Agrárközélet
Agrárközélet

Decemberben sem pihentek a Nébih ellenőrei

Decemberben sem pihentek a Nébih ellenőrei

Nébih

Országszerte összesen 2100 ellenőrzést folytattak le a szakemberek a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszakában, ami az előző évhez képest mintegy ötszázzal több vizsgálatot takar. 2018. december 16-ig a feltárt szabálytalanságok miatt az ellenőrök 62 alkalommal figyelmeztetést, 14 esetben a tevékenység korlátozását, míg 67 ügyben – 4,1 millió forint nagyságrendben – bírság kiszabását alkalmazták szankcióként.

A több mint 10 éves múltra visszatekintő ellenőrzés-sorozatra a téli szezonban minden évben december 1-je és december 31-e között kerül sor. Az összehangolt vizsgálatot Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár rendeli el, majd a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei folytatják le az élelmiszerlánc minden fontos területén. A széles körű szemle a boroktól és pezsgőktől kezdve a szaloncukrokon, édességeken át a hús- és haltermékekig terjed, beleértve a füstölt húsokat és a virsliket is.

A szezonális mustra első időszakában – december 16-ig – országszerte összesen 2100 ellenőrzésre került sor. Ebből 316 vizsgálat élelmiszer-előállító helyen, 1219 ellenőrzés az élelmiszer-forgalmazásban, további 565 pedig vendéglátóhelyen történt. A tavalyihoz viszonyítva emelkedett a figyelmeztetések esetszáma (2018-ban 62), a bírságok összegének tekintetében pedig kismértékű csökkenés figyelhető meg (2018-ban 67 esetben összesen 4,1 millió forint). Tevékenység korlátozására 14 alkalommal volt szükség a feltárt súlyos szabálytalanságok miatt.

Az előző év első időszakához képest emelkedett a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya: 10.499 ellenőrzött tételből 249 (2,4%) esetében hozták meg ezt az intézkedést a szakemberek, amely 19,5 tonna élelmiszert jelent. Az ok legtöbbször a lejárt fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési idő volt, de esetenként jelölési hiba is előfordult.

Elszomorító adat, hogy a piacokon és a karácsonyi vásárokon eladásra kínált szaloncukrok és egyéb édességek 10%-a lejárt termék volt. Örömteli azonban a Budapest belvárosi vásáraiba kitelepült szeszesital-forgalmazók szabálykövető magatartása, akiknél a 336 vizsgálat alá vont tétel alkoholtartalma megegyezett a termék jelzésén feltüntetett értékkel, és a nyomon követési előírásoknak is megfeleltek. A vidéki ünnepi vásárokon feltárt hiányosságok miatt 78 kitelepült vendéglátó üzletből 3 működését kellett felfüggeszteni, egyet pedig figyelmeztetésben részesíteni.

A Nébih laboratóriumaiba mintegy 80 minta érkezett, vizsgálatuk jelenleg is zajlik. Az eddig elvégzett érzékszervi vizsgálatok alapján két termékkel szemben merült fel kifogás, mindkettő emberi fogyasztásra alkalmatlan dióbél.

A részeredmények ide kattintva érhetőek el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Kampány indult a zöldség-gyümölcs pazarlás ellen

2019. július 3. 10:47

Magyarországon évente fejenként csaknem 6 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt dobnak ki, ennek egy részét pusztán azért, mert alakjuk vagy esztétikai megjelenésük nem annyira tetszetős.

A hazai őszi búza magtételek belső Fusarium-fertőzöttsége 2017-ben

2018. december 27. 10:36

NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságán (NTAI) (és jogelődeinél) az 1970-es évek eleje óta figyelemmel kísérik az őszi búza belső Fusarium szemfertőzöttségét.

Afrikai sertéspestis: már Hajdú-Bihar megyében is

2019. május 1. 14:09

Hajdú-Bihar megye megfigyelés alatt álló területén három elhullott vaddisznóból mutatta ki április 29-én az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nébih laboratóriuma.

Nagymértékű volt hazánkban tavaly a burgonya barna gumórothadása

2020. március 18. 13:33

A megnövekedett növényegészségügyi kockázat miatt a felelős hatóság az idei évtől fokozott ellenőrzéseket végez.