Agrárközélet
Agrárközélet

Az agráriumnak is kedvezhet a bérmegállapodás

Az agráriumnak is kedvezhet a bérmegállapodás

Agrofórum Online

Megállapodott kedden a kormány a szociális partnerekkel a következő két év minimálbéremeléséről és járulékcsökkentéséről.

Megállapodott kedden a kormány a szociális partnerekkel a következő két év minimálbéremeléséről és járulékcsökkentéséről. A munkavállalók elégedettek, a munkaadók is bizakodva tekintenek a jövőbe. A lépés jót tehet az agráriumnak is.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően kedden bejelentette, jövőre a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő, a munkáltatói járulékok pedig 5 százalékponttal csökkennek. 2018-ban a minimálbér újabb 8 százalékkal, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok.

Megállapodtak abban is, ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok. Összesen így 2018-ban 2,5 százalékkal csökkenhetnek a járulékok.

– A kormány vállalta azt is, hogy jövőre a társasági nyereségadó egységesen 9 százalékra csökken az eddigi 19 és 10 százalékról – tette hozzá a miniszter. Varga Mihály úgy vélte, mérföldkőhöz érkezett a magyar gazdaság azzal, hogy a kormány egyszerre javítaná a versenyképességet és növelné a béreket. Ez lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság a mostani 2-3 százalékos bővülésről magasabb növekedési tartományba kerüljön.

Varga Mihály elmondta, bízik benne, hogy szerdán benyújtja a kormány a parlamentnek a módosításokat, amelyeket az Országgyűlés gyorsított eljárással elfogadhat. Hozzátette, a megállapodás nyomán magasabb bérkiáramlás várható, ami az inflációs terv átszámításával is jár, amire a kormány készen áll. Szerinte a bérkiáramlás hatása a fogyasztás és a kiskereskedelmi forgalom növekedése jelentősen javítja majd a gazdaság teljesítményét, valamint bízik benne, hogy a járulékcsökkentés segíti a célzottabb fejlesztési-beruházási döntések meghozatalát a vállalatoknál. Megjegyezte, van olyan külföldi vállalat, amely a társasági adó csökkentésének hatására mérlegeli egy magyarországi befektetés lehetőségét.

Kockázatos lehet a kkv-knak

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, „nagy nap a mai”, ilyen mértékű béremelésre hosszú évek óta nem volt példa. Sikerült elérni a szakszervezet stratégiai célját, hogy 2018-ra a minimálbér elérje az egyfős, egykeresős létminimum értékét, azaz a megélhetéshez szükséges bért. Hangsúlyozta, nem ért véget a bérharc, a járulékcsökkentést ugyanis béresíteni kell a munkahelyeken. Szeretnék elérni, hogy a garantált bérminimum feletti bérkategóriákban is legalább kétszámjegyű béremelés legyen.

A munkaadók számára ugyan többletkiadást jelent a keddi bérmegállapodás végrehajtása, de hosszú távon az intézkedés eredményt hozhat az MTI által megkérdezett munkaadói szervezetek vezetői szerint, néhányan azonban attól tartottak, hogy a kis cégek képtelenek kigazdálkodni a magasabb minimálbért, ami a feketegazdaságot erősítheti.

Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke a munkaadók vállalásának súlyára hívta fel a figyelmet.
– Mi vállaltuk a legtöbbet Nagy teher a munkaadóknak a 15 és 25 százalékos minimálbér és bérminimum-emelés, és az ezzel együtt járó további fizetésemelések, de meggyőződésük, hogy ez hozzájárul az ország versenyképességének jelentős növekedéséhez és a szakképzett munkaerő megtartásához – mondta.

– Örülünk annak, hogy a munkavállalók nettó jövedelme emelkedik, kell a fordulat a bérezésben, de az csak addig tartható, amíg a hazai vállalkozások nem mennek tönkre, nem mennek át színlelt szerződésbe, a feketegazdaságba – fogalmazott Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége főtitkára.

Jót tehet az agráriumnak

A hazai mezőgazdaságban igen jelentős a minimálbéren, illetve szakmai bérminimumon foglalkoztatottak száma. Azért is nagyon időszerű egy érdemi béremelés, mert a jelenlegi bér és járulékszerkezet mellett Magyarország kezdi elveszíteni versenyképességét még a környező országokhoz képest is. Ez a megállapítás érvényes ez az élelmiszeriparra is – nyilatkozta még a megállapodás előtt a Népszavának Bárány László, a baromfifeldolgozással foglalkozó Master-Good vezetője, a Magyar Broilerszövetség elnöke.
Szerinte a magasabb minimálbér és bérminimum a közfoglalkoztatásból sok arra alkalmas embert csábíthat át a mezőgazdaságba, ahol szintén nagy a munkaerőhiány. A munkaerőpiacon most tapasztalható mobilitáshiányon is változtathat a magasabb jövedelem lehetősége. Hozzátette, a béremelések elindíthatnak egy gazdasági evolúciót is, amelyben a jól gazdálkodó erős cégek ki tudják majd gazdálkodni a többletköltségeket, a gyengébb, vagy rosszul irányított cégek pedig, méretüktől függetlenül, tevékenységük feladására kényszerülne.

A társasági adó csökkentése kapcsán pedig Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke azt mondta néhány napja, hogy a kamara üdvözli, és nagy előrelépésnek tartja az adó 9 százalékra történő csökkentését. Hozzátette, a lépés komoly segítséget jelent az agrár- és élelmiszeripari vállalkozásoknak. Úgy vélte, az intézkedés nyomán olyan források állnak majd a cégek rendelkezésére, amelyet a versenyképesség növeléséhez szükséges fejlesztésekre, illetve a munkavállalók béreinek emelésére tudnak fordítani.

(MTI/NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Csaknem 53 ezer forinttal emelkedtek az agrárbérek egy év alatt

2022. augusztus 26. 09:38

A májusi 388 059 forintról júniusra csaknem tizennégyezer forinttal, 401 700 forintra emelkedett az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

Vadkár a földeken

2023. április 22. 14:39

Nézzük most meg, hogy mit értünk pontosan vadkár alatt!

Agrárüzletágat indított az OTP leánybankja

2018. december 23. 14:23

Új, önállóan működő agrárüzletágat hozott létre az OTP banka Hrvatska, Agro Business Line néven. A piacelemzést és a stratégiaalkotást követően kevesebb, mint hat hónap alatt állt fel a szervezet.

Gutenberg megnyugodhat

2019. július 29. 08:33

Sokunk gyermekkorának kedves emléke, amint apa a reggeli kávéja mellett újságot olvas. Többünk életében apa már nincs jelen, de mi a helyzet az újságokkal?