Agrárközélet
Agrárközélet

Gyümölcsfeldolgozó épül Szekszárdon csaknem 700 millió forintból

Gyümölcsfeldolgozó épül Szekszárdon csaknem 700 millió forintból

MTI

Építőipari cég hoz létre gyümölcsfeldolgozó üzemet Szekszárdon, a Dovi-Trade Kft. csaknem 700 millió forintos ráfordítással készülő létesítménye 2020-ban kezdi meg működösét.

A kft. a Vidékfejlesztési Program 50 százalékos, 348 millió forintos támogatásával valósítja meg a beruházást – közölte a Radványi-Dudás Andrea cégvezető az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint egy 960 négyzetméteres csarnokot építenek, ahol a nyersanyag hűtését, osztályozását, aszalását és csomagolását végzik majd.

Az üzem kapacitása évente 200 tonna alma feldolgozását teszi lehetővé, ami naponta egy tonna gyümölcs aszalását jelenti. Az itt készülő almaszirmot elsősorban a Dél-Dunántúlon, kiskereskedelmi forgalomban tervezik értékesíteni, a nyersanyagot – hagyományos magyar almafajtákat, főként jonatánt – szintén a térség termelőitől szerzik be.

A gyümölcsfeldolgozóval a hatfős építőipari cég négy új munkahelyet teremt.

A 2006-ban alapított társaság jellemzően mélyépítéssel, ezen belül nagy tömegű földmunkákkal foglalkozik, 2017-ben 909 millió, 2018-ban egymilliárd 103 millió forint nettó árbevételt ért el. A társaságnak a múlt évben a legnagyobb projektje a Felső-Tisza menti árvízvédelmi beruházásokban való részvétel volt, 2019-ben az építőipari tevékenységből hasonló nagyságrendű árbevételre számítanak – mondta a cégvezető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Méltatlanul elfeledett régi almafajták

2019. február 12. 04:47

Mára a régen sokak által kedvelt almafajták termesztése kezd háttérbe szorulni, helyüket átveszik a modern fajták. Vannak azonban olyan gazdálkodók, akik nem feltétlenül csak a profitot nézik, hanem feltett szándékuk a régi almafajták megőrzése.

Új klímatűrő almafajtát nemesítettek ki

2020. augusztus 15. 09:38

Az egyre melegedő klímával új fajtákat kell fejleszteni és forgalomba hozni annak érdekében, hogy a fogyasztók továbbra is ízes, ropogós almát fogyaszthassanak.

Nem jutottak dűlőre a léalma felvásárlási árának emeléséről

2018. augusztus 14. 13:44

A gazdák továbbra is egyöntetűen visszautasítják az önköltségi ár felét sem tartalmazó, 13 forintos feldolgozói ajánlatot, amely a szervezet szerint az üzemek árainak teljes összhangja miatt felveti a kartellgyanú lehetőségét is.

Almatárolás felsőfokon

2022. augusztus 4. 07:32

Napjainkban a hosszútávú tárolásra a termelők motivációja inkább a felvásárlási ár lehetséges emelkedése lett, amely sajnos nem midig váltja be a hozzá fűzött reményeket.