Agrárközélet
Agrárközélet

KAP: az öntözési beruházási szabályok egyszerűsítésére kell törekedni

KAP: az öntözési beruházási szabályok egyszerűsítésére kell törekedni

Agrofórum Online

Az agrárfinanszírozásban rejlő lehetőségekről, az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulásáról és annak várható hatásairól tartott előadást Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Lízing Szakmai Napok konferencián.

Magyarország részaránya a teljes Közös Agrárpolitika (KAP) költségvetésében 3,2 százalék, ami mintegy 3800 milliárd forint felhasználható összeget jelent. Ebből a Vidékfejlesztési Program megvalósítására 1300 milliárd forint áll rendelkezésre a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban. Jelentős eredmény, hogy a keretből már több mint 886 milliárd forintra kötelezettségvállalás történt, ami közel 70 százalékos aránynak felel meg. Eddig a jogosult kérelmek 82 százalékát, összesen több mint 56 ezer vidékfejlesztési pályázatot támogatott a Miniszterelnökség – mondta a Magyar Lízingszövetség 2017. november 9. és 10. között zajló programjának nyitányán Kis Miklós Zsolt.

Megjegyezte, hogy hosszú távon az agrárpolitika változásával minden bizonnyal számolni kell. A 2020 utáni időszakra vonatkozóan még nagyon sok a bizonytalanság, melyben fontos alakító tényezők lehetnek. Az viszont biztos, hogy a jövőt illetően is egy megfelelő forrásokkal támogatott KAP-ra van szükség, hiszen ez nagyban befolyásolja az agrárvállalkozások versenyképességét a globális és az európai piacokon. Magyarország érdeke, hogy megőrizze az uniós mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét 2020 után is.

Kis Miklós Zsolt szerint Brüsszel több egyszerűsítő intézkedés bevezetését tervezi. Magyarország álláspontja szerint ezek közül elengedhetetlen lenne a vidékfejlesztés öntözési beruházásaira vonatkozó szabályok egyszerűsítése, valamint a beruházási előleghez nyújtandó biztosítékadási szabályok könnyítése. Magyarország számára fontos szempont, hogy a jelenlegi tagállami rugalmasságot fenn kell tartani a beruházási és egyéb támogatási lehetőségek között, illetve hogy KAP két pillére közötti átcsoportosítás lehetőségek is megmaradjanak.

(Miniszterelnökség)

Öntözni, öntözni, öntözni!

Komoly vita zajlik hazánkban az öntözés jogosságáról, szükségszerűségéről az öntözni kívánók és az ivóvízért aggódók között. Az ivóvíz nagy kincs, megőrzése fontos, de öntözés nélkül nem lehet ma már eredményesen gazdálkodni.

Kamarai segítség a tápanyag-gazdálkodási terv készítésében

A NAK által készített tápanyag-gazdálkodási tervek teljes mértékben megfelelnek az aktuális jogszabályokban előírt követelményeknek, valamint a VP AKG tápanyag-gazdálkodási tervre vonatkozó előírásoknak is.

Amerikai–magyar szója találkozó az Agrárminisztériumban

A találkozón az amerikai és a magyar résztvevők is megerősítették együttműködési szándékukat és várakozással tekintenek a szakmai kapcsolatok bővülése elé.

Új arcok a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület vezetésében

A megválasztott tisztségviselőknek gratulálunk, az Agrofórum nevében is úgyis mint az Egyesület egyik tagja, a másik pedig magam volnék, Dr. Bódis László.

76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására

A Vidékfejlesztési programban 76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására, a keretösszeg mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között. 

2018. március 28. 11:27

Szivattyúk a növénytermesztés szolgálatában – megválasztásuk alapvető szempontjai

Egy-egy öntözésfejlesztési beruházás kapcsán ritkán kerül előtérbe a rendszer kiszolgálását ellátó szivattyú, legalábbis olyan részletekbe menően, mint ami indokolt lenne.

2018. április 1. 10:31

Közös vízgazdálkodási projekt indult a Dél-Alföldön és a Vajdaságban

A projekt részeként egy aszály- és belvízkutató monitoring központot is létrehoznak, amelynek a határon átnyúló szakmai munka mellett feladata a szoros kapcsolat megteremtése a tudományos szféra és a felhasználók között.

2018. január 24. 14:40

Maradhat a SAPS rendszer 2020 után

Jók a kilátások arra, hogy 2020 után is pénzügyileg erős marad a Közös Agrárpolitika (KAP).

2018. március 20. 10:40