Agrárközélet
Agrárközélet

Tavasszal ismét itt a zártkert megújítási program

Tavasszal ismét itt a zártkert megújítási program

MTI

Kétmilliárd forintos keretösszeggel idén tavasszal újra indul a zártkert megújítási program - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a Vas megyei Oszkón, a helyi Hegypásztor Kör gyümölcsoltó rendezvényén.

A program célja, hogy a falvakban és kistelepülések határában lévő zártkertekben újra induljon a hagyományos gazdálkodás, őshonos gyümölcsfajtákat telepítsenek az emberek, a termésből pedig minél jobb minőségű helyi termék készüljön – mondta a miniszter.

Hozzátette: azok az önkormányzatok amelyek zártkerti területek elektromos hálózatának fejlesztését tervezik, megemelt összegű támogatásra számíthatnak, fejlesztésenként 10 millió forint helyett 20 millió forintra pályázhatnak.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy a zártkerti revitalizációs programot még 2015-ben a Tanyafejlesztési Program keretében indította a szaktárca, 2017-ben pedig már önálló programként zajlott, szintén kétmilliárd forintos keretből. A miniszter elismerően szólt az oszkói Hegypásztor Kör munkájáról, amely a vasi hegyháton nemcsak a gyümölcstermesztésben, az őshonos fajták génmegőrzésében, de a népi építészet és a népi kultúra megőrzésében is az élen jár.

Nagy István a Nagyboldogasszony napja közelében tartott hagyományos gyümölcsoltó napi rendezvényen átadta a Hegypásztor Kör által első alkalommal meghirdetett lekvár és szörpkészítő verseny díjait. V. Németh Zsolt (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében azt hangsúlyozta: a szőlőhegy évszázadok óta egyfajta menedékként szolgált a hegyháti emberek számára, ahová elvonulva élvezhették a természet háborítatlanságát és munkájuk gyümölcseit.

Ötödik magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó - szerb kollégáival tárgyalt Nagy István agrárminiszter

2019. április 21. 09:18

A tárgyalás legfontosabb témái az állat- és növényegészségügyi hatósági együttműködés, az agrár-élelmiszergazdaságra, az agrárdigitalizációra és a precíziós gazdálkodásra, valamint a GMO-mentes mezőgazdaságra vonatkozó együttműködés voltak.

Húsvéthoz képest szokatlanul alacsonyak az árak

2019. április 20. 13:33

Az integráció alacsony foka miatt a sok kis és közepes magyarországi tojástermelő érdekérvényesítő képessége jóval kisebb a koncentrált kiskereskedelemmel szemben.

Fontos a felelős állattartás

2019. április 20. 10:03

Nem szabad élő állatokat ajándékozni, csak olyan helyre, ahol alapos megfontolás után vágnak bele a gondozásukba.

Gyümölcsfeldolgozó épül Szekszárdon csaknem 700 millió forintból

2019. április 20. 08:33

Az üzem kapacitása évente 200 tonna alma feldolgozását teszi lehetővé, ami naponta egy tonna gyümölcs aszalását jelenti. Az itt készülő almaszirmot elsősorban a Dél-Dunántúlon, kiskereskedelmi forgalomban tervezik értékesíteni.

Kihirdették a Zártkerti Program nyerteseit

2018. március 29. 14:29

A pályázatok támogatására 2.000.000.000 forint áll rendelkezésre, projektenként maximálisan 10.000.000 forint értékben.

Megszűnt a zártkertek átminősítése

2018. október 1. 06:52

Nem tervezi a zártkertek átminősítésére korábban adott könnyítés meghosszabbítását a kormány, ahogyan hasonló intézkedéseket sem tervez a jövőben az Agrárminisztérium.

A zártkertek problémája 5-6 millió tulajdonost érinthet

2018. január 3. 15:24

A program keretösszege 2 milliárd forint, ami idén mintegy 200 önkormányzatnak nyújt segítséget.

Megjelent a Zártkert Program pályázati felhívása

2017. december 19. 11:53

A pályázatokat 2018. január 2. reggel 8 órától 2018. január 31-én 23 óra 59 percig lehet benyújtani, illetőleg véglegesíteni.