Agrártámogatások
Agrártámogatások

Bajban a családi gazdaságok – nem növelik az állami támogatást

Bajban a családi gazdaságok – nem növelik az állami támogatást

Syngenta blog

Egy népszavazás során a svájciak 70-30 százalékos aránnyal elvetették azt a javaslatot, hogy növeljék a mezőgazdasági termelőknek nyújtott állami támogatást.

Sok svájci gazdálkodó támogatta azt a javaslatot, hogy sokkal nagyobb állami támogatást kapjanak a helyi családi gazdaságok, ugyanakkor emeljék az élelmiszer-behozatal tarifáit és tiltsák meg az olyan termékek importját, amelyek nem felelnek meg a svájci szabványoknak.

A mezőgazdaságban dolgozók száma 1985 óta a felére csökkent egy olyan országban, ahol naponta három gazdálkodó hagy fel örökre a tevékenységgel – tudatta a Reuters hírügynökség, hozzátéve, hogy a mezőgazdaság hozzájárulása a svájci gazdasághoz az 1985-ös két százalékról egy százalék alá csökkent.


A BBC pedig arról írt, hogy Svájcban csökken a tej felvásárlási ára, és évente átlagosan 1000 svájci gazdaság szűnik meg, és közöttük sok a hagyományos alpesi tejtermelő gazdaság. Az alpesi tehenészetek viszont azzal érveltek, hogy a mezőgazdaság jövője a helyi családi gazdálkodásban rejlik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tavasszal indul a pályázati hullám

2024. február 26. 16:10

Az idén megjelenő első vidékfejlesztési pályázati felhívások tervezetei már megismerhetőek és véleményezhetőek az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán.

Szerves trágya komposztálás: most akár 65 százalékos támogatással megvalósítható!

2024. február 25. 16:10

A forgatásos trágyakezelés, azaz az irányított aerob komposztálás segítségével magas minőségű szerves trágya állítható elő mindössze 5 hét alatt, amely kiemelkedően gazdag tápanyagokban és mikroorganizmusokban.

Előnyt élveznek a biogazdák a magyar agráriumnak szánt 2900 milliárd forint elosztásánál

2024. február 21. 14:10

Megkezdődött a vidékfejlesztési- és agrárpályázatok kiírása előtti társadalmi egyeztetés, így egy-egy részlet még változhat, de már most látszik, hogy összességében mintegy 2900 milliárd forint juthat a hazai mezőgazdaságnak 2027-ig.

Gondolatébresztő pályázók számára

2024. február 20. 09:40

Immár 9. éve szervezi meg szakmai rendezvénysorozatát a MATE és az Agrárközösség. A gazdák körében kialakuló tájékozódási igény kielégítése céljából megrendezett Roadshow 2024 során a támogatási környezet, aktualitások, a digitális átállás kapcsán a sikeres gazdálkodás támogatását célzó előadások hangzottak el.

Bővül a hazai tejtermelés

2019. június 7. 04:47

Az állatállomány Magyarországon az elmúlt 8 évben 30 százalékkal nőtt, mára a tehénállomány mintegy 403 ezer egyedből áll.

A Magosz is támogatja a tejtermelők keddi demonstrációját

2019. március 25. 13:47

A 14 forintos, azonnali árcsökkentést a magas előállítási költségek és a piaci viszonyok sem indokolják, ám beláthatatlan következményekkel járhat a teljes magyar tejágazat számára.

Kedvező a hazai tejágazat helyzete

2019. március 31. 12:17

Nemzetközi összehasonlításban is professzionális a magyar tejágazat, Csehország után Magyarországon a legkoncentráltabb a tejelő tehénállomány és a feldolgozó kapacitás.

Olaszországban aszály miatti válsághelyzetet rendeltek el

2022. június 22. 12:06

Az agrárrégiónak számító Emilia Romagna elsőként hirdetett vészhelyzetet.