Agrárközélet
Agrárközélet

Nemzetközi összefogás kellene a globális erdőirtás megállítása érdekében

Nemzetközi összefogás kellene a globális erdőirtás megállítása érdekében

AM Sajtóiroda

Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megállítsuk a Föld erdeinek csökkenését, amely már nem csak az érintett országokban, de globális szinten is egyre nagyobb károkat okoz az emberiségnek – mondta Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. december 16-i ülésén.

Az ülésen a szakminiszterek egyetértettek abban, hogy csak az EU hatékony szerepvállalásával állítható meg az erdőterületek globális szintű csökkenése. Az Európai Bizottság által meghirdetett Zöld Megállapodásban is kiemelt szerep hárul az erdősítésre, mint a klímaváltozás elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközére.

A 2020-ban bemutatásra kerülő új uniós Erdészeti Stratégia is kiemelten foglalkozik majd a harmadik országokban az erdőterület csökkenését kiváltó egyik legfontosabb tényezővel, a mezőgazdasági célú földhasználat terjedésével, amely mögött az élelmiszerek iránti növekvő igény áll.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy a stratégia kidolgozása során előnyt élvez majd az erdőket, az erdőgazdálkodást érintő politikák közti koherencia biztosítása, enélkül ugyanis nem lehetséges az EU-n kívüli országokban zajló erdőirtások hatékony mérséklése, valamint az erdőterület növelése – mondta a szaktárca vezetője.

Nagy István miniszter kiemelte az ülésen, hogy Magyarország élen jár az erdősítésben. Hazánk az elmúlt 50 évben közel megduplázta az erdőterületeinek nagyságát, miközben a mezőgazdasági hozamok, a mezőgazdasági ágazat termelése is jelentős mértékben emelkedett – hangsúlyozta a miniszter. Saját példánkkal tudjuk igazolni, hogy az élelmiszer-termelés növelése, az élelmiszer-ellátás biztonságának javítása összefér az erdőterület folyamatos bővülésével. Hozzátette: Magyarország kész hozzájárulni a közös erőfeszítésekhez a hazai tapasztalatok megosztásával.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Holtfák szerepe a körforgásban

2023. április 21. 05:36

A holtfa és a hozzá kötődő biológiai sokféleség kulcsszerepet játszik az erdőben zajló biológiai folyamatok fenntartásában

A pénzügyi cégek nem hajlandók támogatni az új erdőirtási törvényt

2023. szeptember 18. 10:10

Az Európai Bizottság közölte, hogy a pénzügyi cégek nem támogatják az EU új erdőirtásról szóló törvényét.

Hamarosan itt az Erdők Hete – ha jó programra vágyik

2023. szeptember 25. 10:10

Ez évben immár mintegy száz helyszínen várják az érdeklődőket, az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében az erdészek, október másodika és nyolcadika között. „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” – Az Erdők Hete jelmondata összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett eseménysorozat fő céljait.

Medvehagyma virágzása

2023. május 18. 05:36

A medvehagyma virágzási ideje aránylag rövid kb. 2 hétig virágzik, április és május környékén, de leveleit már március végétől szedhetjük egészen az ősz végégig.