Agrárközélet
Agrárközélet

Nemzetközi konferenciát tartott az AGRYA

Nemzetközi konferenciát tartott az AGRYA

Agrofórum Online

„Kockázatkezelés és diverzifikáció” címmel szervezett nemzetközi konferenciát az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége 2017. november 16-án.

A nagyszabású rendezvényen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára köszöntötte a résztvevő hazai és külföldi vendégeket.

Az államtitkár beszédében elsőként a fiatal mezőgazdasági termelők helyzetéről adott tájékoztatást. Kiemelte, hogy Magyarország Kormánya minden szükséges lépést megtesz a sikeres generációváltás megvalósulása érdekében. A gazdálkodók részéről pedig elengedhetetlen az innováció, a folyamatos fejlesztésre való igény és képesség, valamint az újvonalas elképzeléseken alapuló mezőgazdaság meghonosítása Magyarországon.

A fiatalok szerepvállalása az agráriumban nélkülözhetetlen az ágazat jövője tekintetében, éppen ezért fontos, hogy a generációváltás témája a maihoz hasonló fórumok mellett a vidékfejlesztési intézkedések terén is állandó napirenden legyen. A fiatal gazdálkodók indulását, valamit gazdaságuk fenntartását a kormány a Vidékfejlesztési Program keretében mintegy 80 milliárd forinttal támogatja. Miközben az induló támogatásra benyújtott 3700 pályázat értékelés alatt van, addig a már elbírált beruházási pályázatok keretében eddig 24 milliárd forint támogatást tudott megítélni a fiatal gazdálkodók számára a Miniszterelnökség.

Kis Miklós felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiatal termelőknek, éppúgy, mint a mezőgazdasági ágazat bármely szereplőjének fel kell készülnie az esetleges kockázati tényezők kezelésére is. Az agráriumot leginkább érintő kockázat egyrészt az időjárás, másrészt pedig a piaci, pénzügyi kockázatok. A kormány a termelőkkel, az érdekképviseletekkel és szakmai szervezetekkel szoros együttműködésben dolgozik azért, hogy az eddig kiépített kockázatkezelési rendszereket fejlessze és minél szélesebb körben kiterjessze. Az időjárási kockázat kezelésére például nemrégiben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 1,8 milliárd forint vidékfejlesztési támogatást nyert el. Ennek köszönhetően egy országos lefedettségű jégkár-mérséklő rendszert tudnak megvalósítani várhatóan már jövő év tavaszán – tette hozzá.

Végezetül az államtitkár a diverzifikáció jelentőségét emelte ki, hiszen az említett kockázatok is megkövetelik a gazdaság több lábon állását. A fiatalok ötletei, innovációra való nyitottsága és tudásban gazdag munkája a záloga annak, hogy Magyarország újabb sikereket érjen el és erős alapokon álló agrárgazdaságot építsen ki Európában.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Fiatal gazdáknak szervez szakmai programokat az agrárkamara és az AGRYA

2019. január 15. 13:33

Az események ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek, az érdeklődők a kamara honlapján jelentkezhetnek.

76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására

2018. március 28. 11:27

A Vidékfejlesztési programban 76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására, a keretösszeg mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között. 

Fotókiállítással és nyereményjátékkal mutatkozott be a Vesd bele magad! Program

2019. július 22. 16:19

Más vetőmagosztási akcióktól annyiban különbözik ez a kezdeményezés, hogy a célja egyértelműen az élményszerzés, a szemlélet formálás, és célcsoportjaként kisiskolás korú gyerekeket nevelő családokat szólít meg.

Az AGRYA üdvözli a szervezeti változásokat az Agrárminisztériumban

2018. szeptember 12. 08:09

Az Agrárminisztérium nemrég megjelent új Szervezeti- és Működési Szabályzatában az Agrármodernizációs Főosztály feladatai között tételesen megjelennek az agrár nemzedékváltáshoz kapcsolódó feladatok.