Agrárközélet
Agrárközélet

Az agrárgépgyártás kutató-fejlesztő központot kap a Szent István Egyetemen

Az agrárgépgyártás kutató-fejlesztő központot kap a Szent István Egyetemen

Agrofórum Online

A Szent István Egyetemen kutatás-fejlesztési központ létrehozását indítványozta a kormány, amely a hazai agráripari és mezőgazdasági gépgyártás egészének fejlesztését célozza, különös tekintettel az agrárinformatikára az e-termelési rendszer kialakításának érdekében – olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben.

A központ létrehozására finanszírozási tervet, kitérve az esetlegesen szükséges pótlólagos forrásbevonásra is, az emberi erőforrások miniszterének kell elkészítenie május végéig a földművelésügyi és a nemzetgazdasági miniszter bevonásával. Az érintett tárcavezetők egyúttal arra is megbízást kaptak, hogy intézkedjenek annak érdekében, hogy az Irinyi-tervbe illeszthető pályázati konstrukciókat dolgozzanak ki, amelyek elősegítik majd a Magyarországon a már használatban lévő vagy forgalmazás előtt álló mezőgazdasági gépek informatikai fejlesztését, illetve intelligens gépek fejlesztésére irányulnak.

A kormányhatározat emellett intézkedik arról is, hogy a magyar mezőgazdasági gépgyártás oktatási és kutatás-fejlesztési háttere fejlődjön, forrásokat rendelve az alapkutatási tevékenységhez, illetve úgynevezett integrált mezőgazdasági műszaki szakemberképzés megvalósítására alkalmas javaslatot dolgoztat ki a szaktárcákkal.

A földművelésügyi miniszter feladatává teszi továbbá, hogy mérje fel a tárca fenntartása alá tartozó mezőgazdasági szakképző intézményekben zajló mezőgazdasági gépészképzés technológiai ellátottsági szintjét, és ennek eredménye alapján a nemzetgazdasági miniszter bevonásával tegyen javaslatot átfogó műszaki fejlesztési tervre. Emellett a kabinet utasítja a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztost, hogy az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. bevonásával tegyenek javaslatot a hazai gyártású mezőgazdasági gépek forgalmazását segítő kedvezményes hitelkonstrukciók és szerepvállalás kialakítására – különös tekintettel a hazai gépek e-kereskedelmére.

Tavalyi csökkenés

Fenyvesi László, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének főtitkára korábban a Magyar Időknek arról számolt be, hogy a kormány agrár-gépgyártási stratégiai javaslatát még januárban véleményezte a szövetség. Az elkészült dokumentumot egy olyan átfogó tervezetnek nevezte, amely nemcsak a gyártás, hanem az oktatás és a kutatás fejlesztését is célként tűzi ki. A szakember elmondta, hogy Magyarországon hozzávetőleg 3000 milliárd forintos eszközvagyonnal rendelkezik az agrárium. Ahhoz, hogy a géppark tízévente meg tudjon újulni, évente 300 milliár­dos forgalomra lenne szükség ezen a piacon. Jelenleg – az alkatrészeken kívül – évente mintegy 100-150 milliárd forintért vásárolnak különböző erő- és munkagépeket a gazdák.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint, a magyar mezőgazdasági géppiac 11 százalékkal csökkent 2016-ban. Az év közben tapasztalható gyengébb kereslet után az év végi felfutásnak köszönhetően tavaly a gazdálkodók 127 milliárd forintért vásároltak mezőgazdasági gépeket. Az alkatrészforgalom 2016. évi értéke 5 százalékkal haladta meg az előző évit, és nagyobb volt a korábbi évek árbevételénél is; a gazdálkodók 42 milliárd forintot fordítottak alkatrészekre. A magyarországi géppiac koncentrációja 2016-ban tovább erősödött, a közvetlen mezőgazdasági végfelhasználóknak történő értékesítés 80 százalékát 13 cég adta, a három legnagyobb agrárgép-kereskedő az összes magyarországi gépértékesítés több mint 55 százalékát bonyolította.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

A talajművelés illemtankönyvének bemutatója

2018. február 26. 19:33

Ez a könyv Dr. Birkás Márta professzor ajándéka a tudományos és gazdálkodó élet résztvevőinek.

Nagy István: Óriási a szerepe a magyar méhészetnek

2018. december 2. 12:08

Nagy István a Szent István Egyetemen tartott rendezvényen elmondta, nem elég jó minőséget előállítani, azt el is kell adni, lehetőleg belföldön.

Virtuális tanévzárás a Szent István Egyetemen

2020. július 2. 04:47

Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora a járványügyi vészhelyzetre, majd az annak feloldását követő készültségre való tekintettel az eddigi évektől eltérő módon, videóüzenet formájában zárta le a 2019/2020-as tanévet.

Új pályán a magyar agrárfelsőoktatás és kutatás

2021. január 6. 11:13

Megalakult és online sajtótájékoztató keretei között bemutatkozott a 2021. február 1-jétől Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem néven, alapítványi fenntartásban tovább működő Szent István Egyetem leendő kuratóriuma.