Agrárközélet
Agrárközélet

Tovább drágulhat a liszt

Tovább drágulhat a liszt

Magyar Nemzet

A tavalyi aratást követő 15 százalékos lisztáremelés után a következő egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növekedésével lehet számolni – mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek.

A drágulás oka a gabona áremelkedésén túl szerinte az, hogy januártól a minimálbér és a garantált bérminimum átlagosan 10 százalékkal nőtt, és 30 százalékkal drágult az áram a versenypiacon. Így a tavaly januári 43 ezer forint helyett ebben az évben már minimum 48 ezer forint a búza tonnánkénti ára, de van olyan termelő is, aki 52 ezer forintot is elkér érte – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. Hozzátette, a megnövekedett költségek miatt áremelés nélkül veszteséget szenvednének el a gazdák.

Úgy vélte, nem mindenki egyből tíz százalékot tesz rá az árra, lesznek és vannak olyanok, akik az első 4-5 százalékos emelést február elején, a következő hasonlót március körül érvényesítik. Ennek következtében a malmok is kénytelenek lesznek többet kérni a lisztért, mivel a malomipar nem tartozik a legjövedelmezőbb ágazatok közé, nagyjából kétszázalékos a nyeresége.

Pótsa Zsófia úgy vélte, a pékipar nem emel majd jelentősebb mértékben, s ha tíz százalékot emelkedik a liszt ára, az nagyjából 10 forinttal dobja meg a kenyér kilónkénti árát. Elmondta, az éves átlagos fogyasztás 70 kiló kenyér, s ebből kiszámítható, hogy az emelés 700 forint pluszt jelent egy embernek, ami két budapesti buszjegy ára, tehát nem jelentős. A szervezet azonban tovább lobbizik az áfacsökkentésért is – közölte.

A Magyar Pékszövetség a lappal közölte, még nem tudnak konkrétumokat és nem bocsátkoznak találgatásokba.

Az agrár-külkereskedelem egyenlege 20 százalékkal javult az év első felében

2019. október 20. 11:55

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet elemzése szerint a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek 24 árucsoportja közül 17 exportértéke emelkedett, négyé csökkent, háromé stagnált.

Átadták a SZIE Józsefmajori Tanüzemének felújított épületét

2019. október 19. 11:38

A tangazdaságban hosszú távú cél, hogy a sertéstartás mellett a hús feldolgozása is bemutatásra kerüljön saját vágópont és manufakturális húsfeldolgozó üzem létrehozásával.

Keresőkutyákat is bevetnek a britek a sertéspestis behurcolása ellen

2019. október 19. 10:36

A veszélyt olyan komolyan veszik, hogy a brit mezőgazdasági tárca körlevelet intézett az egyetemekhez, hogy kérjék meg külföldi hallgatóikat, ne hozzanak magukkal külföldről húskészítményeket.

24. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum - előtérben az új károsítók és a precíziós növényvédelem

2019. október 19. 08:37

Minden évben újabb és újabb károsítók, állati kártevők és korábban nem tapasztalt betegségek jelennek meg, ami nagy kihívás elé állítja a növényvédelmet.

Összeért az árpa és a repce, a búza minősége megfelelő

2018. július 3. 11:06

Szokatlan az idei időjárás, emiatt sok helyen összeért az árpa és a repce aratása. Eközben búzából is beérkeztek a laboratóriumba az első tételek, bár ez utóbbit még nem kezdték tömegesen betakarítani.

Búzakeményítő üzemet adtak át Visontán

2019. február 11. 11:16

A zöldmezős beruházás 33 milliárd forintba került, a kormány 6,2 milliárd forint támogatást adott hozzá, az önerő mértéke mintegy 30 millió euró volt, a többi részt hitelből fedezték.

Új módszert dolgoztak ki a Debreceni Egyetemen a búzafajták értékelésére

2018. június 29. 09:39

A klímaváltozás és a velejáró szélsőséges időjárási jelenségek szükségessé teszik a megváltozott viszonyok között is megfelelő mennyiségű és minőségű termést hozó, a stresszhatással szemben ellenálló fajták kialakítását.

Új piacokat keresnek a német búzának

2019. augusztus 17. 08:10

Szaúd-Arábia az utóbbi években a német búza legnagyobb vásárlója volt, de a német cégekre sokkal keményebb versenyfeltételek várnak, miután a szaudiak enyhítik a búza behozatalára vonatkozó minőségi előírásokat.