Agrárközélet
Agrárközélet

Márciusban 19 százalékkal drágult a rizs

Márciusban 19 százalékkal drágult a rizs

Agrofórum Online

Éves viszonylatban továbbra is a napraforgó-étolaj drágult leginkább a Központi Statisztikai Hivatal inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül. Egy év alatt 28 százalékkal drágult az étolaj, ezután 19 százalékkal a hántolt fényezetlen rizs, majd a fehér kenyér 17 százalékos drágulása emelkedik ki.

A zöldségek és gyümölcsök közül az elmúlt egy évben az alma és az uborka drágult. Az alma 443 forintos márciusi átlagára 15 százalékos emelkedés egy év alatt. Igaz februárhoz képest csak 6 forinttal csökkent az árszint, de a tavaly augusztusi 624 forintos csúcsnak ez nagyjából a 70 százaléka. Az uborka 1020 forintos kilogrammonkénti ára 30 forintos havi csökkenés, de így is több mint duplája a mostani árszint a tavaly augusztusi 493 forintnak. Legjobban, 19 százalékkal a kései burgonya ára csökkent egy év alatt, de a vöröshagyma 10 százalékos mínusza is számottevő. 2021. januárjához képest a zöldpaprika 17 százalékos és az uborka 13 százalékos drágulása emelkedik ki. Ezen az időtávon legjobban, 7 százalékkal a narancs ára csökkent.

A húskészítmények közügy év alatt leginkább a rostélyos, csontos marhahús drágult, 12 százalékos a plusz. A gépsonka 8 százalékos és a csirkeszárny 7 százalékos áremelkedése is számottevő. Éves viszonylatban a sertéshús ára csökkent, 11 százalékos a leértékelődés. A rövidkaraj 8 százalékkal lett olcsóbb. Januárhoz képest a csirkemellfilé 4,4 százalékos drágulása és a pulykamellfilé 3,3 százalékos drágulása emelhető ki. A téliszalámiért ezzel szemben 3,1 százalékkal kell kevesebbet fizetni, de a sertéshúsért is 1,4 százalékkal kevesebb pénzt kérnek a pénztáraknál.

A szeszes italok közül leginkább, 10 százalékkal a gyümölcsaromás szeszesital drágult, az asztali vörös bor egy év alatt, 7,3 százalékkal, az asztali fehér bor pedig 6,4 százalékkal került többe. A kategóriában semminek sem csökkent az ára, legkevésbé, 1,4 százalékkal az Unicum drágult. Január óta az édes fehér tankpezsgő ára emelkedett, méghozzá 1,9 százalékkal, Az Unicum árszintje ezalatt 1,6 százalékkal még csökkent is.

A többi élelmiszer közül az étolaj 28 százalékos, a hántolt fényezetlen rizs 19 százalékos és a fehér kenyér 17 százalékos plusza emelkedik ki éves viszonylatban. A vaj mindeközben 2 százalékkal, a tejföl pedig 1,1 százalékkal lett olcsóbb. Januárhoz képest az étolaj 9,7 százalékos árugrása a legnagyobb, legjobban, 2,7 százalékkal a spagetti ára mérséklődött.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése augusztusban

2019. október 11. 15:33

A burgonya áremelkedése 29,7 százalékról 14,1 százalékosra lassult.

Borúsak az agrár- és élelmiszergazdaság szereplőinek várakozásai

2022. november 2. 12:42

Kismértékben tovább csökkent a Takarék AgrárTrend Index értéke a harmadik negyedévben

A mezőgazdaság hozzáadott értéke 2,5 százalékkal növekedett egy év alatt

2021. június 6. 05:36

2021 I. negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján termelési oldalon a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 0,3 százalékkal nőtt.

Csaknem négyezer forinttal csökkent az átlagbér az agráriumban

2020. augusztus 7. 15:52

A 2020. január-május időszakra kumulált átlagbér 300 815 forint volt a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.