Agrárközélet
Agrárközélet

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

MTI

Nem reális veszélynek, hogy egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, viszont egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások.

A magyar nemzeti szuverenitás tartópillére az agrárium, az ágazat szempontjából azonban döntő jelentősége van az élelmiszer-kereskedelemnek – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a Kihívások a mezőgazdaságban című konferencián rámutatott: a kérdés az, hogy ki termeli meg az élelmiszert, és az miként jut el a vevőkhöz.

Az emberek a napi fogyasztásra szánt pénzüket döntő mértékben a hipermarket- vagy diszkontláncoknál költik el. Ez meghatározza a magyar élelmiszer-gazdaság helyzetét: amit ezek a cégek a polcra tesznek, azt veszik az emberek – szögezte le.

Amíg ezt nem tudjuk megtörni, és ebben csak részsikereket tudtunk elérni, addig Magyarországon csak félmegoldásokat tudunk biztosítani

– mondta a politikus.

A Fidesznek a mezőgazdasággal társadalompolitikai célkitűzései is vannak: azoknak, akik az agráriummal foglalkoznak, középosztálybeli családokká kell válniuk. A kormánynak további erőfeszítéseket kell tennie a tulajdonosi középosztály erősítése érdekében – hangsúlyozta a miniszter. Lázár János kijelentette, helyes döntés volt a területalapú támogatások esetében a degresszió bevezetése. A kormány pártolja azt az uniós kezdeményezést, hogy még alacsonyabbra kerüljön a kiemelt támogatást lehetővé tevő birtokhatár.

A politikus szerint a választások tétje az is, miként zárul Magyarország és az unió közötti vita kimenetele a magyar föld sorsáról. Két éven belül az Európai Bíróság dönt a társas vállalkozások földszerzéséről, valamint a birtokméret 300 hektáros maximumáról – jelezte. Lázár János közölte, a közös agrárpolitikáról folyó vita kapcsán meg kell vizsgálni, milyen lehetőségek vannak az uniós agrártámogatásokhoz nyújtott nemzeti kiegészítés emelésére.

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár kifejtette, az uniós költségvetési ciklusban a vidékfejlesztési program keretében rendelkezésre álló 1300 milliárdból 1100 milliárd forintot – a normatív támogatások szinte egészét, a beruházási támogatások 72 százalékát – már odaítélték. Huszonkilenc pályázati felhívás keretében még jelentős források fordíthatók öntözésfejlesztésre, erdőtelepítésre, tanyavillamosításra, termelői csoportok létrehozására, kertészetek korszerűsítésére – tudatta az államtitkár.

Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese előadásában kifejtette, egyes érdekcsoportok szeretnék, ha az unió költségvetésének 40 százalékát kitevő közös agrárpolitikára fordított források aránya csökkenne. A szakember nem tartja reális veszélynek, hogy az egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, várhatóan mértéke sem változik jelentősen, de jóval több feltételnek kell megfelelni.

A jelenlegi elképzelések szerint a végrehajtásban és az ellenőrzésben jóval nagyobb szabadságot kaphatnak a tagországok, ugyanakkor a támogatásokat célhoz kötnék. Egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások – mondta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Budapest Afrika Fórum: bővülő mezőgazdasági kapcsolatok Afrikával

2018. június 21. 06:35

Magyarország természeti és így mezőgazdasági viszonyai is gyökeresen eltérőek Tunéziáétól, Ugandáétól vagy a Dél-afrikai Köztársaságétól, vannak olyan globális kihívások, amelyekre leginkább együttesen lehet megtalálni a helyes választ.

Termékgyártási Kiválósági Díjakat nyert a Corteva Agriscience

2020. szeptember 19. 04:36

A Corteva Agriscience több kategóriában is elnyerte a 2020. évi Termékgyártási Kiválósági Díjat. A díjak az irányítás, a fenntarthatóság, a gyártási ellátási lánc és az operatív működés kiválóságának elismerésére szolgálnak.

A kedvezőtlen időjárás és a termelési költségek növekedése hátráltatta leginkább a gazdálkodást

2022. november 24. 13:08

Ugyan mélypontra zuhant a beruházást és fejlesztést tervező gazdálkodók aránya, már az is látszik, hogy a mezőgazdasági termelők egy része az előremenekülést választja.

Februárban próbaösszeírás lesz a mezőgazdaságban

2019. február 2. 03:33

Az adatfelvétel Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye 40 településére, továbbá Budapestre terjed ki, mintegy 5100 gazdaságot keresnek fel az összeírók.