Agrárközélet
Agrárközélet

A magyar mezőgazdaság kibocsátása brutális lejtmenetben van

A magyar mezőgazdaság kibocsátása brutális lejtmenetben van

MTI

Jelenleg a magyar mezőgazdaságot a támogatások tartják életben, ami nélkül működésképtelen lenne - jelentette ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

Gyuricza Csaba a 25. debreceni jubileumi búzatanácskozáson utalt rá, az ágazat kibocsátása 2600 milliárd forint, az összes támogatás pedig 600 milliárd. A szakember riasztónak nevezte, hogy 1990 óta világszinten 70 százalékkal nőtt a mezőgazdasági kibocsátás, Magyarországon 30 százalékkal csökkent.

Gyuricza Csaba ugyanakkor azt mondta, jó a magyar mezőgazdaság fejlesztési iránya, az elmúlt években „elindult a lejtmenetből a mezőgazdaság”. A mezőgazdaság versenyképességének növelése érdekében tett lépések között megemlítette a szétaprózódott hazai agrár-felsőoktatás koncentrálását, a vertikális integráció erősítését, a GMO-mentes élelmiszerlánc kialakítását.

A főigazgató a magyar agrárágazat egyik fő feladatának nevezte a Kárpát-medence megváltozott klímafeltételeihez igazodó technológiák kidolgozását, és az öntözött területek növelését.

Ugyancsak a jövő zálogának tarja a precíziós mezőgazdaság kiterjesztését, ami lehetővé teszi, hogy a legkisebb ráfordítással érjék el a legjobb eredményeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

661 milliárd forint feletti támogatást utalt a Kincstár 2018-ban

2019. január 20. 07:33

Az év végéig 192 ezer gazdálkodó több mint 200 jogcímen 661 milliárd forintot meghaladó támogatást kapott.

8,5 milliárd forint jut évente a borászat fejlesztésére

2018. március 6. 12:54

Magyarországon 2010 óta 20 ezer hektárnyi szőlőültetvény újult meg, 1500-2000 hektárral nőtt a szőlőterület, a ténylegesen betelepített terület 80 ezer hektár.

1,5 milliárd forintot kapott 846 bortermelő

2022. január 5. 15:17

1,5 milliárd forint támogatást kaptak 2021. végén azok a borászatok, amelyeknek komoly értékesítési nehézséget okozott a koronavírus-járvány vendéglátást és turizmust érintő hatása.

AM: több jogcímen történik kifizetés a héten az állattartók számára

2022. december 16. 09:32

A héten a juhágazat és tejelő szarvasmarhatartók termeléshez kötött támogatásaiban történik jelentős kifizetés, összesen 11 milliárd forint értékben.