Agrárközélet
Agrárközélet

Május végéig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat

Május végéig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat

NÉBIH

Megnyílt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete. A 2020-as bevallásokat 2020. május 31-ig kell benyújtania az élelmiszerlánc szereplők többségének. Az országos járványhelyzetre tekintettel ugyanis – a Kormány rendelkezése alapján – a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében 2020. szeptember 30-ra módosul a határidő.

Már elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete a Nébih honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában. A meghatalmazások kezelésére és létrehozására szintén e menüpontban van lehetőség, ahol – az ügyfélkapus azonosítást és belépést követően – megtalálhatóak az előző évek során elkészült meghatalmazások is. Az idei évtől az önálló képviseleti joggal rendelkezők már meghatalmazás készítése nélkül is eljárhatnak cégük nevében.

A díjbevallás beadási határideje: 2020. május 31.

A díjbevallási folyamattal kapcsolatos segédlet, továbbá a témát érintő hasznos információk elérhetőek a Nébih honlapján. Az ügyintézés első lépéseként mindenképp tanácsos ellenőrizni a rendszerben elérhető céges és meghatalmazotti adatokat. A hivatal javasolja továbbá, hogy a bevallás benyújtását az érintettek ne halasszák az utolsó pillanatra!

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletét 2020. július 31-ig kell majd rendezniük az érintetteknek. Fontos, hogy a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatok vállalati esetében e határidő is 2020. szeptember 30-ra módosul. A részletes ágazati lista a 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet 3.§ (1) bekezdésében található.

Kérdés esetén a hatóság ügyfélszolgálata a 06-1/336-9024-es telefonszámon, valamint a felugyeletidij@nebih.gov.hu e-mail címen áll az érdeklődők rendelkezésére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Alaposan lehúzták a növényi alapú fehérjeporokat, mindegyikkel van valami baj

2023. december 15. 10:10

Érzékelhetően egyre nagyobb a kereslet a növényi alapú fehérjeporok iránt. Nem meglepő, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központtal karöltve alaposan utánanéztek annak, hogy mit is rejtenek a csomagolások.

Csak elektronikusan lehet állati eredetű melléktermékkel kapcsolatos jelentéseket benyújtani

2019. január 4. 15:06

Megkezdődött a 2018-as évre vonatkozó állati melléktermékkel kapcsolatos jelentési időszak. A jelentési időszak 2019. március 1-ig tart.

A magyar lakosság elismeri a Nébih erőfeszítéseit

2018. június 5. 14:15

A reprezentatív kutatás 25 tagállamban 6200 ember bevonásával arra kereste a választ, hogy a lakosság szerint az országukban működő hatóságok mennyire képesek megvédeni őket az élelmiszerbiztonsági kockázatokkal szemben.

Kisállatkereskedéseket ellenőrzött a Nébih

2022. december 19. 10:00

Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.