Agrárközélet
Agrárközélet

Áfacsökkentést és fokozott ellenőrzést sürget a tejágazat

Áfacsökkentést és fokozott ellenőrzést sürget a tejágazat

NAK

A tavalyi év végére a hazai tejpiac stabilizálódott, a nyerstej kilogrammonkénti felvásárlási ára átlépte a 100 forintot, több feldolgozónál indultak fejlesztések.

Ugyanakkor a nyomott áron beáramló, sokszor feltételezhetően áfacsalt UHT-tejek súlyos károkat okoznak a hazai tejiparnak, ezért az ESL (kiterjedt eltarthatósági idejű) és az UHT tejek áfájának mihamarabbi mérséklését, illetve a tisztességtelen nagykereskedők fokozottabb ellenőrzését sürgetik a piaci szereplők – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett tejágazati megbeszélésen.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tejágazati egyeztetést tartott a tejtermelők, -feldolgozók, -kereskedők és a kiskereskedelmi áruházláncok képviselőinek részvételével 2018. január 22-én Budapesten.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója beszámolójában elmondta: az Európai Unióban 2017-ben a piac ugyan stabilizálódott, de jelentősen növekedni kezdett a tejtermelés, a korábban rekordokat döntő tejzsír-árak visszarendeződtek. A termelőknek azonban készülniük kell arra, hogy folytatódhat az árak szélsőséges ingadozása. Magyarországon a nyerstej kilogrammonkénti felvásárlási ára decemberre elérte a 102 forintot. Ez még mindig alacsonyabb, mint a többi visegrádi országban és 16-17 forinttal elmarad az európai átlagtól, de harmadával magasabb a 2016-ban regisztrált 74 forintos hazai átlagárnál.

Mélykuti Tibor, a Terméktanács elnöke a pozitívumok között említette még, hogy több hazai feldolgozónál is megindultak a versenyképességet javító fejlesztések. Ugyanakkor továbbra is problémát jelentenek az irreálisan alacsony áron Magyarországra áramló, sokszor feltételezhetően áfacsalt vagy megkérdőjelezhető minőségű UHT-tejek. Példaként említette, hogy az egyik hazai nagykereskedő

99 Ft/liter áron kínál 11 hónapja Németországban gyártott, már csak alig egy hónapig eltartható, kínai felirattal ellátott UHT-tejet. Ezek a hazai kiskereskedelembe kerülve lenyomják az árakat, ami súlyos károkat okoz a hazai termelőknek, feldolgozóknak, és a termékkel a fogyasztókat is becsapják

– hangsúlyozta Mélykuti Tibor. Ezekre a problémákra az ESL- és az UHT-tej áfájának mihamarabb 5 százalékra történő mérséklése, illetve a tisztességtelen nagykereskedők fokozott ellenőrzése jelenthet megoldást.

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a Kormányzat a maga eszközeivel – például a támogatáspolitika alakításával – komolyan segítette a hazai tejtermelőket és a tejipart, és a tárca a jövőben is fokozott figyelmet fordít az ágazatra. Hozzátette: a hazai – európai összehasonlításban alacsony – tejfogyasztás növelés érdekében májusban ismét fogyasztásösztönző kampányt indítanak.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az egyeztetésen elhangzottakra reagálva elmondta: a köztestület – ahogy a korábbiakban, úgy ezután is – támogatja a Tej Terméktanács áfacsökkentésre irányuló javaslatát. Az ugyanis a termelőknek, a feldolgozónak és a fogyasztóknak is érdeke, emellett komoly lépést jelentene a feketegazdaság elleni küzdelemben. A NAK elnöke üdvözölte, hogy több áruházlánc szinte teljes egészében hazai tejet forgalmaz, és erre biztatatta a többi kiskereskedelmi láncot is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Türelmi időszakot biztosítanak az online számlaadat-szolgáltatás ellenőrzésben

2020. június 12. 11:44

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2020. július 1. és szeptember 30. között szankciómentes türelmi időszakot biztosít az online számlaadat-benyújtásra való zökkenőmentes átállásra.

A számlakiállításhoz kapcsolódó változások 2020. július 1-től

2020. június 16. 13:24

Az  Áfa törvény 163. §-a értelmében:  A számlát a termékértékesítés  vagy a  szolgáltatás teljesítését követően, az Áfa-törvény szerinti teljesítéséig (előleg esetén annak kézhezvételéig, jóváírásáig) de legfeljebb az attól számított meghatározott  időn belül ki kell állítani. A számla kiállítási idő eddig 15 nap volt, ami most július 1-től 8 napra változik.

A fordított áfa alkalmazásának meghosszabbítását javasolja az agrárkamara

2018. június 15. 09:06

Amennyiben mégsem lehetséges meghosszabbítás, a köztestület javasolja, hogy akkor a jelenleg érintett, valamint az ehhez közvetlenül kapcsolódó termékek, alapvető élelmiszerek áfájának mértéke csökkenjen 5 százalékra.

Szója és tojás számlagyár ügyének tárgyalása kezdődött el Szegeden

2019. november 26. 10:03

Az ügyben összesen mintegy száz ember ellen indult eljárás. A kisebb súlyú bűncselekményeket elkövető és az okozott kárt megtérítő vádlottakat az ügyészség megrovásban részesítette vagy élt a vádhalasztás lehetőségével.