Agrárközélet
Agrárközélet

Az agrártermékek iránti magasabb kereslet mentette meg a BASF negyedévét

Az agrártermékek iránti magasabb kereslet mentette meg a BASF negyedévét

Agrofórum Online

A BASF agrártermékei iránt megnőtt a kereslet az év harmadik negyedévében, derült ki a német nagyvállalat gyorsjelentéséből. Ez a szegmens 26 százalékos bevétel-növekedésében mutatkozott meg és ez valamelyest ellensúlyozta a vegyipari szegmensben az autóipar visszaesése miatt tapasztalt alacsonyabb árakat – állapította meg az Equilor Befektetési Zrt.

A vállalat harmadik negyedévben elért teljes árbevétele 2 százalékkal csökkent éves alapon, miközben az elemzők közel 5 százalékos csökkenést vártak. Profit soron azonban már jóval nagyobb a visszaesés: 911 millió euró profitot könyvelhetett el a vállalat a harmadik negyedévben, ami 24 százalékkal marad el a tavalyi eredménytől, ám az elemzők által prognosztizált 627 milliót így is jócskán meghaladja. A társaság vezetősége egyébként megerősítette az idei évre kiadott prognózisait.

A befektetők jól fogadták a vállalt gyorsjelentését, az árfolyam 2,5 százalékkal 69,5 euróig emelkedett a frankfurti tőzsdén. Idén már 15 százalékkal emelkedett a BASF kurzusa, azonban az elmúlt egy évet nézve csak 4,2 százalékos a plusz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

A BASF agrárbevételei 8 százalékkal emelkedtek

2021. október 31. 07:50

A BASF a harmadik negyedéves eredményt követően megemelte az idei évre vonatkozó eredményvárakozását.

Zöld utat kapott a dicamba az Egyesült Államokban

2020. október 29. 07:06

A döntés pozitív a Bayer és a BASF számára is, hiszen mindkét cég állít elő ilyen hatóanyag tartalmú szereket, így azok továbbra is a piacon maradhatnak.

Jól halad a klímasemlegesség felé vezető úton a BASF

2021. április 1. 04:38

A BASF a 2050-re elérendő klímasemlegesség jegyében nagyratörő célt tűzött ki maga elé, hiszen a vállalat meg van győződve ennek hosszútávú stratégiai szükségességéről, valamint műszaki megvalósíthatóságáról.

Komoly átalakítások jöhetnek a BASF-nél

2019. november 28. 17:33

A BASF árfolyama csütörtökön a 69 euró alatti szinten stagnál a frankfurti értéktőzsdén. Idén egyébként már 14 százalékot szedett magára a papír.