Agrárközélet
Agrárközélet

Mélyponton voltak a világpiaci élelmiszerárak novemberben

Mélyponton voltak a világpiaci élelmiszerárak novemberben

MTI

Novemberben több mint kétéves mélypontra csökkentek az élelmiszerárak a világon elsősorban az olajos magvak, a tejtermékek és a szemes termékek áresése miatt.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által nyomon követett öt alapvető élelmiszer árindexe 2016 májusa óta legalacsonyabb, 160,8 pont lett novemberben az októberi 162,9 pont után.

Tavaly novemberben az index jóval magasabban, 175,7 ponton állt.

A múlt hónapban a szemes termékek ára 1,1 százalékkal, a tejtermékeké 3,3 százalékkal, az olajos magvaké pedig 5,7 százalékkal csökkent októberhez képest, míg a húsféléké csak minimálisan mérséklődött, a cukor ára viszont 4,4 százalékkal emelkedett.

Tavaly átlagosan 8,2 százalékkal nőttek az élelmiszerárak a világban. A legnagyobb áremelkedést a tejtermékeknél jegyezték fel, 31,5 százalékot. A húsárak 9 százalékkal nőttek, a szemes termékek ára 3,2 százalékkal, az olajos magvaké pedig 3 százalékkal emelkedett 2016-hoz képest. Az általános trenddel ellentétesen mozgott a cukorár, amely tavaly 11,2 százalékkal csökkent a megelőző évhez viszonyítva.

A FAO csütörtökön közölt legújabb előrejelzése szerint a 2018/2019-es termésévben a globális gabonatermés 2,595 milliárd tonna lesz, ami nagyjából megegyezik előző becslésében szerepelt adattal és 2,4 százalékkal alacsonyabb a tavalyi rekordmennyiségnél.

Ezen belül a FAO 725,1 millió tonna búzaterméssel számol, ami 2,8 millió tonnával kisebb a korábban vártnál.

Folytatódik a csapadékos idő, fagyosak lesznek a nappalok is

A jövő héten is borús, csapadékos idő várható: eső, ónos eső, hó is lehet. Kisebb lehűlésre is készülni kell, többfelé a maximumok is fagypont körül alakulhatnak.

Termőföld: kevesebb cserélt gazdát, de magasabb áron

A KSH összefoglaló kiadványa szerint tavaly 73 ezer hektár földet értékesítettek, ami az azt megelőző évi harmada. A legtöbb termőföld Bács-Kiskun megyében cserélt gazdát. Nőttek a földbérleti díjak is.

A Magyar Díszkertészek Szövetsége is elismert szakmaközi szervezet lett

Szakmaközi szervezet címet az az ágazati szervezet kaphat, amely egyaránt képviseli a termelők, kereskedők és feldolgozók érdekeit, és ezen szereplők többségét a tagjai között tudhatja.

Nőtt az agrárbiztosítást kötők visszatérítése

A hét éve működő díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer keretében a gazdálkodók a mindenkori keretösszeg erejéig a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának maximum 65 százalékát visszakapják utólagos támogatásként.

Fontos az élelmiszerpazarlás csökkentése

Magyarországon 1,8 millió tonna az élelmiszerhulladék évente, ennek egyharmada a háztartásokban termelődik. Egy főre vetítve egy magyar háztartás évente 68 kilogramm élelmiszerhulladékot termel.

2018. október 9. 06:48

A globális élelmiszergondok megoldásán dolgozik 130 tudományos akadémia

A megoldási javaslatok között említik a precíziós növénytermesztést és állattenyésztést, a növénynemesítési technológiák alkalmazását, az innovatív élelmiszereket, a tengeri és édesvízi halászat hatékonyságának növelését, az élelmiszer-pazarlás visszaszorítását.

2018. november 29. 13:46

Ötezer rászoruló családnak segített idén az Élelmiszerlavina program

A résztvevő önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények földterületein burgonyát, cukkinit, fejes salátát, káposztát, paradicsomot, paprikát, uborkát, sárgarépát, vöröshagymát, valamint zöldborsót termeltek, amelyet aztán szétosztottak a környéken élő nehéz sorsú családok, idős és beteg emberek körében.

2018. november 9. 05:27

A lóbab felhasználásáról és termesztéséről

Az egyik legrégibb kultúrnövényünk, a lóbab felhasználási területe igen széles. Az abraktakarményként, zöldtakarmányként és élelmiszerként hasznosítható hüvelyes növény környezeti igényeit és termesztéséről való tudnivalókat gyűjti csokorba a Szerző.

2018. október 20. 04:48