Agrárközélet
Agrárközélet

Jogsértőnek ítélték a magyar földtörvényt

Jogsértőnek ítélték a magyar földtörvényt

MTI

Brüsszel a külföldi spekulánsok érdekeit védve támadja a 2014 óta érvényben lévő magyar földtörvényt - írta az Agrárminisztérium (AM) az Európai Unió luxemburgi bíróságának ítéletére reagálva.

A testület kedden jogsértőnek ítélte azt a magyar rendelkezést, amely – a 2013-as földtörvényben – megszüntette a mezőgazdasági földterületeken más tagállambeli állampolgárok haszonélvezeti jogát. Ezzel Magyarország nem teljesítette a tőke szabad mozgásának elvéből és a tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeit – írták.

A tárca közleményében leszögezi, a kormány mindent megtesz a magyar föld és magyar gazdák védelmében, mert a magyar földet magyar kézben kell tartani, és meg kell védeni a külföldi spekulánsoktól. Az AM azt ígéri, hogy tanulmányozza az ítéletet és minden jogi lehetőségeket kihasznál, hogy csak a törvények betartásával és ne azok kijátszásával lehessen gazdálkodni Magyarországon. Kiáll a magyar gazdák petíciója mellett is, amely elfogadhatatlannak nevezi, hogy Brüsszel az agrártámogatások csökkentéséből akar még többet költeni a migránsokra.

A közlemény felidézte, hogy a magyar törvény sok más uniós tagállaméhoz hasonlóan korlátozza a termőföld tulajdonának megszerzését és használatát külföldiek számára, véget vetve a nemzeti érdekeket feladó balliberális földpolitikának, amellyel zsebszerződésekkel spekulánsok kezére játszotta a magyar földeket. A jogszabály – mint írták – több százezer hektárnyi területet mentett meg attól, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriuma után spekulánsoké legyen.

VP: 70 milliárd forint élelmiszeriparra és borászatra

2019. szeptember 12. 14:35

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok a vidékfejlesztési programban (vp) - mondta Nagy István agrárminiszter.

Mondja el, mit olvas!

2019. szeptember 12. 12:39

Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.

Búcsú Budai Csabától - nekrológ

2019. szeptember 11. 11:10

Reménytelennek tűnő vállalkozás az itt maradottaknak elhunyt barátunk jellemét felidézni: hiszen a teljesség csupán egy töredékét tudjuk méltatni.

Érték és Minőség díjat kapott a Gallicoop

2019. szeptember 11. 09:33

Az elmúlt 30 év alatt a Gallicoop elérte, hogy mára a vállalat és márkanév egyet jelent a megbízható, egészséges és magas minőségű termékekkel.

Törvénymódosításokat kezdeményezett az agrárkamara

2017. november 2. 21:07

Az agrárium helyzetének javítása érdekében törvénymódosításokat kezdeményezett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Kemény csata várható az EU-val földforgalmi kérdésekben

2017. szeptember 27. 09:09

A földtörvény kapcsán komoly csatára számít Lázár János, Brüsszel ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy liberalizálja a magyar földpiacot.

Az Ab megsemmisítette a földforgalmi törvény egyik rendelkezését

2016. október 18. 17:29

Az eljáró bíró indítványa szerint az alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellenessége miatt fordulhatott elő, hogy egyes döntésekről az érintettek nem értesülhettek időben.

A földtörvény miatt bírósági keresetet indított Magyarország ellen az Európai Bizottság

2016. június 16. 19:50

A bizottság szerint a magyar földtörvény a külföldi és a belföldi befektetőket egyaránt megfosztotta szerzett jogaiktól és befektetéseik értékétől anélkül, hogy ennek fejében kárpótlást biztosított volna.