Agrárközélet
Agrárközélet

Az EU-nak a családi gazdaságokat kell támogatnia

Az EU-nak a családi gazdaságokat kell támogatnia

FM Sajtóiroda

A családi gazdaságok érdekeit kell szolgálnia az új Közös Agrárpolitikának – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülését követően.

A tárcavezető kijelentette: a magyar kormány számára a magyar gazdák az elsők, éppen ezért ellenzi a dél-amerikai országokkal megkötendő EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást, mert annak köszönhetően olcsó tömegtermékek árasztanák el az uniós belső piacot.

A földművelésügyi miniszter emlékeztetett, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében nyújtott területalapú támogatások elsődleges feladata, hogy jövedelempótló pénzügyi hozzájárulást nyújtsanak a gazdáknak, akiknek jövedelme továbbra is jócskán elmarad más ágazatokétól. Ezért Magyarország abban érdekelt, hogy a KAP költségvetése és ezen belül a közvetlen támogatásokra fordítható összegek nagysága 2020 után is legalább a jelenlegi szinten maradjon. Kiemelten fontos az agrárberuházások támogatásának fenntartása a vidékfejlesztésben, a vissza nem térítendő támogatások túlsúlyát meg kell őrizni. A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a gazdákat megillető forrásokból például a migrációs válság kezelését finanszírozza az unió. Az agrárpénzek a gazdákat illetik – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

Egyetértünk a Bizottság azon céljával, miszerint a KAP forrásokat igazságosabban kell elosztani a különböző méretű gazdaságok között. Álláspontunk szerint a KAP-nak a jövőben is mindent meg kell tennie a kis-, és közepes agrárvállalkozások, valamint a családi gazdaságok működésének támogatása érdekében – emelte ki a szaktárca vezetője.

Fazekas Sándor szerint az egyik leghatékonyabb a termeléshez kötött támogatás, ezért kiemelten fontos azok 2020 utáni fenntartása. Ez a közvetlen támogatások egyetlen olyan eleme, amely valóban az aktuális termelést, így az európai mezőgazdasági termelés fenntartását, továbbá versenyképességének megőrzését segíti. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ezen támogatásokon keresztül valósítható meg az érzékeny, munkaigényes ágazatok támogatása – tette hozzá Fazekas Sándor.

Az érzékeny ágazatokra további veszélyt jelent a dél-amerikai országokkal megkötendő EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodás, amelynek köszönhetően olcsó tömegtermékek árasztanák el az uniós belső piacot. A magyar kormány nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy az EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodás vesztesei a magyar agrártermelők legyenek – jelentette ki Fazekas Sándor.

Az ülésen a magyar miniszter bemutatta a visegrádi országok, valamint Horvátország által Budapesten aláírt közös nyilatkozatot. A dokumentumban olyan lényegi kérdésekben sikerült közös álláspontot kialakítanunk, mint a KAP két-pilléres szerkezetének megőrzése, a gazdabarát és egyszerű szabályozás igénye, a területalapú támogatások és a termeléshez kötött támogatások fenntartása, vagy a vidékfejlesztés esetében a beruházások meghatározó szerepének megtartása. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez volt az első olyan országcsoport, amely közös javaslatokat tett a 2020 utáni KAP elemeire – zárta értékelését Fazekas Sándor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Azonos állásponton a térség agrárkamarái

2018. szeptember 28. 07:30

A V4 országok agrárkamaráinak vezetői Prágában kibővített ülésen vitatták meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek piacainak jelenlegi helyzetét.

A kistelepüléseket is támogatják a KAP 2027-ig tartó időszakában

2023. április 2. 09:36

Az Agrárminisztérium a vidéki kistelepülések fejlesztése érdekében többféle támogatási lehetőséggel készül a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában.

A KAP kalkulátor kitöltési útmutatója

2018. február 5. 15:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. évre vonatkozó támogatás kalkulátora segítségével kiszámíthatja a közvetlen támogatásainak várható összegét (SAPS, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelőknek járó támogatás, termeléshez kötött támogatások).

A közös agrárpolitika létjogosultságát 2020 után is igazolni kell

2018. február 15. 14:30

Amennyiben a KAP költségvetését nem sikerül megvédeni, sem az alapanyag-termelés, sem pedig az azon túl kitűzött célok elérése nem lehet reális elvárás.