Agrárközélet
Agrárközélet

Oktatással is segíti hazánk az afrikai földművelést

Oktatással is segíti hazánk az afrikai földművelést

MTI

Magyarország vetőmaggal, agrártechnológia átadásával és oktatással segíti az afrikai mezőgazdaság fejlesztését, elsőként Kenyában és Ugandában - közölte az agrárminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Ezzel élelmiszerhez és munkához juttatják a helyi lakosságot, illetve helybe viszik a segítséget és nem a bajt hozzák ide – közölte Nagy István.

Úgy vélekedett: ily módon sokkal eredményesebben lehetne felhasználni azokat a forrásokat, amelyeket Európában a bevándorlók integrációjára fordítanak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a program egyben óriási lehetőség a magyar növénynemesítők számára és új piac a magyar vetőmagnak is.

Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia Budapesten

2019. július 19. 05:38

A precíziós gazdálkodás kiemelten fontos nemzetgazdasági szempontból is, mert a digitális technológiák kulcsszerepet játszanak abban, hogy a gazdálkodók megfeleljenek a klímaváltozás, a fenntarthatóság és a versenyképesség kihívásainak.

Nincs ok az aggodalomra, az uniós élelmiszerek döntően szermaradvány-mentesek

2019. július 18. 09:33

Az európai fogyasztók negatív egészségügyi hatást okozó szermaradvány-kitettsége alacsony.

Figyeljünk az utakon! Kezdődik az őzek párzási időszaka

2019. július 18. 08:32

Július közepétől augusztus közepéig tart az őz, hazánk legnagyobb egyedszámban és szinte mindenhol előforduló nagyvadfajának párzási időszaka.

Támogatják a hosszú távú élőállat-szállításokra vonatkozó magyar intézkedéseket

2019. július 16. 13:04

Magyarország június 21-től tavalyhoz hasonlóan ismét megtiltotta a hosszú távú, Magyarországról Törökországba tartó kérődzőállat-szállítmányok indítását a megfelelő klímaberendezéssel nem rendelkező járművek esetén.

A szántóföldi növénytermesztés munkabiztonsága

2019. január 24. 05:37

A szántóföldi növénytermesztés tekintetében oda kell figyelni arra, hogy a gépkezelők rendelkezzenek az általuk kezelt gépekre érvényes vezetői engedéllyel – a gépek pedig rendelkezzenek a szükséges felülvizsgálati, karbantartási dokumentációkkal, kockázatértékelésekkel.

Jövőfarm: egy élő interaktív laboratórium

2019. április 21. 09:38

A tervek szerint öt éven belül elkészül az emeletes farm, amelynek nem csupán teraszai lesznek művelhetők, hanem odabent, és főleg a terasz nélküli alsó szinten hatalmas, igazi „emeletes”, vagyis vertikális farm létesül.

Továbbtanulna? Itt a 25 legjobb agráregyetem listája

2018. március 27. 15:13

Svéd, norvég, svájci, kanadai intézmény is van a TOP25-ben, de vajon hol végeztek a magyar agrárkarok?

Tanterem a szabad ég alatt

2018. szeptember 18. 11:08

A fenntartható jövő kulcsa a fiatalok kezében van. Ahhoz, hogy az előttük álló kihívásokkal sikeresen meg tudjanak birkózni, tudást, hasznos ismereteket kell szerezniük, megfelelő készségek és jártasságok birtokába kell kerülniük a tanulmányaik során.