Agrárközélet
Agrárközélet

Nem állt meg az áremelkedés a földpiacon

Nem állt meg az áremelkedés a földpiacon

Agrofórum Online

Folytatódott az áremelkedés a termőföldpiacon 2016-ban, a földterületek értéke átlagosan 11,2 százalékkal haladta meg a 2015. évi szintet, így egy hektár szántó országos átlagban 1,22 millió forintot ért - ismerteti a Takarék Agrár Igazgatóság és FHB Bank közös elemzése.

Az elemzők emlékeztetnek arra, hogy a földterületek értéke nominálisan 2015-ben még 9,9 százalékkal emelkedett. Reálértéken nézve a földterületek 10,7 százalékkal értek többet tavaly, mint egy évvel korábban.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben rámutattak: már második éve emelkednek az árak, annak ellenére, hogy a tulajdonszerzés szigorítása miatt stagnáló árakra lehetett számítani.

Kifejtették, hogy a 2016-os év emelkedése csak kevéssel maradt el a 2012-es és 2014-es évekétől, amikor az árdinamikában jelentős szerepet játszott az új földforgalmi törvény bevezetése előtti felfokozott vásárlói hangulat.

Úgy vélik, hogy a tavalyi magas áremelkedés a Földet a gazdáknak! programnak és a hozzá kapcsolódó kedvező finanszírozási lehetőségeknek tudható be. A program adás-vételi tranzakciói még nem zárultak le teljesen, azonban további emelkedés történt, az előzetes számításaik szerint a 185 ezer hektárnyi tranzakció országos átlagára hektáronként 1,4 millió forint volt.

A kutatás szerint tavaly 12 százalékkal nőtt a szántók átlagára, átlagosan 1,22 millió forintot ért egy hektárnyi szántóterület. Az árak az ország minden régiójában emelkedtek, a legjobban a Nyugat-Dunántúlon 23,4 százalékkal. Ettől jelentősen elmaradt az árnövekedés a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, de azok még így is 14,1 és 13,8 százalékot tettek ki, míg Dél-Dunántúlon 12 százalék volt a drágulás.

A növekedés dinamikájának földrajzi megoszlásától eltértek a csúcsárak: a szántók tavaly a legdrágábbak az Észak-Alföldön voltak, a legolcsóbban továbbra is Észak-Magyarországon lehetett szántóterülethez jutni, ahol az árak nem érték el a 750 ezer forintot.

Tavaly az összes művelési ágazatot növekedés jellemezte, a legjobban 14,4 százalékkal a gyepek, a rétek és a legelők drágultak 2015-höz képest. A második legjelentősebb drágulást a szántóterületek, a harmadikat pedig 10,8 százalékkal magasabb tranzakciós árukkal a gyümölcsösök mutatták. A legkisebb különbség az erdő és a szőlő 2016-os és 2015-ös eladási árai között volt – írták az elemzésben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Szerb termőföldeket fenyeget az elektromos autózás

2021. augusztus 29. 10:03

Négy év múlva Európa legnagyobb lítiumbányájának hulladéklerakójává alakítják a nyugat-szerbiai Jadar-völgyben lévő mezőket.

Jelentősen változott a földforgalmi törvény - Ezeket kell tudni földvásárlásról

2018. december 12. 14:59

Az agrárkamara területi szervei foglalhatnak állást a jövőben a földadásvételi szerződésekről, a kialkudott ár megítélésekor pedig figyelembe kell venni a föld jövedelemtermelő képességét.

Megnyitják az ukrán földpiacot

2020. március 31. 11:02

A termőföld adás-vételére jelenleg érvényben lévő moratórium eltörlése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik fő feltétele volt ahhoz, hogy folytassa Ukrajna hitelezését.

Gazdainfó: sertéspestis, madárinfluenza és adminisztrációs határidők

2020. január 8. 04:37

A Gazdainfó rovatunk mostani cikkéből tájékozódhat a gazdákat érintő aktualitásokról és fontos közelgő határidőkről.