Agrárközélet
Agrárközélet

Nőtt a mezőgazdaság kibocsátása

Nőtt a mezőgazdaság kibocsátása

Agrofórum Online

Az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátásának értéke 401 milliárd euró volt 2016-ban, az egy évvel korábbi szinttől 3,2 százalékkal maradt el – derül ki a KSH „A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2016” című átfogó elemzéséből.

Az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátásának értéke 401 milliárd euró volt 2016-ban, az egy évvel korábbi szinttől 3,2 százalékkal maradt el. A növénytermesztés és az állattenyésztés kibocsátása sem változott jelentősen, előbbi 1,8 százalékkal csökkent, utóbbi 1,4 százalékkal nőtt.

Magyarország az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátásának 2,1 százalékát állította elő, 0,2 százalékponttal növelte a részesedését 2015-höz képest. Az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság a bruttó hazai termék (GDP) termeléséhez 3,8 százalékos aránnyal járult hozzá 2016-ban. A hazai bruttó hozzáadott értékből 4,5 százalékot adott az agrárium, a beruházásokban 5,5, a foglalkoztatásban 5,0 százalék volt az aránya. 2016-ban a mezőgazdaság külkereskedelmi egyenlegének többlete elmaradt az előző évi szinttől. A termékcsoport aktívuma 2007 és 2012 között erőteljesen emelkedett, azóta évről évre mérséklődik az import erőteljesebb emelkedése miatt, legutóbb 816 milliárd forint volt. Az import 1594 milliárd forintot, az export 2410 milliárd forintot tett ki.

Az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátása folyó alapáron 2619 milliárd forint volt 2016-ban, az előző évinél 5,3 százalékkal több. A növényi termékek aránya 60, az állatok és állati termékeké 33, a mezőgazdasági szolgáltatások és másodlagos tevékenységeké 7,0 százalék volt. 2016-ban a munkaerő-ráfordítás nagysága 440 ezer ember teljes munkaidős (évi 1800 óra) tevékenységének felelt meg. Az előző évhez képest nem volt jelentős változás. A nemzetgazdaság összes beruházási értékéből a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ág 5,5, az élelmiszeripar 3,7 százalékkal részesedett. A teljes nemzetgazdaság beruházási volumene az előző évi szinttől 20, a mezőgazdaságé 7,5 százalékkal elmaradt, az élelmiszeriparé azonban 32 százalékkal nőtt.

A 2016-os gazdaságszerkezeti összeírás előzetes adatai szerint 9 ezer gazdasági szervezet és 416 ezer egyéni gazdaság végzett mezőgazdasági tevékenységet, előbbiek száma 11 százalékkal emelkedett, utóbbiaké 12 százalékkal csökkent az előző, 2013-as összeíráshoz viszonyítva.

2016-ban a mezőgazdasági termelőiár-index 3,8 százalékkal mérséklődött, az élő állatokon kívül mindegyik főbb termékcsoport ára csökkent, a növényi termékek ára 5,7, az állatok és állati termékeké 0,6 százalékkal. A 2015-ös adatok szerint a mezőgazdasági termőföld évek óta tartó drágulása tovább folytatódott, az átlagár 14 százalékkal magasabb volt az előző évhez képest. A szántó 13 százalékkal többe került, 1 hektár átlagára 2015-ben több mint 1 millió forint volt.

Kukoricából 33, búzából 4,9 százalékkal többet takarítottak be, mint 2015-ben, a termés mennyisége 8,8, illetve 5,6 millió tonna volt. Mindkét növény termésátlaga kiemelkedő volt, a kukoricáé csúcsot döntött. Napraforgóból és repcéből egyaránt rekordmennyiség termett, 1,9, valamint 0,9 millió tonna. A szarvasmarha-állomány folyamatosan bővül 2011 óta, 2016-ban 2,1 százalékkal több jószágot (838 ezer darabot) tartottak a gazdák, mint 2015-ben. A sertésállomány 2,9 millió, a juhállomány 1,2 millió, a baromfiállomány 40,1 millió volt, mindhárom csökkent az előző évhez hasonlítva. 2016-ban 4,5 százalékkal nőtt a vágóállat-termelés. Az előzetes adatok szerint közel 1,6 millió tonna volt a termelt mennyiség.

A részletes elemzés itt olvasható.

(NAK/KSH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

A GDP növekedésben a mezőgazdaságnak is fontos szerepe van

2018. november 25. 13:03

A GDP volumene 4,7 százalékkal bővült 2018. I-III. negyedévében és a KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság hozzáadott értéke is növekedett.

A mezőgazdaság hozzáadott értéke 3,8 százalékkal csökkent egy év alatt

2021. december 25. 08:36

A termelési oldalon a szolgáltatások hozzáadott értéke 2,2%-kal nőtt, a mezőgazdaságé 4,8, az iparé 2,7, az építőiparé 0,3%-kal csökkent.

Lassú kilábalás vár a magyar gazdaságra

2024. március 15. 10:10

Idén már növekedésbe vált a magyar gazdaság a tavalyi visszaesés után. Az infláció mértéke jelentősen mérséklődik 2024-ben, és ezzel párhuzamosan a jegybanki alapkamat is tovább csökken.

A mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,1 százalékkal csökkent egy év alatt

2022. március 22. 05:05

A termelési oldalon az ipar hozzáadott értéke 9,8, az építőiparé 15,8, a szolgáltatásoké 6,2%-kal nagyobb, a mezőgazdaságé 2,2%-kal kisebb lett.