Agrárközélet
Agrárközélet

Jobban betartják a munkavédelmi szabályokat a munkaadók

Jobban betartják a munkavédelmi szabályokat a munkaadók

MTI

Az ellenőrzött munkáltatók 72,8 százalékánál tapasztaltak a munkavédelmi hatóságok tavaly szabálytalanságot, ez az arány 4,4 százalékponttal alacsonyabb a 2017. évi 77,2 százalékhoz képest - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.

Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartását 2018-ban 14 298 munkáltatónál ellenőrizték, 309 319 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 67,2 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot. Ez az arány 2,7 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbi (64,5 százalék) adathoz képest – derül ki a jelentésből.

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 24,8 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia. Ez az arány 4,3 százalékponttal jobb a 2017-ben mért 29,1 százalékos adattól.

Az ellenőrzések elsősorban az építőipar, a feldolgozóipar, a mezőgazdaság, a gépipar, az egészségügyi, szociális ellátás és a bányászat területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is.

A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások 10,3 százaléka a nem megfelelő munkaeszközök biztosításából, 9,5 százaléka pedig a villamosbiztonsági hiányosságokból adódott. Intézkedniük kellett a felügyelőknek még a be- és leesési veszély, illetve a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése miatt is, az összes eljárás 6,7 százaléka, illetve 5,8 százaléka volt ilyen.

Az ellenőrök tavaly 401 esetben, összesen 129 millió 236 ezer 250 forint munkavédelmi bírságot szabtak ki, 117 esetben közigazgatási bírságot, több mint 2,97 millió forint értékben, 32 esetben pedig eljárási bírság megfizetésére kötelezték a munkáltatókat 2,37 millió forint értékben – tették hozzá.

Az összes intézkedés 57,7 százaléka munkavédelmi, 28,5 százaléka munkabiztonsági, 13,8 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

A munkavédelmi bírságok összege az első félévben meghaladta a 100 millió forintot

2019. augusztus 28. 10:16

Az ellenőrzések elsősorban a feldolgozóipar, az építőipar, a gépipar és a mezőgazdaság területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is.

Hőségben fontos a védőital és a több pihenőidő

2018. július 27. 06:10

Figyelni kell a munkavállalók cseréjére is, hogy felváltva, rövid ideig tartózkodjanak a tűző napon, illetve, hogy 11-15 óra között lehetőség szerint hűvösebb, árnyékos helyen dolgozzanak.

Az Európai Bizottság munkavédelmi ajánlást fogalmazott meg az agrárium számára

2019. július 5. 12:52

Szinte minden munkavégzés közben bekövetkező baleset előfordulhat az agrárium területén.

Biztonságos munkavégzés a mezőgazdaságban is

2019. január 15. 09:36

A mezőgazdaság az egyik olyan speciális ágazat, ahol nem csak a fizikai veszélyekre kell figyelni, hanem bőségesen akadnak kémiai kockázatok, biológiai veszélyek, továbbá az időjárás okozta problémákkal is számolni kell. A munkáltatóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ha akár 1 alkalmazottnak is munkát biztosítanak, kötelesek munkabiztonsági szakembert alkalmazni.