Agrárközélet
Agrárközélet

Éves alapon négy százalékkal nőttek az agrárbérek

Éves alapon négy százalékkal nőttek az agrárbérek

Agrofórum Online

A decemberi 394 697 forintról januárban 305 542 forintra zuhant az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából.

Ez az adat bár jó 10 ezer forinttal jobb a 2020-as januári adatnál, de csaknem 90 ezer forintos havi zuhanást jelent tavaly decemberhez képestr. Bár ebben az ágazatban is hagyományosan a december kiemelkedőnek számít. Az agrárium januári átlagbérszintje éves alapon 3,7 százalékos emelkedést mutat.

Az összes nemzetgazdasági ágat nézve 2021 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 411 000 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint volt, mindkettő 9,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,5 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan – 13,3 százalékkal – nőttek.

2021. januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 411 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 421 700 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 273 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 280 500 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,5 százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 390 200 forintra becsülhető, ez 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 423 800, a költségvetésben 386 800, a nonprofit szektorban 362 900 forintot ért el, ami 8,5, 13,3, illetve 8,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 447 200, a nők esetében 375 500 forintot ért el, ami a férfiaknál 9,2 százalékos, a nőknél 10,2 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A reálkereset 6,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 2,7 százalékos növekedése mellett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Az agrárbérek 340 ezer forintra emelkedtek

2021. január 30. 08:14

Az októberi 325 709 forintról novemberre kereken 340 000 forintra nőtt az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

Éves szinten hat százalékkal nőttek az agrárbérek

2021. május 5. 05:04

A január-február időszakra kumulált átlagbér 304 662 forint a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

Csaknem 53 ezer forinttal emelkedtek az agrárbérek egy év alatt

2022. augusztus 26. 09:38

A májusi 388 059 forintról júniusra csaknem tizennégyezer forinttal, 401 700 forintra emelkedett az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

Egy hónap alatt húszezerrel nőttek az agrárbérek

2021. június 3. 06:34

A január-március időszakra kumulált átlagbér 310 977 forint a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.