Agrárközélet
Agrárközélet

Közös nyilatkozatot fogadtak el az új agrárpolitikáról a V4-ek és Horvátország agrárminiszterei

Közös nyilatkozatot fogadtak el az új agrárpolitikáról a V4-ek és Horvátország agrárminiszterei

MTI

Közös nyilatkozatot fogadott el a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia), valamint Horvátország agrárminisztere a Közös Agárpolitikáról (KAP) csütörtökön Budapesten, a magyar V4 elnökség szervezésében.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter meghívására a visegrádi országok valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia mezőgazdasági miniszterei Budapesten tanácskoztak a KAP jövőjéről. A találkozón Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos is részt vett.

Fazekas Sándor a tanácskozást követő sajtótájékoztatón kiemelte: ez az első országcsoport, amely véleményezte az Európai Bizottságnak a 2020 utáni agrárpolitika jövőjére vonatkozó tavaly novemberi javaslatát. Az országok egyetértettek abban, hogy erős közös agrárpolitikára van szükség, támogatták az agrárpolitika kétpilléres szerkezetének fennmaradását – mondta.

Egyetértettek abban is, hogy olyan gazdabarát, egyszerű közös agrárpolitika kell, amely lehetővé teszi a forrásokhoz való gyors és hatékony hozzáférést, és biztosítja a világpiaci versenyképességet. Magyarországnak kiemelten fontos az is, hogy a vidékfejlesztési forrásokból migrációs kiadásokra ne használjanak fel összegeket – húzta alá.

A miniszter jelentős lépésnek nevezte a tanácskozást egy modern, az unió valamennyi polgára számára előnyökkel járó agrárpolitika létrehozásához. Elmondta azt is, szeretnék, ha később több ország csatlakozna a most elfogadott közös nyilatkozathoz. Románia a következő uniós elnöksége, Bulgária a jelenlegi elnöksége miatt nem írta alá a nyilatkozatot. A tervek szerint az agrárpolitikáról márciusra megszülethetnek az alapvető döntések, a rendeletalkotás, a részletek kidolgozása azonban még egy-két évet igénybe vesz.

Phil Hogan, uniós agrárbiztos azt mondta: az új KAP egyszerűsítésén dolgoznak, hogy az nagyobb rugalmasságot és szubszidiaritást biztosítson a tagállamoknak, és kevesebb terhet jelentsen a gazdálkodóknak. Szeretnék modernizálni a szakpolitikát, amely figyelembe veszi a 2015-ben az ENSZ klímaváltozási konferenciáján aláírt nemzetközi megállapodásokat. Szeretnék azt is elérni, hogy a tagországok saját megoldásokat dolgozhassanak ki az Európát érintő közös célok megvalósítására. Egyetértett a tanácskozás résztvevőivel abban, hogy jól megalapozott agrárpolitikára van szükség, ami a gazdálkodóknak megfelelő életszínvonalat biztosít, megvédi a munkahelyeket. Közölte: a Bizottság a KAP-pal kapcsolatos jogszabály javaslatát júniusban teszi közzé, a mezőgazdasági miniszterek az Európai Unió Tanácsában jövő hétfőn tartanak tanácskozást.

Tomislav Tolusic, horvát mezőgazdasági miniszter kiemelte: Horvátországnak nagyon fontos volt a tanácskozás, mivel a KAP jelentős eszköze a nemzeti mezőgazdaság fejlesztésének. Az elfogadott közös nyilatkozat a párbeszédre való felhívást jelenti, nem pedig a Bizottság már kialakított álláspontját. Szavai szerint azt várják, hogy a Bizottság “meghallja a hangjukat” és tiszteletben tartja majd az elfogadott nyilatkozatot, amelyben számos jó elem van, így az egyszerűsítés és a modernizáció, a tagállamoknak nyújtott rugalmasság.

A tanácskozás résztvevői köszönetet mondtak a magyar tárcavezetőnek a találkozó megszervezéséért, ami jó lehetőséget teremtett a gondolatok megosztására, mivel a KAP-nak minden országban lényeges a szerepe, az országok érdekei közösek.

A legkeresettebb exportcikkek lehetnek a magyar agrárinnovációs eredmények

2019. november 15. 12:47

A mintafarmok elindítása nem csak a ghánai-magyar agrárkapcsolatok szempontjából jelent mérföldkövet, de kihatással lehet a magyar agrártermékek és -technológiák egész Afrikát érintő megjelenítésére.

Megerősítette idei bevételi céljait a német BayWa Group

2019. november 15. 06:33

Az agrárüzletág első három negyedéves 8,19 milliárd eurós árbevétele 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, de az üzleti eredmény 18,1 százalékkal 65,8 millió euróra emelkedett.

Elkészítették Magyarország ökoszisztéma-alaptérképét

2019. november 14. 15:33

A térkép jól használható különböző fajok, területek kutatásához, de hasznos lehet az árvízi kockázatok felmérése során is.

A megfelelő birtokstruktúra megteremtése a cél

2019. november 14. 09:33

Tervezés alatt van az osztatlan közös tulajdonban lévő közel 1,1 millió darab, nemcsak a részarány földkiadás során keletkezett termőföld terület megosztását megkönnyítő és ösztönző új megoldások keresése, új szabályozás kidolgozása.

Növekedhet az import élelmiszerek aránya, ha csökkennek az agrártámogatások

2019. április 19. 08:02

Sajnálatos, hogy a 2020 utáni hétéves tervezési időszak előkészítésekor nem újabb programok indításáról folyik a vita Brüsszelben, hanem arról, mennyi pénz fog rendelkezésre állni és ebből mennyi jut hazánknak.

Szín szerinti vetőmag válogató berendezést adtak át Prügyön

2019. június 12. 10:03

Átadták és működésben is bemutatták azt a mintegy 100 millió forint értékű, szín szerinti vetőmag válogató berendezést, amely a világon fellelhető legmodernebb technikát és technológiát képviseli a vetőmag feldolgozásban.

A kérelembeadás időszaka következik

2018. március 7. 08:59

Közel egy hónap múlva indulhat az egységes kérelmek beadása, és ebben újra komoly szerep hárul a kamarai falugazdászokra. A 2017-es támogatásokat várhatóan ez év március végéig kifizeti a kincstár.

Az Európai Bizottság csökkentené a KAP keretét

2018. május 2. 14:30

A Bizottság a Közös Agrárpolitika (KAP) és a kohéziós politika forrásainak mérsékelt – 5 és 7 százalék körüli – csökkentését javasolja, a közvetlen kifizetések területén közel 7 százalékos csökkentést javasol.