Agrárközélet
Agrárközélet

Több mint 16 százalékkal nőtt a mezőgazdasági termelés Szerbiában

Több mint 16 százalékkal nőtt a mezőgazdasági termelés Szerbiában

MTI

Jó évet zárt Szerbia 2018-ban, jelentősen csökkent az államadósság, a gazdasági növekedés pedig régiós szinten kiemelkedő - közölte Miladin Kovacevic, a szerbiai statisztikai hivatal vezetője a hét végén a Politika című belgrádi napilapnak adott interjúban.

Miladin Kovacevic rámutatott, hogy január elejére a szerb államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 50,2 százalékára esett, míg egy évvel korábban a GDP 57 százalékát tette ki, de 2013-ban például 80 százalékos volt.

A GDP 2018-ban 4,4 százalékkal nőtt, és ezzel folytatódott a 2014-ben elindult, jelentős növekedés – emelte ki a statisztikai hivatal igazgatója, majd hozzátette, várhatóan az idei évben is folytatódik ez az emelkedés. Szavai szerint a gazdaság bővüléséhez hozzájárulhat a befektetések növekedése, amelyek tavaly a GDP 9,1 százalékát tették ki. Mint mondta, 2018-ban a szerb volt a térség második leggyorsabban növekvő gazdasága, csak a montenegrói bővülés előzte meg, amely 4,8 százalékos volt. Miladin Kovacevic ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a montenegrói államadósság nőtt, míg a szerb csökkent, a külföldi befektetések pedig Montenegróban csökkentek, míg Szerbiában emelkedtek.

A szerbiai statisztikai hivatal vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy a szerb ipari termelés 2 százalékkal, a feldolgozóipar 2,6 százalékkal, az építőipar 10,9 százalékkal, a mezőgazdasági termelés pedig 16,3 százalékkal nőtt 2018-ban. A kivitel 9 százalékkal, a behozatal pedig 13,5 százalékkal nőtt. Az infláció éves szinten 2,1 százalékos volt, amely megközelíti a 3 százalékos célértéket, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni.

Miladin Kovacevic arra is rámutatott, hogy a munkanélküliség az év végén csupán 11,3 százalékot tett ki, míg 2018 elején 14,8 százalékon állt.

Tesztelhető az egyszerűsített foglalkoztatás mobilapplikáció

A gépi adatolvasásnak a legnagyobb előnye a gyorsaság mellett a pontosság is, hiszen ebben az esetben nincs félreolvasott karakter, vagy elgépelt azonosító.

Már az élelmiszer-biztonságnak is van világnapja

Az Agrárminisztérium, a magyar élelmiszerlánc-biztonságért felelős és az iránt maximálisan elkötelezett szervezetként, üdvözli az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését.

Új állatgyógyászati beruházás indul Monoron

A francia tulajdonú cég 8,17 milliárd forintos befektetését a kormány további 1,63 milliárd forinttal segíti.

Fiatal gazdáknak szervez szakmai programokat az agrárkamara és az AGRYA

Az események ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek, az érdeklődők a kamara honlapján jelentkezhetnek.

Pozitív évet zárt a KITE szerbiai leányvállalata

Ráadásul 2018 első hónapjában létrehozták az agronómiai kereskedelmi részleget, így a KITE d.o.o. dolgozóinak létszáma nyolc fővel bővült.

2018. március 11. 19:56

Oroszrulett: a szerb zöldség- és gyümölcsexport egy része az EU-ból származik

Moszkva gyanúsnak tartja, hogy az idén jelentősen nőtt az Oroszországba irányuló szerb zöldség- és gyümölcsexport.

2017. szeptember 26. 13:14

Nagy kárt okozott a hőség Szerbiában

A mezőgazdaság a bruttó hazai termék (GDP) tíz százalékát teszi ki Szerbiában, ám ez az idei esztendőben nyolc százalékra csökkenhet.

2017. augusztus 16. 09:26

Szerbia Magyarország egyik legfontosabb agrárpartnere lehet

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szerb társtárca újonnan kinevezett miniszterével, Branislav Nedimoviccsal tárgyalt a Földművelésügyi Minisztériumban.

2016. november 8. 11:46