Agrárközélet
Agrárközélet

Majdnem 400 millió forintos informatikai fejlesztés az MVH-nál

Majdnem 400 millió forintos informatikai fejlesztés az MVH-nál

Agrofórum Online

Az új rendszert elsődlegesen az MVH ügyfelei, valamint a hivatalnál bármilyen formában támogatást igénylők használhatják.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 400 millió forintos támogatásból fejlesztette ügyfélszolgálati rendszerét, a projekt az Új Széchenyi Terv keretén belül valósult meg – közölte a hivatal az MTI-vel hétfőn.

A korszerűsítés eredményeként létrejött ügyfélszolgálati rendszer képes bármilyen kommunikációs csatornán – például e-mail, levél, SMS – érkező megkeresést úgy kezelni, hogy minden, ügyfélre vonatkozó folyamatban lévő és előzetes információt is megjelenít, így a korábbi ügyféltörténet gyors és hatékony áttekintésével személyre szabott ügyfél-tájékoztatás, valamint segítségnyújtás lehetséges. A rendszerben így kialakított ügyfélprofil segítségével az érintettekhez közvetlenül eljuthatnak a szükséges információk – olvasható a közleményben.

Az új rendszert elsődlegesen az MVH ügyfelei, valamint a hivatalnál bármilyen formában támogatást igénylők használhatják. Az MVH szerint a korszerűbb ügyfélszolgálat segítségével hatékonyabb és költségtakarékosabb ügyintézés lehetséges, valamint a közigazgatási folyamatok is egyszerűsödhetnek.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Fiatal Gazda pályázat és ami mögötte van - Tényfeltáró riportsorozat, 1. rész

2019. október 25. 08:26

A Fiatal Gazda (FIG) néven „elhíresült” pályázat egyre inkább fokozza a kedélyeket. A napi (bulvár)sajtóból hallunk nagy bukásokról, visszafizetésekről, pályázatíró maffiákról, „köcsög” hivatalról, sokat nyert, de keveset teljesített csalókról és a gyors meggazdagodás reményében manikűrösből aranykalászos gyorstalpalón bejutó egyénekről. Vajon ezek városi legendák, vagy van valóságalapjuk?

Börtön a vége: hivatali vezetők 500 millió forint uniós agrártámogatást szereztek meg - jogosulatlanul

2020. szeptember 22. 11:39

Többéves börtönbüntetéseket szabott ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egy félmilliárdos csalássorozat ügyében, amely az uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalhoz köthető és összesen 117 vádlottja van - tudatta közleményben a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

Gazdainfó: előzetes ellenőrzések, fontos határidők és aktuális pályázatok

2021. június 18. 08:16

A tavaszi munkálatokon túl, lassan az aratásra készülve se hagyjuk figyelmen kívül az ügyfélkapus értesítéseket! Az MVH ugyanis az előzetes ellenőrzések után az ügyfél tárhelyére küldött végzésben hívta fel a figyelmet az egységes kérelem hibáira. A túligényléssel, az átfedéssel érintett táblák esetén június 21-ig van lehetőség a szankciómentes pontosításra. Eddig küldhetőek be az eddig nem csatolt kötelezően beküldendő dokumentumok is az egyes jogcímek esetén.

Fiatal Gazda pályázat és ami mögötte van - Tényfeltáró riportsorozat, 2. rész

2019. november 19. 04:36

A Fiatal Gazda (FIG) néven „elhíresült” pályázat egyre inkább fokozza a kedélyeket. A napi (bulvár)sajtóból hallunk nagy bukásokról, visszafizetésekről, pályázatíró maffiákról, „köcsög” hivatalról, sokat nyert, de keveset teljesített „csalókról” és a gyors meggazdagodás reményében manikűrösből aranykalászos gyorstalpalón bejutó egyénekről.