Agrárközélet
Agrárközélet

Szinte minden élelmiszernél áremelkedés várható

Szinte minden élelmiszernél áremelkedés várható

Népszava

Akár tíz százaléknál is nagyobb mértékben emelkednek év végéig az élelmiszerárak a takarmány, az energiaárak, a bérek növekedése miatt. Több termék esetében az öt százalékos áfa csak a még erőteljesebb drágulást ellensúlyozza - írja a Népszava.

Mélyebben kell a zsebébe nyúlnia a fogyasztóknak, ha sertés-, illetve baromfihúst, kenyeret, tejet, vagy tejterméket akarnak vásárolni. Bár termékenként is eltérő mértékben, de átlagosan 10-12 százalékkal emelkednek az év végéig a legfontosabb élelmiszerek árai. A sertéscomb például kilónként 120-130, a csirke mellfilé 150-160 míg a kenyér minőségtől, fajtától függően 25-80 forinttal kerülhet többe. Az UHT és az ESL tej csak azért nem drágul, mert évekig tartó huzavona után a kormány végül beadta a derekát, és engedett a szakmai és érdekvédelmi szervezetek kérésének és 2019. januárjától az 5 százalékos áfa körbe kerülnek. Az élelmiszerláncok 8-10 százalékos tejárcsökkentéssel számolnak, de nagy kérdés, hogy ebből mi valósulhat meg.

Azt ma még nehéz megmondani, mikor jut a tej a sertéshús sorsára, vagyis milyen gyorsan tűnik el a kedvezményes áfa hatása a fogyasztói árakból. A sertéscombnál maradva, jelenleg átlagosan 1210 forint kilója, ami a 2015-től érvényes 5 százalékos áfakör bevezetése óta eltelt 2,5 év alatt 16 százalékos drágulást jelent.
Az áremeléseknek egyszerre vannak hazai és nemzetközi okai. Több mint 10 százalékkal kevesebb búza termett az idén, a tavalyi 5,2 millió tonna helyett 4 825 ezer tonnát takarítottak be. A takarmánybúza aratáskori induló ára 2017-ben tonnánként 43–44 ezer forint volt, 2018. nyarán ez már eleve 47-48 ezerről indult, de már inkább az 50 ezerhez közelít. A kukorica tonnánkénti ára egy évvel ezelőtt átlagosan 40 ezer forint körül volt, míg idén már 44 ezerért kínálják. Az időjárás nemcsak Magyarországon, de Európa és a világ több, nagy gabonatermelő országában sem kedvezett a jó termésnek. Oroszországban és Ukrajnában 25-30 százalékkal kisebb volt a termés a tavalyihoz képest.

A sertéshús termelői árában a takarmány aránya eléri a 70, de a baromfi esetében is 60-65 százalékot, ami meghatározza az átadási árakat. A sertéstartók az árak csökkenésére számítottak ugyan az afrikai sertéspestis magyarországi megjelenése miatt, de végül ez nem következett be, mert a Romániában fertőzés miatt levágott mintegy 100 ezer jószág hiányt teremtett az export piacokon. Ha a járvány nem terjed tovább, akkor az Európában felhalmozódó készletek mérsékelhetnék a drágulás ütemét. Ellenkező esetben a folyamat felgyorsulhat.

A nyerstej árát a feldolgozóipar szeptembertől 12 százalékkal, a többi tejtermékét 5-7 százalékkal emelte, mert az átlagos 0,5 százalékos profit nem elegendő sem a fejlesztésekre, sem a termelői tej átvételi árának emelésére. Márpedig a tejágazatban is növekedtek a költségek, a 38-40 százalékkal nőttek az energia, a 8-10 százalékkal pedig az üzemanyagárak, míg a bérekre két év alatt átlagosan egyharmaddal többet fordítottak a cégek. A fejlesztésekhez pedig megfelelő profitra van szükség – nyilatkozta a Népszavának Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke. Legalább ilyen fontos, hogy a termelők se veszteséggel állítsák elő a nyers tejet, hiszen jelenleg a hazai átlagos felvásárlási ár 91,4 forint, miközben az önköltség ennél magasabb, vagyis a tejgazdaságok veszteséggel működnek. A feldolgozóknak emelniük kell a felvásárlási árakat, hiszen létérdekük a termelők talpon maradása. Novembertől a feldolgozóipar további, igaz, a szeptemberinél kisebb mértékű áremelésre készül.

A feldolgozóipar óriási munkaerőhiánnyal küzd mert magasabb bérek miatt elmennek a dolgozók, ezért a tejágazatban jövőre is emelni kell a betanított munkások bruttó 180-200 ezer, valamint a szakmunkások a 300-350 ezer forintos fizetését. Emellett erősíteni kell az automatizálást.

A baromfihús is drágább lesz a takarmányárak és a kínálati piac szűkülése miatt. Az olcsó dél-amerikai, főleg brazíliai csirkeimport ugyanis elsősorban a szalmonella fertőzés miatt alaposan visszaesik 2018-ban. A tavalyi 500 ezer tonna, jellemzően mellfilé helyett, legföljebb 250-300 ezer tonna érkezik.

A hazai baromfiforgalom nagyjából 50 százaléka a csirke, s élősúlyban számolva ez évi 300-330 ezer tonnát tesz ki. Termékféleségenként eltérő mértékben, de átlagosan a baromfihús is 10-15 százalékkal drágul idén. A baromfihús ára európai szinten is emelkedik az említett okok miatt. A hazai 5 százalékos áfának köszönhetően kisebb mértékű a drágulás, mint azokban az országokban, ahol a baromfihús áfája magasabb.

Az árakat nemcsak a költségek növekedése mozdíthatja feljebb, hanem az is, hogy idén ősszel is lesz-e madárinfluenza járvány, és sajnos rossz előjel, hogy Oroszországban egy új vírustörzs jelent meg – mondta a Népszavának Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BAT) elnöke, igazgatója. A szakember szerint ha a dél-amerikai országok és az unió között létre is jön a baromfi hús importjáról szóló megállapodás, az egyelőre csak elméleti lehetőség lesz, hiszen többnyire egyikük sem teljesíti az uniós állategészségügyi előírásokat. Így az olcsó dél-amerikai baromfi egyelőre nem nyomja le az európai árakat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Romániában már 12 megyében jelent meg az afrikai sertéspestis

2018. szeptember 13. 10:58

Csütörtökön Bukarestben tárgyalt a román hatóságokkal Phil Hogan uniós mezőgazdasági biztos, aki anyagi támogatást ígért Romániának az afrikai sertéspestis elleni küzdelméhez.

Megmérték, mennyi trágyát termel egy hízósertés

2023. december 15. 13:10

A trágya mindig értéket képviselt a mezőgazdaságban, de az orosz–ukrán háború és az energiaárak robbanásszerű emelkedése óta a jelentősége még jobban megnőtt. Emiatt is jó tudni, hogy átlagosan mennyi trágya keletkezik egy hízó után.

Terjed az afrikai sertéspestis Romániában

2018. augusztus 2. 05:45

A legtöbb esetben a kórokozó háztáji sertéseket fertőzött meg, 16 esetben vaddisznóknál fedezték fel, két esetben nagy sertéstenyésztő farmot támadott meg.

Afrikai sertéspestis: 13 ezer házisertést kell leölni

2019. november 2. 17:32

Csaknem 13 ezer újabb sertés elpusztításáról döntött pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA), miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki egy Arges és egy Olt megyei farmon - közölte a Mediafax hírügynökség.