Agrárközélet
Agrárközélet

Az élelmiszerek 2,7 százalékkal drágultak márciusban

Az élelmiszerek 2,7 százalékkal drágultak márciusban

Agrofórum Online

Az élelmiszerek ára 2,7 százalékkal, ezen belül az étolajé 21,3 százalékkal, a liszté 8,2 százalékkal, a cukoré 7,6 százalékkal, a rizsé 6,8 százalékkal, a munkahelyi étkezésé 6,6 százalékkal, a tojásé pedig 6,4 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt, 2020. márciushoz viszonyítva – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.

A sertéshús ára 7,8 százalékkal, a sajté 1,9 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 10,3 százalékkal, ezen belül a dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 11,4 százalékkal, a szobabútorok 5,4 százalékkal kerültek többe. A járműüzemanyagok ára 17,7 százalékkal magasabb lett.

Egy év alatt az élelmiszer közül legjobban az étolaj drágult, majd a friss hazai és déligyümölcsökért, illetve a zsiradékokért kellett a legtöbb plusz pénzt kiadni. Legjobban a burgonya, a sertéshús és a sajt ára csökkent.

A fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt, 2021. februárhoz viszonyítva. Az élelmiszerek 0,4 százalékkal drágultak, ezen belül a tojás 2,7 százalékkal, az étolaj 1,6 százalékkal, a baromfihús 1,4 százalékkal többe, a száraztészta 1,3 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász, sonka 1,1 százalékkal kevesebbe került. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 1,3 százalékkal nőtt, ezen belül a dohányáruké 2,1 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 6,6 százalékkal lett magasabb.

2021. január–márciusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 3,2 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében pedig 3,1 százalékkal emelkedtek.

2021. márciusban a fogyasztói árak összességében átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Növekedett az állati takarmányok külkereskedelme

2021. március 9. 04:17

A tavalyi esztendő decemberében az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 161,2 milliárd forintot, míg a kivitel 225 milliárd forintot tett ki folyó áron.

Lassult a mezőgazdasági felvásárlási árak növekedési üteme

2023. április 17. 12:52

Februárban 27,0 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági felvásárlási árak.

Több mint 42 ezer forinttal emelkedtek az agrárbérek egy év alatt

2022. május 6. 07:03

Az előző év azonos időszakához képest a januári adat 13,8 százalékos növekedést jelent, akkor még 303 786 forint volt a havi bruttó átlagkereset.

A mezőgazdaság hozzáadott értéke 2,5 százalékkal növekedett egy év alatt

2021. június 6. 05:36

2021 I. negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján termelési oldalon a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 0,3 százalékkal nőtt.