Agrárközélet
Agrárközélet

Januártól végleg eltűnhetnek a hazai tejpiacról az áfacsalók

Januártól végleg eltűnhetnek a hazai tejpiacról az áfacsalók

Magyar Idők

Ha már nem éri meg különböző trükkökkel külföldről behozni az árut, a hazai termékek aránya is emelkedhet a boltok polcain. A tartós tejek áfacsökkentése emellett a fogyasztásra is ösztönzőleg hathat - írja a Magyar Idők.

Üdvözli a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az ultramagas hőmérsékleten kezelt (UHT) és a tartós tejek forgalmi adójának jövő januári csökkentését. A tervezett lépést a 2019-es adócsomag részeként terjesztette a parlament elé a Pénzügyminisztérium.

Varga Mihály tárcavezető szerint a kormány céljai között szerepel, hogy a legfontosabb élelmiszereket a lehető legalacsonyabb adó terhelje, ezért mérsékelték az elmúlt években a sertéshús, a baromfi, a tojás és a tej forgalmi adóját. Ez a folyamat jövőre is folytatódik, a tartós tejek áfacsökkentése révén az előzetes számítások szerint mintegy húszmilliárd forint marad a családok zsebében.

Mélykuti Tibor, a terméktanács elnöke a Magyar Időknek elmondta: a hazai tejfogyasztás 15-20 százalékát teszi ki a friss tej, míg a kereslet 80-85 százaléka a tartós tejekre irányul. Ezért is fontos, hogy a kormány – folytatva a megkezdett munkát – a jövő évtől az úgynevezett UHT és ESL tejek is az ötszázalékos áfakörbe tartoznak majd.

A szakember jelezte: a friss tej adócsökkentését követően többször is kérték a kormánytól a lépés kiterjesztését. Az intézkedés várhatóan több előnnyel is jár majd. A fogyasztók minden bizonnyal alacsonyabb árakkal találkozhatnak a boltokban január elsejét követően. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kereskedők átengedik az áfacsökkentés előnyeit a vásárlóknak, így elképzelhető, hogy jövőre akár 10-13 százalékkal is olcsóbban kerülhet a kosárba a tartós tej.

A terméktanács várakozásai szerint az alacsonyabb árak a fogyasztásra is ösztönzően hatnak majd, ami nemcsak a hazai termelőknek és feldolgozóknak kedvez majd, hanem a lakosság egészsége szempontjából is előnyös lesz.

– Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a hazai UHT tej nem egészségtelen áru, más országokkal ellentétben, ahol tejpor és víz felhasználásával állítják elő, nálunk valódi tejből készül az áru, a hőkezelés mellett pedig semmilyen egyéb tartósítószert nem használnak a gyártók – emelte ki az elnök.

Az áfacsökkentéstől emellett a feketekereskedelem visszaszorulását és a hazai áruk előtérbe kerülését várják a piaci szereplők. – Bár az elmúlt években tisztult a piac, Csehországból és Szlovákiából még mindig hoznak hazánkba gyanúsan olcsó UHT tejeket a nagykereskedők – mondta Mélykuti Tibor.

Mivel a termelői árak egyik környező országban sem sokkal alacsonyabbak, mint itthon, vélhetően áfacsalás áll ezen ügyletek mögött. Ennek vethet véget az ötszázalékos adókulcs kiterjesztése, hiszen így már nem éri meg a csalárd vállalkozóknak az áfával trükközni. Ezzel együtt a hazai termékek aránya is nőhet a boltokban.

– A legtöbb áruházlánc már csatlakozott a terméktanácshoz, az együttműködésnek köszönhetően pedig a polcok 85 százalékát a magyar UHT tejek töltik meg, a célunk azonban az, hogy ez az arány elérje a száz százalékot – fogalmazott Mélykuti Tibor. Megjegyezte: bíznak abban, hogy a korábbi javaslatuk szerint – a költségvetés teherbíró képességének emelkedésével – más alapvető tejtermékek, mint a túró, a vaj és a tejföl, szintén bekerülhetnek a kedvezményes áfakörbe.

Támogatják az erdészeti facsemeték termelését

2019. október 18. 13:18

Az erdészeti szaporítóanyag-termelés fontosságát mutatja, hogy az erdők fenntartása érdekében csak az állami erdőgazdaságok az elmúlt tíz évben mintegy 450 millió facsemetét ültettek el.

A Corteva Agriscience támogatási programot hoz létre a fenntartható gazdálkodásért

2019. október 18. 10:02

A támogatási program jövőre indul, és olyan tevékenységeket kívánnak vele jutalmazni, amelyek ellensúlyozzák a szén-dioxid-kibocsátást, kímélik a környezetet.

Digitalizáció és automatizáció - új dimenziók az élelmiszergazdaságban

2019. október 17. 05:38

A REGIONS 4FOOD projekt magyar partnere, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. szeptemberben két tanulmányútra is ellátogatott, hogy megismerje a projekt nemzetközi partnereinek jó gyakorlatait.

Elindult az első európai vízalap

2019. október 16. 14:33

Fontos cél a vízintenzív iparágak - mint a mezőgazdaság, vagy az élelmiszeripar - hatékonyabb vízfelhasználásának előmozdítása, különös tekintettel az aszály okozta gazdasági károk megelőzése.

Szinte minden élelmiszernél áremelkedés várható

2018. szeptember 24. 12:03

Bár termékenként is eltérő mértékben, de átlagosan 10-12 százalékkal emelkednek az év végéig a legfontosabb élelmiszerek árai.

Élőben jelentkezünk a tejtermelők keddi demonstrációjáról - Frissítve

2019. március 26. 06:41

A Penny Market Kft. – többszörös előzetes egyeztetés ellenére – drasztikusan alacsony, 135 forintos áron dobott piacra egy szlovákiai import UHT tejet 2019. március 21-én, emiatt ma reggel 8 órai kezdettel a Penny Market Kft. alsónémedi központja előtt tüntettek a tejtermelők.

Kétmilliárdos áfacsalási ügyben hoztak ítéletet

2018. november 29. 07:46

A vádlottak főként Szlovákiából beszerzett tejet Magyarországon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítettek és az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót.

Több mint 200 milliárdos adócsökkentést hoz az újév

2018. december 21. 08:02

Az UHT és az ESL tej áfája jövőre a legalacsonyabb mértékű, öt százalékos lesz.