Agrárközélet
Agrárközélet

A GDP növekedésben a mezőgazdaságnak is fontos szerepe van

A GDP növekedésben a mezőgazdaságnak is fontos szerepe van

AM Sajtóiroda

A mezőgazdaság várhatóan idén is jelentősen hozzájárul a hazai gazdaság egészének növekedéséhez – mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Balatonfüreden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) konferenciáján. Feldman Zsolt kiemelte, a mezőgazdaság teljesítményének a növekedése elsősorban a repce, a kukorica, az alma és a baromfi ágazatoknak köszönhető.

A GDP volumene 4,7 százalékkal bővült 2018. I-III. negyedévében – hangsúlyozta Feldman Zsolt – és a KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság hozzáadott értéke is növekedett. Ezt elsősorban a szántóföldi növénytermesztés jó éve alapozta meg. A repce 988 ezer tonnás termésmennyisége 5,2 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. Kukoricából 7,5 millió tonna került a magtárakba, amely 10 százalékkal több, mint egy éve. Az alma termésmennyisége idén elérheti a 900 ezer tonnát, ezzel megközelítheti a 2014. évi rekordot, meggyből pedig 80-85 ezer tonna termett, amely szintén jelentősen meghaladja az előző évi szintet. A többi, fontosabb növény közül a búza termésmennyisége 5,2 millió tonna volt, amely megegyezik az előző évivel.

Sikerként értékeli az agrártárca, hogy az elmúlt években sikerült stabilizálni az állattenyésztés helyzetét. Ennek eredményeként a hazai vágóhidakon a baromfi vágása élősúlyban – 2018. I-III. negyedévében – 13,2 százalékkal emelkedett, ami mögött elsősorban a kacsa- és a libahús növekvő termelése áll. A sertésvágások 1,4, a szarvasmarhavágások 11 százalékkal bővültek.

Magyarország 2018. évi közvetlen támogatási nettó kerete 1.274 millió euró, azaz több mint 413 milliárd forint. A mintegy 231 milliárd forint keretösszegű alaptámogatásra – az elmúlt évekhez hasonlóan – 172.000 darab kérelem érkezett be, az igényelt alaptámogatás 4,9 millió hektár területet fed le. Az alaptámogatás mellett kiemelkedő a zöldítés támogatása is, 130,7 milliárd forintos keretével. A Magyar Államkincstár 2018. október 16-át követően megkezdte és jelenleg is folytatja az előlegek kifizetését, majd december 1-től a részfizetések teljesítésére is sor kerül – tette hozzá az államtitkár. A nemzeti agrártámogatások előirányzatán, az év végéig – mintegy harminc jogcímen keresztül – több mint 78 milliárd forint kerül kifizetésre a termelők részére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Új vizsgálatok a szivacsos agyvelőbántalom kiszűrésére

2020. november 5. 06:33

Megjelent az Európai Bizottság 2020/1593 rendelete a juh- és kecskefélék fertőző szivacsos agyvelőbántalmai pozitív eseteinek további vizsgálatának módosításáról.

Business Superbrands díjat nyert az Agrofeed

2020. május 29. 05:38

A Superbrands program célja a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák díjazása és megismertetése a társadalommal. Az Agrofeed Kft., hazánk egyik jelentős premix és takarmánykiegészítő gyártója immár 3. alkalommal nyerte el a megtisztelő elismerést.

Robot fejőgép, agrárvilágítás, biztonsági nyakfogó... - Állattenyésztési innovációk Hódmezővásárhelyről

2019. május 22. 16:46

Az agrárinformatika és tartástechnológia kapcsán a megosztott helyezéseknek köszönhetően a szakmai zsűri összesen hat fejlesztést emelt ki.

AM: a kaszálási korlátozások feloldását kéri hazánk Brüsszeltől

2022. július 11. 10:07

Az aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium az Európai Bizottsághoz fordul az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevők érdekében.