Agrárközélet
Agrárközélet

A hőségben fokozottan figyeljünk az állatok folyamatos vízellátására!

A hőségben fokozottan figyeljünk az állatok folyamatos vízellátására!

Agrofórum Online

A hőség miatt fokozott figyelmet kell fordítani a haszonállatok folyamatos vízellátására és a tűző nap elől árnyék biztosítására számukra – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A hivatal javaslata szerint az állatszállításokat úgy kell szervezni, hogy belföldön az éjszakai, kora hajnali órákban szállítsák az állatokat. Felhívják a figyelmet arra, hogy a 8 órát meghaladó szállítások esetében kizárólag olyan járművek használata az engedélyezett, amelyeknél a külső hőmérséklettől függetlenül, álló helyzetben is biztosított a megfelelő légcsere. A kifutóval rendelkező ólaknál – árnyékos terület hiányában – a sertések könnyen leégnek a tűző napon – tették hozzá.

Azoknál a mezőgazdasági haszonállatoknál, amelyeknél a tartástechnológiából adódóan az állatok jóléte nagyban függ az automatikus szerkezetektől – mint például ventilátorok, hűtés-fűtés, szellőztető berendezések – a jogszabályi előírások alapján olyan érzékelő riasztóberendezéseket alkalmaznak, amelyek az esetleges meghibásodást minden esetben haladéktalanul jelzik egy intézkedésre alkalmas személynek. Ez elsősorban a baromfitartást, a húsnyúltartást érinti, ahol az állatokat zárt helyiségben tartják – olvasható a közleményben.

Keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el Szentes Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az év eddigi legerősebb hőhullámáról írt hétfő délután. Az előrejelzés szerint a következő napokban helyenként 40 fok körül alakulnak a maximumok, és többfelé a leghidegebb órákban sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet.

(MTI/NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

A sertésállomány a nagyméretű gazdaságoknál koncentrálódik

2022. február 20. 04:36

A sertést tartó gazdaságok száma 67 százalékkal visszaesett 2020-ra, és alig haladta meg a 48 ezret.

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák - Fajtaelőnyök és tartástechnológia

2019. május 9. 04:36

2018-ban 93 százalékos vemhesülést értek el az adonyi Angus marhák. Összesen 19 tenyészbika dolgozott az előző idényben, amelyek közül négy állat 100 százalékos eredményt produkált.

Állattenyésztés Képgaléria Videó

Egyre több a beruházás a hazai mezőgazdaságban

2018. április 26. 11:11

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések.

Sikamlós téma: szárnyal az ír csigatenyésztés

2018. december 23. 10:51

Csak ebben az évben hét vidéki településen nyolc új csigafarmot hoztak létre Írországban, így 41-re emelkedett a számuk. Amint az Irish Mirror írta, egy acre (0,4 hektár) „csigamező” 20 ezer eurós éves nyereséget is eredményezhet.