigyelést követően értek tetten a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kollégái azt a férfit a balatonboglári kikötőben, aki tiltott módon kísérelt meg halat fogni, illetve a balatonkenesei kikötőben két főre lettek figyelmesek, akik a kikötőmedencébe nagy mennyiségben télre "beállt" keszegeket gereblyézték.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Hiába az áfacsökkentés: nem olcsóbb a hal

2018. szeptember 3. 10:54

A csapadékos időjárás és a forint gyengülése is hozzájárult ahhoz, hogy az üzletláncok számára fenntarthatatlan­ná vált az étkezési halak áfacsökkentése után ígért 17-22 százalékos árleszállítás.