Agrárközélet
Agrárközélet

Májusra elkészül a jégkármérséklő-rendszer

Májusra elkészül a jégkármérséklő-rendszer

Agrofórum Online

Ellenjegyezték a támogatói szerződéseket, így a kamara elindíthatja régi-új információs szolgáltatását és a jégeső elleni védekezést lehetővé tévő rendszer kialakítását. A kormány pedig a jövőben több feladatot is adna a NAK-nak.

A napokban két, a kamara számára fontos ügyben volt komoly előrelépés. Mint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke október 30-i sajtótájékoztatóján elmondta, a Miniszterelnökség vezetője aláírta azokat a támogatói szerződéseket, amelynek köszönhetően elindul a kamara Tájékoztatási Szolgáltatás (TISZ) elnevezésű programja, illetve lehetővé válik a jégkármérséklő-rendszer kivitelezésének elkezdése.

Ahogy a NAK elnöke fogalmazott, eddig is volt a kamarának a gazdákat információkkal ellátó szolgáltatása – amelyet az előző uniós költségvetési forrásokból finanszíroztak –, ennek részeként több szakmai kiadvány jelent meg. Úgy vélte, ezzel is sikerrel tudták szervezni az uniós közös agrárpolitika hazai bevezetését. Az új ciklusban pedig már a Vidékfejlesztési Program keretén belül nyílt hasonló lehetőség – így a kamara pályázott a Tájékoztatási szolgáltatás megvalósítására, és nyert is.

Ennek eredményeként 7,8 milliárd forinthoz jut a NAK, aminek – mint Győrffy Balázs megjegyezte – 80 százalékát a 650 fős falugazdász-hálózat működtetésére kell fordítania. (Ez azt is jelenti, hogy a korábban a tagdíjakból erre a célra szánt 1,2 milliárd forintot valószínűleg más, egyéb szolgáltatások javítására lehet fordítani.) A TISZ-ben – amelynek külön hírcsatornája a kamara portálján is megtalálható – vállalta a NAK, hogy minimum évi 160 ezer ügyfélkapcsolatot létesít, 1200 csoportos tájékoztatót, hat regionális és két országos tájékoztatót tart, továbbá évi két szakmai kiadványt állít össze és háromszor a falugazdászokat is tovább képzi. Az elnök hozzátette, ennél jóval többet szeretne a kamara vállalni.

A másik program, a jégkármérséklő-rendszer bevezetése hónapok óta zajlik már: a szintén a Vidékfejlesztési Programon belül meghirdetett pályázat papírmunkáival párhuzamosan a műszaki-technikai előkészítés is haladt. Így, a kamara utóbbi kapcsán feltételes közbeszerzési eljárásokat is lefolytatott, hogy ha minden jogi akadály eltűnik, akkor a megvalósításhoz mihamarabb hozzá lehessen fogni. Az 1,8 milliárd forintos VP-s forrásból megvalósuló rendszer konkrét működéséről és a működtetéséről Győrffy Balázs többször is nyilatkozott, ehhez képest annyi módosult, hogy végül összesen 986 talajgenerátort helyeznek üzembe az ország teljes területén, amiből 222 lesz automatizált. Változatlan viszont a vállalt 2018. május 1-i start, lévén a meteorológusok szerint a „jégesőszezon” általában ezen a nyáreleji napon kezdődik.

– Ez a két program érdemi és jelentős segítséget nyújt a gazdálkodóknak – jegyezte meg a NAK elnöke.

A NAK székhelyén megtartott sajtótájékoztatón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, nagy szakmai viták után bízták a jégkármérséklő-rendszer kiépítését és működtetését a kamarára. Hozzátette, a kormány elismeri a köztestületen belüli komoly szakmai tevékenységet, így a mostani két új feladat, valamint a falugazdász-hálózat fenntartása és a helyi földbizottsági teendők mellett a kamarai választás után még több agrárfeladatot kíván a NAK-ra bízni.

A tárcavezető megjegyezte, a NAK eddig is kiemelt stratégiai partnere volt a kormánynak, és a jövőben is annak tekinti. Mint mondta, e kapcsolat jegyében több ügyben is a kormány segítségére volt a kamara. Így jelentős szerepe volt a Vidékfejlesztési Program elkészítésében, a hazai földek tulajdonjogával kapcsolatos, a kormány és az Európai Bizottság közötti – jelenleg bírósági szakaszban tartó – jogvitában, aztán a kis- és közepes vállalkozások, a kisbirtokosok versenyképességének, termelékenységének javításában, valamint vidék megtartó-képességének erősítésében.

(nak.hu, fotó: Gyulai Tóth Zoltán)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Hatékonyabb az átszervezett falugazdász-hálózat

2018. november 12. 11:16

Az adminisztrációs terhek enyhítésén és szakmai tájékoztatáson túl közel ezermilliárd forintra rúg az az összeg, amihez az elmúlt években a gazdálkodók a falugazdász-hálózaton keresztül hozzájutottak.

Kevesebb lehet az idei burgonyatermés

2018. október 4. 09:43

A magyarországi fogyasztás 75-80 százalékát fedezi a hazai termés, emellett az elmúlt években 22-28 ezer tonna volt az import étkezési burgonyából.

Megalakult a kamara dinnye munkacsoportja

2019. május 9. 06:47

2018-ban a görögdinnyét 4844 hektáron termeltek, a betakarított mennyiség 158 655 tonna volt.

Támogatni kellene a vendéglátóipari beszállítókat is

2020. november 26. 12:58

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javasolja a kormánynak, hogy a HORECA-szektort érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket terjessze ki a HORECA-szektor és a közétkeztetés beszállítóira is.