Agrárközélet
Agrárközélet

Évi 17 milliárd forinttal támogatják az öntözés fejlesztését

Évi 17 milliárd forinttal támogatják az öntözés fejlesztését

MTI

Évi 17 milliárd forinttal, 2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését - jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben, a VIII. Hajdúsági Expo, Európai Traktorhúzó Verseny és Fieszta megnyitója után tartott agrárfórumon.

Farkas Sándor felidézte, hogy 2010 és 2018 között 33 százalékkal nőtt a mezőgazdaság teljesítménye, az agrárexport pedig 49 százalékkal bővült, tavaly már elérte a 8,7 milliárd eurót.

A mezőgazdaságban foglalkoztatottak 215 ezres száma 24 százalékkal volt magasabb 2018-ban, mint 2010-ben. Ez a tendencia nem fog folytatódni, mivel a hatékonyság és a minőségi termelés irányába kell elmozdulni – fejtette ki az államtitkár.

Duplájára növekedett a nemzeti agrártámogatások összege is az említett időszakban, ami tavaly közel 100 milliárd forint volt.

Az ágazat kihívásai közt említette Farkas Sándor az átlaghőmérséklet emelkedését, ami nem jár együtt a csapadékmennyiség növekedésével. A klímaváltozás negatív hatással lesz az élelmiszer-termelésre, ami klímatudatos gazdálkodást tesz szükségessé – hangsúlyozta.

Az előrejelzések szerint a Föld lakossága 2050-re 9 milliárd lesz, amiből az következik, hogy az alapvető élelmiszerek duplájára lesz szükség, becslése szerint Magyarország akkor 20-25 millió embert lesz képes ellátni a mostani 15 millió helyett.

Az állami földbirtok-politika sikereként említette Farkas Sándor, hogy a magyar termőföldet megvédték és magyar kézben tartották. Az előző ciklusban megerősítették a hazai kis- és közepes agrárvállalkozásokat a „Földet a gazdáknak!” program keretében. Az állami földértékesítésnek köszönhetően a magyar földművesek egyharmada, mintegy 30 ezer gazdálkodó szerzett mintegy 200 ezer hektár területet.

A VIII. Hajdúsági Exponak helyszínt adó Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola sportcsarnokában 900 négyzetméteren kamarai standok állnak az érdeklődők rendelkezésére, a szabadban pedig 2000 négyzetméternyi területen a mezőgazdasági gépkiállítók vonultatják fel eszközeiket.

A kézművesek utcáján helyi és hajdúsági iparosok termékeit kóstolhatják és vásárolhatják meg a látogatók.

Péntek délután traktorkarnevál szórakoztatja a közönséget, szombaton pedig a 4 országból – Dániából, Belgiumból, Hollandiából és Olaszországból – érkezett 12 csapat méri össze erejét, illetve versenyez traktorhúzásból. Vasárnap rendezik meg az iskola tavaly elhunyt igazgatója, Papp István emlékére az amatőr traktorhúzók versenyét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Stratégiai cél a magyar mezőgazdasági gépgyártás támogatása

2017. május 24. 08:52

A mezőgazdaság fejlesztésében jelentős potenciál rejtőzik.

Hétvégén traktorhúzó verseny lesz a Hajdúsági Expón (+RÉSZLETES PROGRAM)

2016. augusztus 11. 18:38

Ötödik alkalommal rendezik meg a traktorhúzó versenyt Hajdúböszörményben.

Idén is lesz traktorhúzó verseny Hajdúböszörményben

2016. július 18. 17:47

Öt ország, Anglia, Dánia, Hollandia, Németország és Olaszország 25 csapata méri össze tudását és erejét augusztusban Hajdúböszörményben.

Ilyen volt a traktoros felvonulás a Hajdúsági Expo első napján (VIDEÓ)

2015. augusztus 15. 09:15

Évek óta hagyomány, hogy az első nap végén felvonulással köszöntik Hajdúböszörményt a traktorhúzó verseny és az egész programsorozat résztvevői.